Demecser, bírói függetlenség, szemét és M5-ös napirend előtt

2003.11.17. 14:00
Áder János a független intézményeket félti, Kuncze szerint Demecser a demokrácia diadala, derült ki a napirend előtti felszólalásokból. A szocialista Botka László üdvözölte a kormány döntését az M5-ös matricássá tételéről, Pettkó András azt kérte, hogy az egészségturizmus kerüljön vissza a nemzeti fejlesztési tervbe.
"Az utóbbi idők egyik legegészségesebb választása volt a demecseri, mert az emberek gyalog mentek, nehogy utólag gyanúba keverjék őket" - mondta a szabad demokrata Kuncze Gábor, utalva az előző forduló visszásságaira. Kuncze a "demokrácia diadalának" nevezte a kisvárosban történteket, amelyet az ellenzéki képviselők gúnykacajjal fogadtak. Erre az SZDSZ-es politikus úgy reagált, hogy "volt gyerekszobájuk, ki se jöttek belőle". Kuncze kifogásolta, hogy a Fidesz még a választás napján is megpróbálta lebeszélni az embereket a részvételről.

A stílus maga az ember

"Nem értek egyet ifjabb Hegedűs írásával, a Fidesz nevében, a bírói függetlenségért emelem fel a szavamat" - mondta Áder János frakcióvezető, aki szerint csak a köztársasági elnök foglalt egyértelműen állást a bíróságot ért kritikák kapcsán. "A független intézmények elleni támadások egymást érik - utalt a legfőbb ügyészt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét és a Nemzeti Bank elnökét ért támadásokra. - El a kezekkel a független intézményektől, el a kezekkel a független magyar bíróságtól."

Szili Katalin házelnök, bár elismerte, hogy nem reagálhat a felszólalásokra, megjegyezte: "A stílus maga az ember." A kormány nevében Bárándy Péter igazságügy miniszter válaszolt Ádernek: "A bíróság független, és óvakodni kell a függetlensége fölött". A miniszter szerint a véleménynyilvánítás szabadságát "ezen a mezőn" nem szabad korlátozni, mert "nincs értelme". Hogy meddig mehet el a végrehajtó hatalom tagja, az attól függ, hogy a bíróság mennyire befolyásolható. Bárándy szerint a végrehajtó hatalom nem tud retorziókat alkalmazni a bíróságokkal szemben és "ez alapvetően más helyzet", mint két évvel ezelőtt.

Szemétügy

A hulladékkérdés megoldásában az elsődleges felelősség a hulladék gazdájáé, mondta Persányi Miklós környezetvédelmi- és vízügyi miniszter, aki a "társadalom szemetéről" szólt napirend előtti felszólalásában. Az észak-pesti hulladéklerakóról elmondta, az elkövetkezendő években a hulladéklerakók ügye lesz a slágertéma. "Meg kell kezdeni Magyarország kitakarítását" - hívta fel a figyelmet Persányi az illegális hulladéklerakóra.

Turi-Kovács Béla, a Fidesz szónoka arra figyelmeztetett, hogy a környezetvédelemben is sárga lapot kapott hazánk az EU országértékelésében. Hegyi Gyula (MSZP) szerint a településeknek kell összefogniuk a korszerű hulladéklerakók elhelyezése ügyében. Az MDF-es Herényi Károly úgy véli, hogy a környezetvédelem a konzervatív politika egyik legfontosabb ügye. A szabad demokrata Gusztos Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy szemétügyben csak egy Magyarország van.

Szoros összefüggés

"Tíz órakor autóval jöttem Szegedről, egy órát kamionokat kellett előzgetnem egy szűk úton, majd az autópályához érve előbb 940, majd 2310 forintot fizettem" - mondta a szocialista Botka László, Szeged polgármesterre, aki üdvözölte a kormány múlt heti döntését az M5-ös matricássá tételéről. Botka reményét fejezte ki, hogy 2006-ban arról számolhat be, hogy a debreceniekkel vagy győriekkel azonos összeget fizetve, végig autópályán jut el a fővárosba. Gaál Gyula, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára szerint az autópálya-építés és a befektetések között szoros összefüggés van. A politikus reményét fejezte ki, hogy a választási ciklus végére az M5-ös megépül a magyar-szerb határig.

Tág kategória

"Az egészségturizmus kerüljön vissza a nemzeti fejlesztési tervbe" - kérte a kormánytól napirend előtt az MDF-es Pettkó András. Baráth Etele politikai államtitkár igyekezett megnyugtatni a demokrata fórum szónokát, az egészségturizmus "tág kategória", a nemzeti fejlesztési tervben négy támogatási forma van a gyógyidegenforgalomra.