Judit
3 °C
6 °C

Hatalmas veszteség Újpesten

2000.10.11. 15:31
Gyakorlatilag az irreálisan magas átigazolási díjak és játékosfizetések számlájára írható, hogy az Újpest labdarúgócsapatát működtető kft. három hónap leforgása alatt hetven és kilencven millió forint közötti veszteséget halmozott fel - tudta meg az Index. Értesülésünk szerint még az sem kizárt, hogy a pénzügyi mentőöv fejében a Hivatásos Labdarúgó Alszövetség (HLASZ) biztost nevez ki a cég gazdálkodásának irányítására. Kecskés Egon, a kft. ügyvezetője szerint ,,a számok nem felelnek meg a valóságnak", és a klub működése nincs veszélyben.
Bár a magyar profi futball reformjához kapcsolódó, most befejeződött könyvvizsgálat azt mutatta ki, hogy az NB1-es csapatok bevételei és kiadásai gyakorlatilag egyensúlyban voltak a 2000. június 1-je és augusztus 31-e közötti három hónapos időszakban, egyes klubok jóval a nullszaldós átlag alatt teljesítettek.

A klub erején felül vállalt díjazásból és a játékoscserék költségeiből
Az Index megbízható forrásból származó értesülése szerint ugyan az Újpest helyzete a legnehezebb, de a lilákon kívül még 4-5 klub kénytelen tárgyalni a HLASZ-szal valamiféle pénzügyi segítségről.

Drága játékosok

,,Az Újpest foglalkoztatási költségei a legmagasabbak között vannak. A klub erején felül vállalt díjazásból és a játékoscserék költségeiből állt össze a veszteség túlnyomó része. Ennek összegét a könyvvizsgálat még nem pontosította, a végeredmény 70-90 millió forint körül várható" - mondta az Indexnek a vizsgálatot közelről ismerő, de neve mellőzését kérő forrás.

A klubot működtető kft. emiatt ,,korrekciós pályára áll rá", ami praktikusan a szerződések újratárgyalását és a teljesítménnyel arányos díjazás meghonosítását jelentheti. A polgárjogi szerződéseket azonban csak lejártuk után lehet módosítani. A megállapodásokat jellemzően egy idényre kötötték - értesült az Index.

A kft. már tárgyal a HLASZ-szal egy jelentős, legfeljebb 100 millió forintos hitel felvételéről - közölte kérdésünkre egy labdarúgó vezető. A tárgyalás tényét Kecskés Egon, az Újpest FC Kft. ügyvezetője is megerősítette. Kecskés ugyanakkor leszögezte: ,,nem hitelfelvételről tárgyaltunk", hanem ,,többféle pénzügyi lehetőség létezik", bár ezek ,,nem tartoznak a nyilvánosságra", hiszen a klub ,,magáncég".

Az ügyvezető, aki nem érti, hogy a számok hogyan kerülhettek napvilágra, határozottan állította, hogy a veszteségre vonatkozó adatok ,,nem felelnek meg a valóságnak".

Csődbiztos és teljesítménybér

A hitel vagy pénzügyi segítség nyújtásának az lenne a logikus következménye, hogy a HLSZ utalványozási és aláírási joggal felhatalmazott biztost nevezzen ki az újpesti kft.-hez - mondta az Indexnek egy magas beosztású sportvezető. Ha a klubnál valóban teljesítményarányos díjazást vezet be, a profi futball irányítói valós esélyt látnak arra, hogy a klub képes legyen visszafizetni a tízmilliókat.

Egy másik döntéshozó a szintén magántőkéből - Várszegi Gábor nagyvállalkozó pénzéből - működtetett MTK-t hozta fel ellenpéldaként. A kék-fehér klub pozitív szaldóval zárta a kérdéses három hónapot és a dolgok itt ,,kézben vannak tartva". A pénzügyi gondok persze nem csak az Újpestet sújtják. Az Index információja szerint a lilák mellett 4-5 további klub tárgyal a hivatásos alszövetséggel valamiféle pénzügyi segítség folyósításáról. Ezek mindegyike az újpestieknél kisebb összeget igényelne.

Csökkenő jegybevételek

Az államilag támogatott futballreform egyik célja az volt, hogy a klubok költségvetésén belül nőjön a jegybevételek aránya. A most lezárult könyvvizsgálat szerint a dolog legalábbis döcögősen indul, ugyanis a megcélzott emelkedéshez képest 16 százalékkal alacsonyabb bevételt regisztráltak az idény első három hónapjában. Az elemzés megállapította azt a közismert tényt, hogy a Ferencváros két havi juttatással tartozik játékosainak. Kecskés Egon a Fradira is utalva jegyezte meg, hogy más csapatokkal szemben Újpesten nincs veszélyben a működés.

Az irreálisan magas keresetek kapcsán megkérdeztük, hogy a profiliga tervezi-e az amerikai kosárlabdaliga (NBA) mintájára az úgynevezett ,,fizetési sapka", vagyis a klubok által kifizethető bérek maximálásának bevezetését. Ez - mint megtudtuk - ,,nem téma", ugyanakkor nem lehetetlen, hogy közzétesznek ,,bizonyos irányszámokat".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!