Nem alszik, csak furcsán pislog

Ha saját életéből készülne film, a XVIII. kerületi polgármester Robert Redfordot látná szívesen a címszerepben. A parlamentben alváson kapott képviselő különös pislogási technikájával cáfolja, hogy akár elbóbiskolt volna és azt állítja, nem szokott sarat dobálni. Minden, amit már régen akart tudni a pakuratavakról.

[Mester Lászlót, XVIII. kerületi polgármestert és MSZP-s országgyűlési képviselőt az Index néhány hete a parlamenti ülésteremben "álmában" kapta rajta, amit a képviselő nem tolerált, és ügyvédjén keresztül figyelmeztetett minket, hogy becsületsértés tényállása forog fenn. Mi inkább személyesen tisztáztuk a dolgokat hétfőn, a parlament keresztfolyosóján. Mester László készséggel állt rendelkezésünkre]

Az Indexet megfenyegette, hogy bepereli becsületsértésért, mert azt írtuk, hogy elaludt. Csak így magunk között, akkor aludt vagy nem?

Nem szoktam. Kényelmetlenek a székek. Itt, aki el tud aludni... [Hátraveteti a fejét, és lassan lehunyja a szemét] Biztos a szemem, mert néha pislogok. Egy jó fényképezőgéppel ezt bárkinél el lehet kapni. Egyébként nem fenyegetés volt. A velem kapcsolatban álló ügyvédi irodát kértem, hogy írjon egy levelet. Egyébként nem az elalvás, vagy erre utaló – nem tudom – mondatok akasztottak ki. És ezt sajnálom, hogy nem ez szerepelt a levélben, hanem a legutolsó mondatot, hogy "legalább addig se dobál a sarat". Mert az utóbbi nem szokásom. [Komoly arccal néz]


Fotók: Barakonyi Szabolcs

Értem.

[Még gyorsan hozzáteszi] Úgyhogy nem kívántam semmi háborút, és nem is kívánok.

Tudta-e ön?
  • Mester László 1946-ban született Budapesten, nős, egy lánya van. Segédmunkásként kezdett dolgozni, majd 1967-től légiforgalmi-irányító, később ügyintéző a Malévnál, KISZ-, majd MSZMP-tag, végül a pécsi jogi karon diplomázik 1983-ban. 1994-től a XVIII. kerület polgármestere, 2002-ben másodszorra választják újra, a parlamentbe 2002-ben kerül be.
  • A türelmi zónák ügye 2003. második felében járta be a sajtót. Magyarországon a New York-i egyezmény miatt a prostitúció tiltva van, ám a maffiatörvény 2000-es módosítása lehetővé tette, hogy az önkormányzatok türelmi zónákat hozhassanak létre, ahol a prostituáltak törvényes keretek között, a striciktől védve dolgozhatnak. A helyi lakosokat azonban erről nem lehetett meggyőzni, egy ideig Miskolcon működött türelmi zóna, majd megszűnt, Budapesten pedig csak a XV. kerület legszélén létesülhetett, amit ma sem használnak, bár kicsivel arrébb megtalálhatók a lányok.
  • A fapadosok 2003 tavaszán jelentek meg Magyarországon, számuk pedig - az európai trendeknek megfelelően - rohamosan emelkedik, mivel nagyságrenddel olcsóbban repítik az utasokat. A magyarországi légiutas-forgalom emiatt rohamosan nő, míg 2004-ben a magyarok 5, idén már 15 százaléka váltott fapadosra jegyet. 2009-re tervezik megnyitni a negyedik ferihegyi terminált, a 2/C-t.
  • A pakura a fűtőolaj ocsmány származéka, előszeretettel tűnik el a földben, talajvízben, és elég költséges onnan kipaterolni.
  • A pestszentlőrinci pakuratavak története: a XVIII. kerület 1995-ben követte el az első baklövést, amikor jutányosan (ingatlanokkal együtt ingyen) megvásárolt egy volt Tüzép-telepet, amit az 50-es évek óta folyamatosan pakuráztak össze-vissza. A pakura eltávolítása eddig a kerületnek 200, az államnak 300 milliójába került. A kerület 2001-ben adta el a még szennyezett 13 hektárt az Auchannak. Az áruházláncnak csak 40 milliót kellett fizetni az egymilliárdos telekért, mert levonták a hátralevő tisztítási költségeket. Az áruház a pakura eltávolításával és egy út megépítésével (összesen 1,5 milliárd forinttal) még mindig adós. Minden rossz előjel ellenére a HVG-nek (2004:30) tavaly nyilatkozó Mester László optimista volt. Pakura még van, Auchan még nincs.
  • A pakuraper története: A pakura eltávolítására Mester Lászlóék 1998-ban 600 millió forintra pályáztak a környezetvédelmi minisztériumnál, nyertek is, ám erről Pepó Pál, a legendás kisgazda tárcavezető - állítása szerint - nem értesült, ezért pert indított a képviselők ellen. Az eljárás 3 évvel később bűncselekmény hiányában lezárult. Az ügyben idén februárban mozdult valami, és Mester szavaiból úgy tűnik, talán pont kerül az ügy végére.
  • A forrásmegosztás a fővárosi kerületek és a fővárosi önkormányzat közös játéka: a költségvetési pénzeket minden év elején hosszas vita után elosztják 24 részre, ezt törvény szentesíti. Ezt a játékot senki sem szereti, de megváltoztatni egyelőre nem tudták.
  • Márai Sándor Füves könyve az író sztoikus bölcsességeit tartalmazza, például így: "Az öltözködésről // Az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni." Vagy így: "Arról, hogy aki megtudott valamit, egykedvű lesz // A tudás mögött az egykedvűség van. Ha megtudsz valami valóságosat az életről, nyugodt leszel és egykedvű." (i.m. 19., 29. részlet).
  • Moldova György 2004-ben kezdte el Az utolsó töltény-sorozatát, aminek mostanában jelent meg 6. kötete. Az egykor III/III-asként dolgozó író volt feletteseivel készített beszélgetéseket a Kádár-rendszer besúgóiról, a titkosszolgálatok működéséről. Az 5. rész még mindig az eladási listák tetején van.

