Elkezdődött a Nemzeti építése

2000.09.14. 15:55
Egyelőre még ugyanannyi kék- és fehérgalléros sürgölődik az új Nemzeti építőtelepén: a gépek előkészítik a terepet. A munka több emberrel és nagyobb gőzzel pénteken indul, díszelőadás a tervek szerint 2002. március 15-én.
Poros és elkerített telep, sok gép, kevés munkás, nagy gödör és meleg, tízpercenként elsuhanó HÉV, még gyakrabban járó kettes villamos - így néz ki az új Nemzeti Színház építőtelepe. Csütörtökön a jogi huzavona megszűnte után elkezdődött az igazi építkezés, a fővállalkozó Arcadom Rt. hét közreműködő vállalkozóval dolgoztat.

Jogerős az építkezési engedély

Immár jogerős építési engedéllyel folyik az építkezés
Az építkezés azután indulhatott el, hogy a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője szerdán jogerősre emelte a színház építési engedélyét. Múlt hét közepén a ferencvárosi önkormányzat leállítatta az Arcadom Rt. által elkezdett munkálatokat, mert még nem járt le a fellebbezésre rendelkezésre álló idő. Az engedélyt hárman támadták meg: a hivatalvezető különösebb vizsgálódás nélkül tudott dönteni, hiszen a két magánszemély és a Munkáspárt budapesti szervezete jogszabályilag nem számítanak érintettnek az ügyben.

Az Arcadom Rt. műszaki igazgatójának, Duday Atilla tájékoztatása szerint csütörtökön egyelőre előkészítő munkálatokat végeznek, pénteken azonban teljes gőzzel beindul a munka. Az Arcadom Rt. mélyépítési munkálatokra a KÉV Metró - Strabag Rt.-vel kötött szerződést. A fővállalkozó a legnagyobb hazai építőipari céggekkel kíván együttműködni, az alvállakozók száma a százat is elérheti. Az Arcadom ütemterve alapján nyolc hét alatt befejezik a mélyalapozást, a többi határidőt jövő héten ismertetik.

A HÉV sorsa bizonytalan

Az építkezés során nem foglalkoznak a HÉV-vel
A média kitüntetett figyelmét élvező telepen több gép, mint munkás található: a reggel hat órakor kezdődő munka célja az alapozás előkészítése. Az egyik alvállalkozó, a Dömper csak négy emberrel volt jelen. Az alvállalkozó egyik munkatársa szerint reggel óta, hat óra alatt 16 kocsi földet hordtak el a telepről. Ott jártunkkor az építkezésen már az ötödik cölöpöt fúrták. A telepen egy cölöpfúrógép, betonozó pumpa, három-négy betonszállító mixer, egy résmarkoló, több törmelékszállító teherkocsi volt. Kevés munkást láttunk dolgozni, a fehér és kékgallérosok száma nagyjából egyforma volt.

Arra a kérdésre senki nem tudott választ adni, hogy mi lesz a színház közvetlen közelében fekvő HÉV-vonal sorsa. Márton Éva a Nemzeti Színház Rt. szóvivője elmondta, hogy az építkezés során nem foglalkoznak a HÉV-vel, az nem is az ő kompetenciájuk. Azt viszont elismerte, hogy a vasút biztosan zavarná az előadásokat, de a döntés a főváros kezében van.

Az önkormányzat Közlekedési Ügyosztályán semmilyen, a HÉV-vel kapcsolatos konkrét tervről nem tudtak beszámolni. Mint megtudtuk, ez ügyben már folytak egyeztetések, de az eddig előkerülő tervek (pl. a vonal föld alá süllyesztése) túlságosan drágának bizonyultak. A főváros szerint egyébként ,,szakmailag szükséges tömegközlekedési kapcsolat".