Kormányprogramot írhat a népszavazás

2006.10.24. 13:24
Ha a népszavazás egy kormány programját 90 százalékban átfordíthatja, akkor felmerül a kérdés, hogyan lehet kormányozni - mondta az Indexnek Lövétei István alkotmányjogász. Szerinte mindez a szabályozás "nem elég zárt" voltát mutatja. A a Fidesz kérdései ugyanakkor feltehetőleg nem ütköznek a költségvetésről szóló népszavazási tilalomba.

Nehéz komolyabb tanulmányozás nélkül biztosat mondani, de az látszik, hogy a felvetések igyekeznek elkerülni a költségvetési kérdések népszavazási tilalmának csapdáját - mondta az Indexnek Lövétei István alkotmányjogász. A szakértő szerint azonban egyébként is túlzóak lehetnek azok az érvelések, amelyek egyértelműen a költségvetési körbe sorolják egyebek között a tandíj vagy vizitdíj kérdését: bár ezeknek egyértelműen van költségvetési kihatásuk, nagyon nehéz olyan, az állami intézkedési körbe tartozó kérdést felvetni, melynek nincs semmilyen kapcsolata a büdzsé alakulásával.

Mi marad a kormányzásból?

Az alkotmányjogász inkább arra hívta fel a figyelmet: a jelenlegi kérdések mindegyike arra irányul, hogy a kormányprogramban foglaltakat felülírja. Lövétei István szerint ez nem azt jelenti, hogy az alkotmányban foglalt, a kormányprogram népszavazási tilalmáról szóló passzusba ütköznének, hiszen a kormányprogram elfogadására a parlament jogosult, a helyzet mégis felvet alkotmányjogi kérdéseket.

A Fidesz kérdései
Egyetért-e ön azzal,
1. hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?
2. " , hogy az egyészésgügyi közszolgáltató intézmények maradjanak állami, ökormányzati tulajdonban?
3. " , hogy a háziorvosi, fogászati és a járóbeteg-ellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?
4. " , hogy gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?
5. " , hogy a nyugdíjasok továbbra is a 2006. október 23-án hatályos törvényi rendelkezések szerint vállalhassanak munkát?
6. " , hogy a 2002. június 15-i állapot szerint hatályos, termőföldről szóló 94. évi törvény szerint családi gazdálkodót első helyen illesse meg az elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?
7. " , hogy az országgyűlés - a fegyelmi és a kártérítési felelősség mellett - törvényben szabályozza a miniszterelnök és a kormány tagjai speciális, objektív felelősségét is a költségvetési hiány túllépéséért?

Ha a népszavazáson lehetséges egy kormány programját 90 százalékban átfordítani, akkor felmerül ugyanis a kérdés, hogyan lehet kormányozni, mit tegyen az a kormány, amelynek korábban elfogadott programját egészében felülírják egy népszavazáson. Az Index felvetésére, hogy ennek politikai értelemben nyilván a lemondás lehet a következménye, Lövétei István hangsúlyozta, kizárólag jogi aspektusból vizsgálja a kérdést, amelynek lényege: bármely kormány szembesülhet azzal, hogy a programját egy népszavazás annulálja, ez pedig azt veti fel, elég "zárt-e", vagy hiányos a szabályozás.

Eljárási szabályok

Az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998-as törvény szerint az országgyűlési képviselők, illetőleg a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának napján, valamint az azt megelőző és követő 41 napon belül nem lehet aláírást gyűjteni. Ez most azt jelenti, hogy november 10. előtt nem is lehetne megkezdeni az aláírásgyűjtést, de erre egyébként is csak azon kérdések esetében kerülhet sor, amelyeket - az aláírásgyűjtő ívvel együtt - az Országos Választási Bizottság hitelesített. Az OVB-nek a konkrét törvényi tilalmak mellett azt is vizsgálnia kell, megfelelnek-e a kérdések annak az előírásnak, hogy "a népszavazásra feltett konkrét kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni". Egy aláíróíven egy kérdés szerepelhet.

A választási eljárásról szóló törvény szerint az OVB-nek 30 napja van döntése meghozatalára. Az OVB "döntése elleni kifogást a határozat közzétételét követő tizenöt napon belül lehet - az Alkotmánybírósághoz címezve - az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani", a kérdésről az Alkotmánybíróság soron kívül dönt.