Ambrus
-7 °C
3 °C

Köztévé: alelnök vissza, főigazgató balra el

2002.06.14. 14:51
Jen Sándort, a Magyar Televízió funkcionális főigazgatóját csütörtökön mentette fel állásából Mendreczky Károly, az Rt. elnöke. A főigazgató azt követően kapta meg - szinte azonnal - felmondását, hogy a hét elején Szenes Andrea felmentett alelnököt a Munkaügyi Bíróság visszahelyezte eredeti munkakörébe. Annak idején Jen is közreműködött többek között Szenes eltávolításában. Információink szerint Jen 13 millió forintos végkielégítést kap a köztévétől.
Irodája előtt nézték végig többen az MTV Rt. funkcionális főigazgatójának távozását. A közszolgálati televízió belharcának most Jen Sándor esett áldozatul, két nappal azután, hogy a 2001 februárjában felmentett alelnök visszakerült az intézmény vezetésébe.

Pecsét és végkielégítés

Az Index információi szerint Jen Sándor funkcionális főigazgatót csütörtökön mentette fel állásából Mendreczky Károly, az Rt. elnöke. A főigazgató ezután már csak a biztonsági őrök kíséretében juthatott be szobájába, amit a mai átadás-átvétel után le is pecsételtek. Kérdésünkre a felmentett vezető nem kívánta kommentálni a döntést. Úgy tudjuk, hogy a tévé eddigi második emberének 13 millió forintos végkielégítés jár. Kersztés Viktória, a tévé új sajtóreferense tájékoztatása szerint a főigazgató az intézmény működésének racionalizásáa miatt döntött a funkcionális főigazgatóság megszüntetéséről, ezért vált szükségtelenné maga a funkciónális főigazgató is.

Harcok hazai pályán

Jen felmentését sokan összefüggésbe hozzák Szenes Andrea, a Magyar Televízió Rt. egykori műsorokért felelős alelnökének eredeti állásába való visszahelyezésével. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság kedden meghozott elsőfokú nem jogerős ítéletében kimondta: Szenest jogellenesen távolították el a tévé vezetéséből. Úgy tudjuk, hogy az ő felmentésében szerepet játszott Jen Sándor is. A főigazgatónak tulajdonítják Bende Gyöngyi egykori szóvivő menesztését is. Bende ezt követően a választási kampány idején a Fidesz elnökének kommunikációs tanácsadója lett.

Nemzetbiztonsági szakértők

Jen Sándor még az ausztráliai nagyköveti posztjáról a héten hazarendelt Szabó László Zsolt tévéelnöksége kezdetén kapott vezető pozíciót az intézményben. Szabó két éve a létszámleépítések ellentételezésekénti "új, fiatal, szakértő munkatársként" mutatta be kinevezettjét. Az egykori MTV elnöke arról azonban nem számolt be, hogy funkcionális főigazgató és humánpolitikai igazgató, Czéh Tamás is a nemzetbiztonsági szolgálatok környékéről került a közszolgálati televízióhoz. Mendreczky Károly elnök szintén akkoriban, a Fidesz I. kerületi önkormányzati képviselőjeként került a tévé programigazgatói székébe.

Tévéimázs
A napokban kapott sajtóreferensi kinevezést az MTV Rt. elnökétől Kertész Viktória az Országimázs Központ eddigi sajtófőnöke. Kertész az imázsközpont megszüntetése után volt kénytelen munkahelyet változtatni. Korábban Gógl Árpád minisztersége idején az Egészségügyi Minisztériumban töltött be hasonló funkciót. A Blikk értesülése szerint Kertész Viktória 1 milliós fizetéssel foglalhatta el új állását. Az új sajtós a lap szerint az információt úgy kommentálta: "ennek az összegnek a fele sem igaz".