Már nem oszlat mérlegelés nélkül a rendőrség

2008.05.30. 14:32
Mostantól a rendőrség a bejelentés nélkül, vagy a bejelentett időponttól, helyszíntől, útvonaltól, céltól, illetve napirendtől eltérő rendezvényeket nem oszlatja fel automatikusan.

Úgynevezett vezetői intézkedést írt alá pénteken Bencze József országos rendőrfőkapitány, hogy az állomány egységesen értelmezze és alkalmazza a megváltozott gyülekezési törvényt.

Az Alkotmánybíróság ugyanis kedden megsemmisítette a gyülekezési törvény azon passzusát, amelynek alapján a rendőrség mérlegelés nélkül köteles volt feloszlatni a bejelentéshez kötött rendezvényt, ha azt bejelentés nélkül vagy a bejelentett időponttól, helyszíntől, útvonaltól, céltól, illetve napirendtől eltérően tartották meg.

Az állampolgárok részére összeállított és tavaly a rendőrség honlapján közzétett gyülekezési "kiskáté" is módosul, miután az Alkotmánybíróság döntése változtatott a jogszabályon. A gyűjteményt korábban azért készítették, hogy az állampolgárok a rendőri intézkedésekkel összefüggő jogaikat és kötelezettségeiket megismerjék, megértsék.

Bencze József pénteken azt mondta: a rendőrség az elmúlt időszakban már az Ab döntésének szellemében működött és az elkésett bejelentéseket is tudomásul vették - csak a Budapesti Rendőr-főkapitányságon 68 ilyen rendezvény-bejelentés volt.

Az országos rendőrfőkapitány hangsúlyozta: a törvény a békés gyülekezésről szól és nem azokról, akik a gyülekezési joggal vissza kívánnak élni. Utóbbiakkal szemben a rendőrség a megfelelő intézkedéseket meg fogja tenni, szögezte le Bencze József.