Mikor kel hétköznap?

Én olyan éjjeli bagoly vagyok, tehát elég sokáig fent vagyok általában. Sokszor hajnalig. Korán akkor kelek, ha muszáj. De ez azt jelenti, hogy általában háromnegyed hét, fél hét körül.

A kerülete közel van Ferihegyhez. Önt zavarják, vagy a kerület lakóit zavarják a repülőgépek?

Sok helyen igen. Szerintem mindenkit zavarnak egyébként, aki úgy él, hogy rendszeresen elhúznak a feje fölött a repülőgépek. Én hároméves korom óta ott élek, mondhatnám, hogy megszoktam. Különböző helyeken laktam már, de kötelességem azért tenni, hogy valahogy enyhítsük a zajártalmakat.

És mit terveznek tenni? Most ez nagy slágertéma más kerületekben is.

Így van. Már három éve létrehoztunk egy szakértőkből álló zajtanácsot. Megnézik közvetlenül az erre a szabályozásra vonatkozó kormányrendeletet, hogy mennyiben lehet vagy célszerű megváltoztatni azt. Nyilván szakmailag körül kell járni, hol lehet zajvédő falakat építeni, illetve hol lehet zajszigeteléssel valamilyen kárenyhítést elvégezni. Ezek az irányok, amin dolgozunk.

Polgármesterség vagy képviselőség?

[Elmosolyodik] Ezt sokan megkérdezik. Én 2002-ben azt mondtam a választási kampányban, és ez volt a szlogenem, hogy a kettő egymást erősítheti. Ezt változtlanul vallom.

És erősítették egymást? Sikerült a ciklusban valamilyen beruházást vagy bármit ennek segítségével elérni?

Jó kérdés. Ezek a mérhető dolgok... [Habozik, hátradől kissé] Korrekt megosztási törvény született, amiben én aktív részt vállaltam. Egymilliárd forinttal többet kapunk, amióta új törvény van. Címzett támogatást nyertünk, ez mindenütt több százmilliós támogatás. Az egyik egy iskolát érint, a másik pedig egy óvoda építését. Nem beszélek, az összességében most már több millliárdos csatornaberuházásról. Ezek a mérhető dolgok.

