Judit
3 °C
6 °C

Kizárták a tervezőt, de épül a színház

MTI
2000.10.04. 21:16
Nem akadályozza az új Nemzeti Színház építését, hogy a Budapesti Építész Kamara kizárta tagjai közül Siklós Máriát, a teátrum tervezőjét. Az építész fellebbezhet a döntés ellen, ám szándékairól nem nyilatkozik.
A Budapesti Építész Kamara etikai-, fegyelemi bizottságának elsőfokú határozatát a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül fellebbezheti meg Siklós Mária építész, akit a bizottság kedden hozott döntésével kizártak a budapesti kamara tagjai közül - tudta meg az MTI Sylvester Ádámtól, a testület elnökétől szerdán.

Siklós Máriának azonban - amennyiben egy esetleges másodfokú elmarasztaló döntéssel sem értene egyet - lehetősége van arra, hogy bírósági úton is megtámadja a határozatot - mutatott rá a kamarai elnök.

Sylvester Ádám elmondta: a budapesti kamara etikai-, fegyelmi bizottságának elsőfokú határozata alapján Siklós Mária még nem veszíti el tervezői jogosultságát, sőt az épülő Nemzeti Színház munkálatait sem hátráltatja a döntés, de ez nem is célja a kamarának - tette hozzá.

Szavaiból kiderült: a civil szervezet, mint köztestület azzal az eljárással azonban nem ért egyet, amelyet Schwajda György kormánybiztos a nemzeti tervpályázata körül végzett "törvénytelenül". Siklós Mária pedig ebben a "jogszerűtlen" eljárásban vett részt - tette hozzá.

A fővárosi kamara etikai-, fegyelmi bizottsága kedden hozott határozatában megállapította: Siklós Mária etikai vétséget követett el azzal, hogy - a két építész kamara elnökségének 1998. november 5-i közös állásfoglalásával ellentétes módon - közvetlen megbízásra vállalt és készített vázlatterveket az új Nemzeti Színház építéséhez.

Etikai, fegyelmi vétséget követett el azzal is, hogy vázlatterveit közvetlen megbízás elfogadásával építészeti koncepciótervvé továbbfejlesztette és benyújtotta az Építészeti Központi Tervtanácsra, majd a Nemzeti Színház megvalósítására kiírt fővállalkozói verseny alapjául megbízójának átadta - derült ki a határozatból.

A határozat rámutat: az építész további jogszerűtlen és etikátlan magatartást tanúsított azzal, hogy az idén nyáron lezárult eredményes tervpályázatot követően is tovább folytatta saját építészeti terveinek készítését, súlyosan megsértve ezzel a pályázatnyertes építésznek (Vadász György) és munkatársainak a pályázat megnyerésével szerzett jogait.

Siklós Máriát az MTI-nek szerdán nem sikerült elérnie, a kollégáival azonban megüzente, hogy nem kíván az ügyben nyilatkozni.

Forrás: MTI