Bíróság dönt a Vér és Becsület betiltásáról

2003.02.06. 11:14
Hamarosan törölhetik a nyilvántartásból a Vér és Becsület Kulturális Egyesületet, amely neonáci találkozók szervezése kapcsán került a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár hivatala érdeklődésének középpontjába. A csoportosulás eredetileg fiatal zenészek felkarolására jött létre. A rendőrség csütörtökön dönti el, hogy engedélyezi-e a szervezet február 15-ére, a Kossuth térre meghirdetett demonstrációját.
A Fővárosi Főügyészség csütörtökön nyújt be bírósági keresetet a Vér és Becsület Kulturális Egyesület nyilvántartásból való törlésére - nyilatkozta az Indexnek Borbély Zoltán szóvivő. A döntést azt követően hozták meg, hogy a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár hivatala kérte az ügyészséget, hogy vizsgálja meg a tavalyi bejegyzés hátterét, valamint azt, hogy céljának, illetve az alkotmánynak és a törvényeknek megfelelően működött-e.

A Fővárosi Főügyészség szóvivője az Index kérdésére elmondta: a szervezet nem végzett céljának megfelelő munkát, létszáma tartósan tíz fő alatt volt, és alkotmányellenes megemlékezést szervezett. A Vér és Becsület Kulturális Egyesület rendezte december 21-én - a zenés találkozóként bejelentett - sződligeti neonáci összejövetelt, míg február 1-én a budapesti Várban a Waffen SS-re emlékeztek volna. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár hivatala a sződligeti rendezvény után kérte a Fővárosi Főügyészségtől a vizsgálatot.

"A szervezet, az alapszabálya szerint, mellőzött fiatal zenészek felkarolására jött létre, ezért kaphatta meg működésére az engedélyt" - nyilatkozta Borbély Zoltán arra a kérdésre, miként működhetett törvényesen egy neonáci szervezet, amely a Blood and Honour nevű újfasiszta európai csoportosulás magyarországi szárnya volt.

Salgó László országos rendőrfőkapitány szerint a rendőrség egy közigazgatási határozatban hozott döntést a Vér és Becsület Kulturális Egyesület február 9-ére, a Hősök terére tervezett demonstrációjáról, a bíróságoknak felülvizsgálati jogkörébe tartozik viszont annak eldöntése, hogy alkotmánysértő-e egy "demonstráció tiltása" a rendőrség részéről. Salgó László csütörtök reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt is közölte, hogy a rendőrség csütörtökön hoz határozatot a Vér és Becsület Kulturális Egyesület (VBKE) február 15-re, a Kossuth térre tervezett demonstrációjáról.

"Egy 1989-ben hozott törvény alapján kell elbírálni minden olyan demonstrációra való bejelentést, amely feltételes módokban a rendőrségre telepít minden olyan jogeszközöket, amelyeket nem a rendőrségnek kell megtennie" - fogalmazott Salgó László. A Budapesti Rendőr-főkapitányság arra hivatkozva tiltotta meg a február 9-re tervezett demonstráció megtartását, hogy a budapesti Felvonulási téren hétvégenként sok autó parkol, s balesetveszélyes lenne a vonulás közöttük.