Ebben a ciklusban egyszer felfüggesztették a mentelmi jogát. Miért?

Még 1999-ben elindult a Kehi, az akkori Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentése után egy eljárás az úgynevezett pakuraügyben. Én azért voltam gyanúsított a perben, mert a képviselőtestület döntése alapján aláírtam a szerződést. Ez három éven keresztül tartott. A vége az lett, hogy az önkormányzatnak az - ha úgy tetszik - elismerték az igazát, és több százmillió forint kártérítést kaptunk.

Görög Zita vagy Csisztu Zsuzsa?

Görög Zita. Annál is inkább, mert volt nálunk egyszer.

Mikor volt utoljára női ruhában?

Igen. Egy hivatali nőnapi műsorban leptem meg a kollégáimat. Akkor nőnek öltöztem. A türelmi zóna ügye akkor pörgött nálunk, és a fővárosban sokan úgy gondolták, hogy a kerületben lenne a legjobb hely. Én ezt a helyzetet használtam ki egy nőnapi vidám műsorban.

Milyen könyvet olvasott utoljára?

Hát, majdnem minden nap Márainak a füvész [A képviselő rosszul tudja a címet: Füves könyv] könyvét. Ott van a polcon, vagy éppen Rejtőt. Ezek a gondolatébresztők, vagy egy kicsit kikapcsolók. De amit most olvasok már folyamatosan, ha jól hallottam, most jelenik meg a 6. kötete a Moldovának Az utolsó töltény, azt nagy érdeklődéssel olvasom. Mert egy kortörténeti sorozat is.

Ha film készülne az életéből, ki játszaná a főszerepet?

[Elkerekedik a szeme] Ez most nagyon jó kérdés. Például örömmel venném, ha Robert Redford vállalná, mert az egyik kedvenc színészem.

Újpest vagy Fradi?

[Néhány másodpercig töpreng, aztán rávágja] Fradi.

A pakuratavakat felszámolták már?

Heteken belül megindul a kármentesítés. Most már aláírtuk a fővárossal és az Auchannal a szerződést. Most már belátható időn belül tiszta lesz, és ott lesz egy új létesítmény a jelenlegi pakuraszennyezett területen.

Milyen létesítmény lesz?

Bevásárlóközpont.

És a napokban átadott, vietnámi érdekeltségű Sárkány üzletközpontnak nem lesz konkurenciája?

Szerintem nem. Ahogy elnéztem a Sárkány center megnyitásán – egyébként kaptam egy kis sárkányt ajándékba. Mondtam, hogy körülöttem vannak sárkányok, de azok... [Visszatérve a komoly dolgokra folytatja] Nem, mert az Auchan bevásárlóközpont az inkább élelmiszer, persze van ruhanemű, de az a másodlagos. Itt a Sárkány centerben pedig elsősorban ruhát, cipőket árulnak.

Indul a következő képviselői illetve önkormányzati választásokon?

Tervezem. Vannak még ötleteim.

Mind a kettőn?

Igen.

Vágjunk vissza együtt a munkahelyi alvóknak!
Itt a bosszú ideje! A főnöke nem engedte el Önt szabadságra az éves bevételi tervre meg a feszített év végi hajrára hivatkozva, majd lobogó orrszőrzettel elaludt a székében? A szembeszomszédja arcra borulva tölti a legtermékenyebb órákat, miközben az Ön kezét véresre szabdalják a sorjás PDF-fájlok? Ugye nem létezik undorítóbb hang az eszméletlen ember légzése közben megremegő lágyszájpadlásénál? Na és olyan előfordulhat más munkahelyen is, mint az egyik nagy magyar portálnál, ahol az egyik vezető szerkesztő az íróasztala alá gömbölyödve szokott szunyókálni? Öntsünk tiszta vizet a munkahelyi alvók torkába és nézzük együtt, hogyan fuldokolnak! Ha van kedve velünk nevetni, kérjük fotózza le a dolgozóban szunyókáló kollégáját /barátját /ellenségét /szexpartnerét és küldje el nekünk a képet egy elektronikus levélhez csatolva. Ha pár sorban leírja a körülményeket, az jó, de nem feltétel. A képeket egymás mögé ragasztjuk és mindannyiunk gyönyörűségére publikáljuk.