Gyurcsány intézkedik a nemzetbiztonsági kabinet helyett

2006.03.28. 13:43
Nem hívják össze a nemzetbiztonsági kabinet rendkívüli ülését - amely a Mucuska-ügy kapcsán is tartott már soron kívüli tanácskozást - , mert a kormányfő magához vonta az irányítást. A szlovák titkosszolgálat szóvivője annyit közölt, ők hírszerzési tevékenységükről soha nem nyilatkoznak.

A szolgálatok minden szükséges intézkedést megtesznek, és biztosítani fogják az ország nyugalmát, nyilatkozott Juhász Ferenc, a nemzetbiztonsági kabinet vezetője az MTI-nek, annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentése szerint külföldi bűnözői csoportok robbantásokat akarnak elkövetni az országban a választási nagygyűléseken.

Formális ülés nem volt

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, a nemzetbiztonsági kabinet irányítója az Index érdeklődésére közölte, azért nem ülésezik a terrorfenyegetettség miatt a kabinet, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök olyan horderejűnek ítélte az ügyet, hogy magához vonta az irányítást.

Juhász Ferenc közölte, a testület délelőtt konzultált a miniszterelnökkel. Ismertetése szerint Gyurcsány Ferenc a rendvédelmi szervek vezetőivel és valamennyi kabinettaggal tanácskozott. Közlése szerint a nemzetbiztonsági kabinet szerepe az, hogy a kormányfő döntéseinek előkészítésében közreműködjön.

A nemzetbiztonsági kabinet vezetője a honvédelmi miniszter, tagja a belügyminiszter, az igazságügy-miniszter, a külügyminiszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, és állandó meghívott a MeH nemzetbiztonsági ügyekben illetékes politikai államtitkár.

Öt év alatt négy rendkívüli ülés

Az utóbbi öt és fél évben négyszer hívták össze a nemzetbiztonsági kabinet rendkívüli ülését. Először 2001. szeptember 11-én hívta össze Orbán Viktor akkori kormányfő a testület rendkívüli ülését, a New York-i terrortámadás miatt, a kormányfő meg is szakította akkori külföldi útját, hogy itthonról irányíthassa a fokozottabb biztonsági intézkedések bevezetését.

A madridi terrortámadás után, 2004. március 14-én hívták össze a kabinet rendkívüli ülését, ezután 2004. október 6-ára hívták össze a testületet, azután, hogy az al-Kaida Magyarországot is terrortámadással fenyegette meg. Némileg kilóg a sorból a kabinet tavaly októberre összehívott rendkívüli ülése, ahol a Mucuska-üggyel foglalkozott a testület. Ez volt egyébként az első és eddigi egyetlen alkalom, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök összehívta a testület ülését.

Vladimír Simko, a szlovák titkosszolgálat szóvivője az MTI pozsonyi tudósítójának érdeklődésére azt mondta: "Ebben a helyzetben mást nem mondhatok, mint azt, hogy a SIS a saját hírszerzési tevékenységéről a nyilvánosságot nem tájékoztatja." Hozzátette, hogy a szlovák és a magyar titkosszolgálatok között minden területen szoros az együttműködés.

A politikus hangsúlyozta, mindkét országban vannak olyan csoportok, amielyeknek érdekük a feszültségkeltés, de visszautasította azokat a vádakat, miszerint konkrétan szlovák bűnözői csoportokról lehet szó, amivel a "nemzeti erők" szokták vádolni Szlovákiát.