Ambrus
-7 °C
3 °C

A papírforma érvényesült az MSZP kongresszusán

2003.03.29. 13:09
Kihívó híján verseny nélkül Kovács Lászlót választotta az MSZP kongresszusa elnökké, helyettese Szili Katalin lett. Az egyetlen komoly versenyben Jánosi György megtartotta választmányi elnöki pozícióját kihívójával, Botka Lászlóval szemben. Horn Gyula, a kongresszusi beszédében elhangzott kritikáira Kovács László annyit mondott: a volt miniszterelnök könnyen beszél.
Kovács László elnök beszámolójával kezdődött az MSZP kétnapos kongresszusa, amelyen Medgyesy Péter miniszterelnök és Kuncze Gábor is vendégként vett részt. Kovács szerint kongresszus nem elsősorban a tisztújításról szól, hanem "a párt szociáldemokrata jellegének kiteljesítéséről és az MSZP korszerűsítéséről, ami Ágh Attila, baloldali politológus megfogalmazásában, azt jelenti, hogy az MSZP "tovább csoszog" a megújulásán vezető úton.

A pártelnök külön beszélt a párt és a kormány együttműködéséről. "A kormány jó teljesítménye jelentős mértékben javítja a párt győzelmi esélyeit" - érvelt Kovács -, de magát a választási küzdelmet a párt vívja, a "párt nyer vagy veszít". Kovács László szerint korszerűsíteni kell az MSZP szervezeti és működési formáit, javaslatott tett három kabinet létrehozására, amelyeket Hiller István, Szili Katalin és Lamperth Mónika vezetne majd.

Tekintse meg galériánkat
Klikk a képre (forrás: mszp.hu)
"A következő években folyamatosan erősíteni kell az MSZP baloldali néppárt jellegét, hiszen csak így bővíthető befolyása, támogatottsága" - mondta Kovács László. Szerinte a párt következő erőpróbája az április 12-i európai uniós népszavazás lesz, melyet 2004. júniusi Európai Parlamenti választás követ majd. "Az MSZP megalakulása óta megingathatatlan híve, támogatója annak, hogy Magyarország mielőbb az Európai Unió tagja legyen" -jelentette ki a pártelnök, majd hozzátette, hogy a Medgyessy-kormány mindent meg tesz annak érdekében, hogy a csatlakozás zökkenőmentes legyen.

Kovács László szerint az MSZP-nek minden alapja megvan arra, hogy az Európai Uniós csatlakozásról döntő április 12-i népszavazás remélhetőleg kedvező eredményét saját sikerének is tekintse, hiszen "mindent megteszünk érte".

Felkészülés a kampányra

A pártelnök szerint a kongresszusnak fel kell készítenie a következő választásra is: a "párt (a kongresszuson megfogalmazott új célokkal) az első lépést teszi meg a kormányzás megőrzése felé". A pártelnök úgy látja, hogy korszerűsíteni kell a pártot, annak szervezeti és működési formáit. Beszédében fontosnak nevezte, hogy az MSZP-t minél vonzóbbá tegyék a fiatalok számára, és felvetette: módosítani kell a párt alapszabályát.

Az elmúlt hónapok eseményeit összefoglalva bizonyítottnak találta, hogy nem vált be a Fidesz egyetlen jóslata sem, amellyel a kampány folyamán riogatta az embereket. "A kormány valóra váltotta ígéreteit, sikerült megteremteni a békét, nyugalmat. A kormány szavahihetősége szerepet játszott abban, hogy az októberi önkormányzati választásokon soha nem tapasztalt arányú, elsöprő győzelmet aratott az MSZP" - mondta.

Ágh Attila az Indexnek úgy értékelte Kovács beszédét, hogy az elmúlt négy év történetébe illeszkedett. Szerinte Kovács kijelölte, a miniszterelnök tanácsadója, Gyurcsány Ferenc által bedobott "köztársasági eszme" gondolatával, és a néppártosodással a következő évek célpontjait, és hívószavait.

