Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Aláírások a Bolgár-műsor megszüntetése ellen

2002.01.17. 09:46
Több neves újságíró és színész is aláírta azt a tiltakozó levelet, melyet Bolgár György Beszéljük meg! című műsorának megszüntetése miatt írtak. Bolgár Megbeszéljük! címmel új műsort indított a Klubrádióban, a Magyar Rádió hírolvasója pedig azt nyilatkozta, hogy félreértették a hír végén elhangzó "Na végre!" kijelentését.
Lengyel László politológus és Gombár Csaba egykori rádióelnök tiltakozó levelet adott közzé Bolgár György Beszéljük meg! című műsorának megszüntetése miatt - adta hírül a Népszava csütörtöki számában. A levelet több mint kétszáz neves közéleti személyiség írta eddig alá. Neves újságírók mellett Garas Dezső, Gothár Péter, Jordán Tamás, Spiró György, Ferge Zsuzsa és a Heti Hetes szinte valamennyi szereplője is szignózta a levelet.

Új műsor, meghatottság

Bolgár György a Népszavának elmondta: nagyon meghatódott, de úgy érzi, a levélen nem az ő fényképét, hanem az ismeretlen hallgatóét kellett volna megjeleníteni, mert igazából tőlük vették el a műsort. Hozzátette: teljesen persze ez sem igaz, hiszen a Klubrádióban szerdán indult el Megbeszéljük! címen műsora, amely iránt - szavai szerint - fantasztikus volt az érdeklődés.

Találgat a Magyar Rádió alelnöke

A Magyar Rádió alelnöke szerint Bolgár saját kérésére távozott közös megegyezéssel és több százezer forint végkielégítést kapott. Mivel műsora újraindult egy másik adón, a közrádió szakemberei szerint elképzelhető, hogy tudatosan szegte meg az intézmény szabályzatát, hogy műsorát átmenthesse a vállalkozói szférába - tette hozzá Hollós János.

Nyilatkozott a hírolvasó

A hír után hangzott el a hírolvasó bemondó - bizonnyal nem a nyilvánosságnak szánt - kijelentése, a "Na végre!", amit viszont úgy lehetett értelmezni, hogy a hírhez kapcsolódik. A Magyar Hírlapnak sikerült megszólaltatnia Auth Magdát, a hírolvasót. Ő elmondta, hogy nem szívesen beszél a nyilvánosságnak az ügyről, amely szerencsétlen véletlen folytán kapott ilyen beállítást, holott semmi köze sem volt az adott hírhez. Egyszerűen arról volt szó, hogy rossz egészségi állapotban, ezért többet bakizva csinálta végig az említett híradást, ezért amikor azt a hírt sikerült különösebb hiba nélkül felolvasnia, kiszakadt a megkönnyebbült "Na végre!" megjegyzés.

Ez elmondása szerint nem ritka a bemondóknál, ha túljutnak egy-egy nehéz helyzeten. Csakhogy előtte rutinosan kikapcsolják egy pillanatra a mikrofont, ám ezt most - idegességében - nem tette meg, s ez okozta a vihart. "Érthetően" - mondja Auth, aki most feleslegesnek tartja hosszan magyarázkodni, hiszen, - fogalmazott - "aki ismeri több mint 20 éves pályafutását, az úgyis képtelenségnek tartja, hogy ő megjegyzést fűzzön bármilyen hírhez. Pláne egy ilyen belső ügyről szólóhoz. Aki pedig nem ismeri őt, annak hiába is magyarázkodna." A szerencsétlen véletlen úgy hozta, hogy a megjegyzés éppen azután a hír után hangzott el, ahol a befejező mondatok Bolgár György távozásáról szóltak.

Auth Magda sajnálja

Auth Magda természetesen sajnálja a dolgot, elnézést kér hibájáért, mind a hallgatóktól, mind a rádiótól, ám ismételten és nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az semmilyen összefüggésben sem volt az ominózus rádióelnökségi nyilatkozattal. "Ki-ki tegye mérlegre Auth Magda 22 éves pályafutását, és döntse el, hogy hisz neki vagy sem" - nyilatkozta a Magyar Rádió egyik legismertebb bemondója.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!