Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Vörös T. Károly lesz a Népszabadság főszerkesztője

2004.05.25. 16:39
A Népszabadság szerkesztősége kedden Vörös T. Károlynak, a lap eddigi megbízott főszerkesztőjének szavazott bizalmat, így hamarosan véglegesítik posztján. A leendő főszerkesztő az Indexnek elmondta, megújul a lap struktúrája, amely személycserékkel is jár majd.
Vörös T. Károlyt szavazták meg a Népszabadság főszerkesztői posztjára a lap szerkesztőségének közösrészvény-tulajdonosai, akik másodszor dönthettek Nagy Csaba külpolitikai rovatvezető és Vörös T. között - nagy többséggel, 103 szavazatból 61:42 arányban - az utóbbi javára.

"Formalitások vannak hátra" - jelentette ki az Indexnek Vörös T., aki elmondta, a laptulajdonos Ringier Magyarország Kft. vezérigazgatója, Pap Béla telefonon gratulált megválasztásához.

A Népszabadság szerkesztőségének hozzájárulása nélkül a laphoz nem lehet főszerkesztőt kinevezni, mert a lap munkatársainak vétójoga van. Vörös T. Károlyt hivatalosan a részvénytársaság csütörtöki közgyűlésén nevezik majd ki.

A bulvár életérzés ellenében

Vörös T. Károly a lap jövőjével kapcsolatban elmondta: "Rengeteg tartalmi és formai újítás elé nézünk, amelynek egy jelentőség része már lezajlott, de tartalmi szempontból még lesznek változtatások."

"Át kell tekinteni a lap struktúráját, új struktúrához pedig új emberek kellenek, ez nyilvánvaló - reagált Vörös T. a szerkesztőség jövőjét firtató kérdésünkre - ez egy tizennégy éve működő szerkezet, amiből el kell távolítani az öreg részeket. A konkrét személycserékről még korai beszélni."

A leendő főszerkesztő elmondta, a legfontosabbnak tartja megőrizni a lapot a "magyar szellemi élet legfontosabb nemzeti intézményeként", amely maga mellé tudta állítani a baloldali, liberális és jobbközép értelmiséget. Világnézeti szempontból a modern szociáldemokrata irányt látja szükségesnek követni, kiegészülve liberális értékekkel. A nyereségesség is cél, de mindezt a "bulvár életérzés ellenében" kell elérni - mondta Vörös T.

Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke, a lap korábbi főszerkesztője február elején távozott posztjáról. Távozását sokan a lap rohamosan zuhanó példányszámával magyarázták, ezután nem sokkal a lap új dizájnnal jelent meg, és a nyilatkozatok szerint azóta a példányszám is növekedett.