Horn javítana a párt és a kormány együttműködésén

Tekintse meg galériánkat
Klikk a képre (forrás: mszp.hu)
Horn Gyula, volt miniszterelnök megdicsérte a pártot és a frakciót. Saját tapasztalatára hivatkozva, azt mondta: tudja milyen nehéz együttműködni a kormánynak és a pártnak. Szerinte a megoldás, ha a párt mindenben támogatja a kormányt, az ellenfeleik által elindított vitákat pedig a párt folytatja le, ezzel hagyva a kormányt nyugodtan működni. A másik oldalról viszont felszólította "Kovács Lacit", és "Szili Katit", hogy többet látogassanak el a Köztársaság térre, az MSZP székházába, mert ma úgy néz ki, mint egy "siralomház". Saját kormányzati időszakára utalva megjegyezte, hogy annak idején a pártvezetés sokkal többet foglalkozott magával a párttal. A volt miniszterelnök felszólította "Kovács Lacit" és "Szili Katit", hogy többet járjanak a Köztársaság térre.

Kovács László az Index-nek, azt mondta Horn kritikájára, hogy ezt majd személyesen beszéli meg a volt kormányfővel, akinek szerinte lényegesen könnyebb helyzete volt hajdanán, hiszen "a pártelnök Horn Gyulának kellett a kormányfő Horn Gyulával beszélnie.

Várhatóan további vitákat generálva Horn megjegyezte: nem tetszik neki, hogy gazdasági érdekeltségek túlságosan beleszólnak a kormányzati munkába.

Krausz Tamás eltérítené az MSZP-t a neoliberalizmustól

Molnár Csaba, Győr Sopron megyei küldött arról beszélt, hogy a fiataloknak nem üres pozíciókra van szüksége, utalva a fiatalsági kvótára, majd felszólalását a "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok", felkiáltással zárta, amit udvarias, ám kimért taps kísért. A felszólalók közül Szanyi Tibor azt vetette fel, hogyan lehetne "szétverni" a Fideszt. Botka László, a választmányi elnökségért harcoló politikus pedig az EU csatlakozásra hegyezte ki mondanivalóját. Szerinte "Európát senki nem hozza ide nekünk, azt magunknak kell megteremtenünk".

"Az MSZP cselekvőképes, megtartotta a lendületét, megtartotta a kampánycsapatait, képes az üzeneteit eljuttatni a választókhoz" - foglalta össze mámorosan Tóbiás József pártigazgató az MSZP sikerének receptjét. A pártigazgató szerint a szemléletmódbeli váltás bebizonyította, hogy a szocialista párt nem a "befelé fordulás, a belső politizálás útját választotta". Tóbiás az MSZP büszke tagjának vallja magát, mert úgy érzi, hogy ez a folyamatosan bővülő, változó párt úgy tud érzékenyen reagálni a társadalom kihívásaira, hogy eközben értékrendje állandó marad.

Krausz Tamás szerint a kormánynak nem szabad a liberális gazdaságpolitikát folytatnia. Szerinte veszélyt jelent a neoliberális világrend kialakulása a világra.

Nincs meglepetés a tisztújításon

Délután a küldöttek szavazatai alapján kihirdették a tisztújítás eredményét. Kovács László maradt az MSZP elnöke, 623 szavazatból, 583 támogató voksot kapott. Szili Katalin ugyanakkor 627-ből 615 támogató szavazatot könyvelhet el. A két alelnök Szekeres Imre és Hiller István lett: az előbbi 502 szavazatot, Hiller pedig 598 szavazatot kapott. Az egyetlen kétesélyes versenyt, a választmányi elnöki tisztért folyó küzdelem ígérte, amelyben végül Jánosi Györgyöt támogatták többen (369) Botka László, Szeged polgármesterével szemben (212).

Schröder-t az MSZP élére

A kongresszus első napját záró sajtótájékoztatón az Index kérdésére Lendvai Ildikó elmondta, hogy a Kovács Lászlóra leadott viszonylag nagy számú ellenszavazat, csak annak köszönhető, hogy senki sem kételkedett az ő győzelmében. Ezért jó néhányan engedtek meg maguknak viccet, volt például, aki Schrödert jelölte elnöknek. Azt is megtudtuk, hogy az alelnöki posztért, több mint százan, egy harmadik jelöltet is indítottak volna, ám ő - úgy tudjuk Szanyi Tibor - nem kapta meg a szükséges számú támogató aláírást.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.