Neonáci találkozó lesz Budapesten?

2002.12.31. 16:11
Neonáci ifjúsági találkozót tartottak december 21-én Pest megyében, erosítette meg Tóth András polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár az MTI érdeklődésére a Népszabadság keddi értesülését.
Tóth András leszögezte: hasonló események megtörténtét a jövőben minden törvényes eszközzel meg kívánja akadályozni. - Az ilyen jellegú ügyekkel a Nemzetbiztonsági Hivatal foglalkozik - jegyezte meg az államtitkár.

Rock-koncertnek álcázták a rendezvényt

Elmondta: a sződligeti művelődési házban tartott rendezvényt a szervezők "fedetten", "teljes illegalitásban" készítették elő. A művelődési ház illetékesei úgy tudták, hogy egy nemzetközi rockkoncertnek adnak helyet, és csak a rendezvény előtt derült ki számukra az összejövetel tényleges célja.

A Népszabadság értesülése szerint mintegy 200 érdeklodo "szoros rendőri biztosítás mellett" utazott a Nyugati pályaudvarról Sződligetre. Ezzel kapcsolatban Tóth András nem kívánta kommentálni a rendőrség és a titkosszolgálatok közötti információ áramlásra vonatkozó kérdéseket.

A Németországból kitiltott Blood and Honour áll a háttérben

Az MTI úgy tudja: a Készenléti Rendőrség biztosította az eseményt a BRFK kérésére. A Népszabadság szerint a Németországban betiltott, de kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Blood and Honour nevű fasiszta szervezet magyarországi szekciója tartott december 21-én rendezvényt a sződligeti művelődési házban "Fehér karácsony" címmel.

A napilap szerint ott elhangzott az is, hogy februárban Budapesten szerveznek nemzetközi ifjúsági neonáci találkozót. - Annak érdekében, hogy februárban ilyen rendezvényre ne kerülhessen sor, a magam részéről minden jogszabályban meghatározott eszközt fel kívánok használni. Meggyőződésem, hogy a Magyar Köztársaságban nincs helyük ilyen rendezvényeknek - hangsúlyozta a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár.