Az MSZP választmánya támogatja a kormányprogramot

2006.10.07. 14:53
A választmány támogatja a kormányt, és a kormányprogramot, elítélik az utcai politizálást, és az alkotmány határait feszegető nyilatkozatokat, viszont teret kívánnak engedni a párt szimpatizánsainak, hogy azok kifejezhessék érzéseiket. Simon Gábor választmányi elnök szerint a nyilvánosságra kerülés előtt 600 ezer euróért akarták eladni az őszödi beszédet, de nem az MSZP-nek, és nem is biztos, hogy így volt.

Szombaton tartotta ülését az MSZP választmánya. Délután egy óra előtt menetrendszerűen megérkeztek a rendőrök és a vízágyúk az MSZP székháza elé. Szekeres Imre távoztában az Index tudósítójának megjegyezte, hogy már rég le kellett volna bontani a kordonokat, mert semmi szükség rájuk.

Több vezető szocialista politikus is kriptahangulatúnak nevezte a hermetikusan elzárt székházat, a hatást csak erősítik a mécsesek. Az MSZP székháza elé ugyanis napok óta járnak a zarándokok, több száz mécsest, szegfűket és üzeneteket helyeztek el a párt szimpatizánsai. Az üzeneteken többnyire bátorítások olvashatók, úgymint: „Kedves Feri, tarts ki, mi is kitartunk”, „Elég volt, állítsátok meg””, „A nép Gyurcsány Ferenc tanár úrra és a koalícióra szavaz”, más meg arra buzdít, hogy „Tartsatok ki, a józan többség veletek van!”.

Támogatják

A szombaton tartott rendezvény utáni sajtótájékoztatón Simon Gábor választmányi elnök leszögezte, a választmány támogatásáról biztosította a miniszterelnököt, a kormányt, a kormányprogramot, valamint az Új Magyarország Fejlesztési Tervet.

Az elnök Gyurcsány Ferenc szavait tolmácsolva elmondta, most nincs itt az ideje egy kormányátalakításnak, ugyanakkor a miniszterelnök egy átfogó, írásos megállapodást kíván kötni a koalíciót alkotó frakciókkal, valamint meg kívánja erősíteni a miniszteri felelősséget.


Hiller István, Gyurcsány Ferenc, valamint Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke

Hiller István pártelnök a rendezvényen arról beszélt, hogy az elmúlt napokban ezernél is több olyan jelzés, kérés érkezett a párthoz, amelyben azt fejezték ki a szimpatizánsok, hogy meg szeretnék mutatni elkötelezettségüket a demokratikus Magyarország demokratikus kormánya mellett. Az MSZP ezeket a kezdeményezéseket fel kívánja karolni, ugyanakkor a párt elutasítja az utcai politizálást a kampányidőszakon kívül. „Nem hívjuk utcára a híveket, de teret adunk a meggyőződés kifejezésének. Ennek módját a jövő hét második felében kívánjuk ismertetni” – tolmácsolta Simon Gábor a pártelnök szavait.

Hiller a rendezvényen bejelentette, hogy október 21-ére összehívják az MSZP munkakongresszusát, ezen megemlékeznek 1956 ötvenéves évfordulójáról. Úgy tudjuk, hét szekcióba osztják be a résztvevőket a hét régió alapján, a kongresszuson az országos ügyek mellett a területi eredményeket is értékelik. A kongresszus plenáris ülésén foglal majd állást az MSZP a további feladatokról.

Félreértés

Simon Gábor beszélt arról is, hogy a választmányi ülés nyilvános részén elhangzottak félreértésre adhatnak okot.

Mint azt tudósítónk jelezte, az elnök a tanácskozás elején megemlítette, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt 600 ezer euróért, azaz 160 millió forintért árulták a felvételt. Simon akkor arról beszélt, hogy olyan országban szeretne élni, ahol senkinek sem kell attól félnie, hogy lehallgatják, valamit attól sem, hogy szavaiért hatszázezer eurós váltságdíjat követelnek.

Kevéssel Simon beszéde után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy az országos választmány elnöke csak sajtóértesülésre reagált, A miniszterelnök kijelentette, nincs tudomása arról, hogy a z MSZP-nek hatszázezer euróért felajánlották volna az őszödi hangfelvételért, csak egy újságból származó információt ismertetett Simon Gábor.

Blogokról

A választmányi elnök a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón közölte, hogy a 600 ezer euróról szóló híreket újságokban, valamint blogokban olvasta, és a párt csak akkor tudta meg, hogy létezik a hivataloson kívül másik hanghordozón is a felvétel, amikor az nyilvánosságra került. Ugyanakkor azt fontos lenne megtudni, hogy ki másolta le az eredeti felvételt, mondta. Az Index azon kérdésére, hogy a pártvezetők miért nem kezdeményeztek hatósági eljárást a tettes kilétének megállapítására, Simon Gábor úgy felelt, hogy az illetékesek dolgoznak azon, hogy mindenre fény derüljön.

A választmányi elnök fontosnak tartotta leszögezni, hogy a politikának a parlamentben a helye, nem az utcán, törvényeket pedig csak az országgyűlés hozhat, nem az utcán tüntető, már-már az alkotmányosság kereteit feszegető tömeg. Az Index kérdésére Simon Gábor elmondta, hogy itt leginkább azokra gondol, akik királyságot emlegetnek, ami a hatályos alkotmánnyal ellentétes volna.