Az NBH vezetője is távozik

2007.05.21. 12:21
Felmentését kérte a miniszterelnöknél Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója. Gyurcsány Ferenc elfogadta a főigazgató kérelmét. Feltevések szerint összefüggés van a lemondás és aközött, hogy az NBH munkatársai a Magyar Nemzet újságíróit zaklatták.

A hétvégén a miniszterelnök az országos és a budapesti rendőrfőkapitányt is menesztette, miután az elmúlt hetekben egymás után pattantak ki rendőrségi botrányok. Az utolsó csepp az volt, amikor öt rendőrt azzal gyanúsítottak meg, hogy igazoltatás közben megerőszakoltak egy 21 éves nőt.

Vasárnap a főrendőrökkel tartott konzultációt követően Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter is benyújtotta lemondását, amit a miniszterelnök elfogadott. Hétfőn a miniszterelnöknél Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója is felmentését kérte. Gyurcsány Ferenc elfogadta a főigazgató kérelmét, olvasható a Kormányszóvivői Iroda közleményében. Az új főigazgató kinevezéséig megbízottként Laborc Sándor ezredes, a főigazgató műveleti helyettese irányítja a Nemzetbiztonsági Hivatal munkáját.

Jogos kritika


Galambos Lajos
Galambos a kormányfőhöz eljuttatott felmentési kérelmében azt írja, hogy az utóbbi időben sok és többször jogos kritika érte az NBH-t. A távozó főigazgató szerint "összevonásokra és átszervezésre van szükség a szervezet racionálisabb, ésszerűbb és hatékonyabb működése érdekében és csökkenteni kell a vezetők számát is".

Az MTI a lemondást összefüggésbe hozza azzal, hogy Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető, az NBH-t is felügyelő miniszter vizsgálatot rendelt el, mert az NBH munkatársai egy oknyomozó riport kapcsán újságírókat zaklattak. A vizsgálat megállapította, hogy az eljárás törvényes, de szakszerűtlen volt és több ponton megsértette a hivatal belső szabályzatát.

A Magyar Hírlap csütörtökön számolt be arról, hogy az NBH belső szabályainak megszegése miatt tisztségéből távozott az az igazgató, akit felelősség terhel a Magyar Nemzet újságíróját otthonában felkereső nemzetbiztonsági tisztek kiküldése miatt. A lap úgy értesült, hogy az igazgató jelenleg betegszabadságát tölti és még ebben az évben nyugdíjba vonul.

Galambos három év után távozik posztjáról. A főigazgatót 2004. július 27-én nevezte ki a miniszterelnök. A rendőrségi botrányokról, és a hétvége eseményeiről bővebben.

Galambos Lajos utódjaként a legtöbben Laborc Sándort, Galambos jelenlegi helyettesét várják. Laborc a Budapesti Rendőr- főkapitányságon dolgozott, majd Moszkvában tanult, onnan pedig a hírszerzéshez került. Zsohár Árpád korábbi NBH-s főigazgatóval került a Nemzetbiztonsági Hivatalba.

Korábbi főigazgatók

Zsohár István

A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója - hírszerzéstől érkezett 2002. július 15-től 2004. július 27-ig

Dobokay Gábor

A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója – hírszerzéstől érkezett 1998. november 1-től 2002. június 6-ig

Vidus Tibor

A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója – határőrségtől érkezett 1995. január 1-től 1998. október 31-ig

Simon Sándor

A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója – NHB-ból lett kinevezve 1990. szeptember 10-től 1994. december 31-ig

Nagy Lajos

A Nemzetbiztonsági Hivatal elnöke – hírszerzésből érkezett 1990. március 1-től szeptember 9-ig