Gyurcsány Ferenc nemmel szavaz a népszavazáson a lehetetlen, rossz kérdésekre

2004.12.02. 00:42
Nem jó, ha igenné és nemmé silányítják a rendkívül összetett és ellentmondásos kérdéseket, mondta a miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc nemmel szavaz a hét végi népszavazáson, mert szerinte "így kell elutasítani a lehetetlen, rossz kérdéseket". A miniszterelnök a Magyar Televízió szerda esti élő hírmagazinjában beszélt erről.

A kormányfő kifejtette: szerinte nem szabad igennel dönteni, mert egy ilyen döntés következményei a kettős állampolgárság kiterjesztésének kérdésében beláthatatlanok, a kórházprivatizáció ügyében pedig nagyon is láthatóak - az egészségügyben olyan bonyodalmakat okozna, "amelyeket nem jó vállalni".

Román nyugdíj

Az este című műsor vezetőjének kérdésére, hogy miért kampányol, amikor a törvény szerint ezt nem tehetné, és megteheti-e, hogy kormányfőként csak az egyik oldal érveit mondja el, úgy felelt: "miután nem lettek világosabbak az álláspontok, azt gondoltam, hogy az a helyes, ha világossá teszem: a felelősséget is vállalni kell".

A műsorvezető megjegyezte: a döntéshez fontos érv lehet az, hogy Románia esetleg átvállalja a szociális terhek egy részét a Magyarországra áttelepülőktől, és ez soha nem derült volna ki, ha a jobboldal nem hozza nyilvánosságra. Gyurcsány Ferenc ezzel kapcsolatban azt mondta: a tárgyalások elsősorban arról folynak, "vessünk már véget annak az állapotnak, hogy a román állampolgárok (...) nyugdíját is ma mi fizetjük". Mint fogalmazott, "nem jó" az, hogy "oda fizették a tb-t és itt meg kérik a nyugdíjat".

Az este azon értékelése kapcsán, hogy miután a román miniszterelnök szerda délután őrültségnek nevezte a magyar népszavazást, "a dolgok pillanatnyi állása szerint" a népszavazáson az igen többség azzal járhat, hogy a romániai magyarokat megfoszthatják román állampolgárságuktól, a magyar miniszterelnök azt mondta: "nem jó az, ha bármely szomszédos ország vezetője úgy gondolja, hogy talán valamennyi körülmény pontos ismerete nélkül ilyen erőteljes véleményt szabad, kell és lehet nyilvánítani".

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: nem jó, ha igenné és nemmé silányítják ezt a rendkívül összetett és ellentmondásos kérdést. Azt mondta, "nagyon rossz, hogy népszavazással kell dönteni" és érti azok felelősségét, akik azt gondolják, "én ennek a felelősségében nem kívánok osztozni, inkább nem fogok elmenni szavazni".

A kormányfő a kórházprivatizáció kapcsán egyebek között arról beszélt: "nem úgy áll a dolog, hogy ami állami, az mindig jó és ami magánkézben van, az mindig rossz", és különösen azért nem, mert a finanszírozás állami kontroll alatt marad.

Nemzetpolgárok

A miniszterelnök arról is szólt: az újonnan bevezetett nemzetpolgár fogalma mögött az a szándék húzódik meg, hogy fokozatosan, határozott lépésekkel ki kell bővíteni a határon túli magyarsággal szembeni felelősségi kört, vagyis "adjunk több jogot, mint ami ma van".

Ez egy politikai, közéleti, nemzeti fogalom, amely leírja azt a felelősséget, hogy a közös nemzet tagjaként egyfelől vannak közös jogaink határon belül és kívül, másfelől az államhatáron belül élő politikai nemzet, az állampolgárok közössége rendelkezik ettől eltérő jogokkal - mondta. Ugyanakkor kiemelte: bővíteni kell a határon túliak jogait, lehetőségeit, például a bevándorlás könnyebbé, emberibbé, átláthatóbbá tételével.

Arra a kérdésre, számolt-e azzal, hogy az igenek többségbe kerülése esetén presztízsveszteség érheti, azt felelte: az, aki a népszerűségét folyamatosan kalkulálva csak olyan döntést vállal, amelyből biztosan győztesként kerül ki, nem politikus, hanem percember vagy közvélemény-kutató.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: félti Magyarországot a feltámadó nacionalizmustól és az ebből következő destabilizációtól.

"Kell egy olyan új országot csinálnunk, amelyben nem csak nemzeti, bezárkózó, vérségi alapon szervezünk" - mondta, hozzátéve, ismert, hogy ezek a konfliktusok Közép-Kelet-Európában hová vezettek.