'A jobb jelölt győzött' - elemző

2005.06.07. 16:20
A jobb jelölt győzött, kérdéses viszont, hogy Sólyom Lászlónak mennyire sikerül megküzdenie személyes sérelmeivel, mondja Miklósi Zoltán politikai filozófus.

"A jobb jelölt győzött" - nyilatkozta a harmadik forduló eredményével kapcsolatban Miklósi Zoltán filozófus az Indexnek. "Sólyom azonban sokkal nehezebb helyzetben lesz, ahhoz, hogy megvalósítsa az elnöki ideált, az integritás, az autonómia és alkotmányosság szellemiségének a képviseletét" - mondta. A kérdés szerinte az, hogy Sólyom Lászlónak mennyire sikerül megküzdenie személyes sérelmeivel, és hogy akar-e úgy elnök lenni, hogy az őt jelölő Fidesz részéről komédia előzte meg a megválasztását.

Miklósi idézte a keddi Népszabadság cikkét, melyben Áder János, a Fidesz frakcióvezetője azt nyilatkozta, az első forduló előtt nem volt módjuk egyeztetni távolmaradásukról Sólyom Lászlóval, de a jelölt örült annak, és nem emelt kifogást azzal kapcsolatban, hogy az ellenzéki párt nem vett részt a szavazáson, mert ezzel tisztábbá vált a kép. Miklósi súlyos jelnek tartja, hogy Sólyom László eddig se nem cáfolta, se nem erősítette meg Áder állításait.

A politkai filozófus azzal a hírrel kapcsolatban, hogy párttársai állítólag nem engedték Szili Katalinra szavazni Láyer József fideszes képviselőt, elmondta, hogy nehéz bizonyítani az ilyen vádakat. Ha az ellenzéki képviselőt valóban nem engedték a párttársai szavazni, akkor az viszont példátlan eset lenne. Miklósi szerint nem tűnik életszerűnek a Fidesz magyarázata arról, hogy Láyer rosszul lett és azért ikszelt rossz rublikába. A filozófus úgy látja, ha bebizonyosodna, hogy ebben az esetben sérültek a szavazás eljárási szabályai, akkor nem volna életszerűtlen, ha meg kéne ismételni a harmadik fordulót. Miklósi hozzátette, hogy természetesen ez azonban nem változtatna az államfőválasztás végeredményén.