Mehetnek a NATO-szállítmányok

2003.02.24. 20:49
Hozzájárult a Törökország védelmének megerősítését szolgáló NATO-szállítmányok magyarországi áthaladásához az Országgyűlés hétfőn. A parlament elfogadta az ellenzék módosító javaslatát, mely értelmében kizárólag a védelmet szolgáló csapatok, katonai eszközök és berendezések szállíthatók Magyarországon keresztül.
A kormány - kétharmados többséget igénylő - előterjesztését 335 igen szavazattal, 3 nem voks mellett fogadta el a parlament. A nem voksot leadók közül Avarkeszi Dezső (MSZP) - közlése szerint - tévedésből nyomta meg a nem gombot, míg Kovács Zoltán és Kontrát Károly fideszes honatyák lelkiismereti okokból utasították el a határozati javaslatot.

A képviselők a javaslat határozathozatala előtt támogatták azt a módosító indítványt, amelynek lényege, hogy kizárólag a NATO védelmi tervező bizottsága február 16-i döntését tartalmazó mellékletben foglalt tevékenységek szerinti csapatok, katonai eszközök és berendezések szállíthatók Magyarországon keresztül.

A határozat értelmében a NATO-országok és a leendő tagállamok Törökországba tartó szállítmányai közúton, vasúton és a légtérben egyaránt áthaladhatnak Magyarország területén 2003. december 31-ig.

A határozat a washingtoni szerződés 4. cikkelye alapján született. Ez kimondja: a NATO-tagállamok tanácskoznak egymással "valahányszor bármelyikük véleménye szerint a felek egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti".

Szigorították a korábbi javaslatot

A miniszter szerint nem változott az előterjesztés
A Fidesz olyan előterjesztésre adta az áldását, amelyben semmilyen érdemi változás nem volt a múlt heti négypárti megbeszéléseken a kormány által benyújtott változathoz képest - nyilatkozta Juhász Ferenc hétfő este az MTI-nek. A miniszter a Törökország védelmének megerősítését szolgáló katonai szállítmányok magyarországi áthaladására vonatkozó parlamenti döntés után úgy vélekedett: az egy hétig tartó procedúra és annak végeredménye jól mutatja, hogy a nagyobbik ellenzéki párt csak obstruálni kívánt, hogy belpolitikai tőkét kovácsoljon.

A javaslat benyújtását megelőzően a parlamenti frakciók többször egyeztettek. Az ellenzék azzal a feltétellel járult hozzá az előterjesztés támogatásához, hogy az év végéig szóló engedély csak azokra a szállítmányokra vonatkozhat, amelyek szerepelnek a NATO védelmi tervező bizottságának február 16-án elfogadott döntésében.

Németh Zsolt szerint a kormányzatot sikerült rákényszeríteniük arra, hogy - összhangban a NATO határozatával - kizárólag Törökország védelmével kapcsolatos katonai eszközöket lehessen Magyarországon átszállítani. Mint mondta, a korábbi előterjesztésben szerepelt egy olyan mondat, amely lehetőséget adott volna arra, hogy ne csak védelmi eszközöket szállítsanak.

Hosszú vita előzte meg a döntést

Törökország az iraki válsággal kapcsolatban kérte a NATO-tól, hogy vezényeljen légterébe elektronikus légi felderítő AWACS-gépeket, telepítsen területére Patriot légvédelmi rakétákat és küldjön tömegpusztító fegyverek elleni szakszolgálatot.

A kérések teljesítését korábban egy héten át akadályozta Belgium, Franciaország és Németország, mondván: még nem merültek ki az iraki helyzet békés megoldásának lehetőségei, és addig nem szabad azt a benyomást kelteni, hogy már eldőlt a háború kérdése. A Törökországgal kapcsolatos NATO-döntés végül február 16-án született meg.

A szövetség 54 éves fennállása alatt először fordul elő, hogy valamely tagja az alapító washingtoni szerződés 4. cikkelye alapján kérte a tanács haladéktalan összehívását.