Pinke György lett az MTV ügyvezetője

2004.01.05. 17:10
Az MTV nagykuratóriuma a nyár végén kinevezett alelnököt választotta a köztévé ügyvezetőjének. Az ÁPV Rt-s múlttal rendelkező Pinke Györgynek addig kell átvennie az intézmény irányítását, amíg pályáztatással ismét sikerül elnököt választani a december végén lemondott Ragáts Imre helyére.
Az Index információi szerint az MTV nagykuratóriuma Pinke Györgyöt, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság korábbi ügyvezető igazgatóját, az MTV augusztusban kinevezett alelnökét bízta meg a köztévé ügyeinek vezetésével. Pinke négy hónapja a Ragáts Imre által meghirdetett menedzsment-átalakítás első kinevezettjeként került az MTV-hez.

Hosszúéletű ügyvezetők

Az ügyvezetőnek addig kell ellátnia feladatát, amíg a kuratórium által előkészített pályázat eredményesen zárul, és megválasztják az új elnököt.

A most távozott Ragáts egyébként szintén közel egy évig vezette ügyvezetőként a köztévét, miután három egymást követő pályázat is sikertelenül zárult, és sem Baló Györgynek, sem a többi aspiránsnak nem sikerült megszereznie a két testület tagjainak megfelelő támogatását. Az elnökválasztási procedúra negyedik alkalommal vezetett eredményre, amikor tavaly májusban a civil kurátorok is rábólintottak Ragáts személyére.

A sokáig esélyesebbnek tartott Kósa Somogyi Györggyel szemben diadalmaskodó Ragáts így ügyvezetőként hosszabb ideig állt az MTV élén, mint megválasztott elnökként.

Egészési okok miatt távozott

Mint emlékezetes, Ragtás Imre azt követően nyújtotta be lemondását, hogy kiderült: a köztévé 13 millió forintot fizetett a kuratórium megkerülésével egy különben feleannyit sem érő természetfilm-sorozat 13 részéért. Ragáts egészségi okokkal magyarázta távozási szándékát, jóllehet a botrányt az okozta, hogy a drágán vásárolt természetfilmet egyik rokona cégétől szerzett be a köztévé.