Megmarad a Népszava

2001.05.24. 20:25
A lapot kiadó NSZ 1999 Lapkiadó Rt. évi rendes közgyűlésén felhatalmazták az igazgatóságot, hogy közölje, megállapodás jött létre az NSZ Rt. részvényeinek 88 százalékát birtokló Happy Land Kft. és a Dániel 54 Kft., valamint egy magát egyelőre megnevezni nem kívánó befektető között a részvénycsomag adásvételéről.
A tulajdonosok által kiadott közlemény szerint a tranzakció kellő garanciákat tartalmaz a lap folyamatos kiadására és a társaság működtetésére.

H.Bíró marad

A közgyűlés egyhangú határozatban méltatta H. Bíró László főszerkesztő eddigi ténykedését, és felkérte, hogy továbbra is lássa el a főszerkesztői teendőket. H. Bíró László elfogadta a felkérést, és Gál J. Zoltán, valamint Németh Péter személyében továbbra is az eddigi főszerkesztő-helyettesek segítik munkájában. Korábban felröppentek olyan hírek, hogy az új tulajdonos esetleg mást kíván a főszerkesztői székbe ültetni, s azt sem zárták ki, hogy a személy egy kivülről jött, gazdasági szakember lenne.

Alig néhány nappal ezelőtt még bizonytalan volt, hogy megjelenik-e a Népszava. Lapértesülések szerint az újságnak már nem volt hajlandó tovább hitelezni a lapot kinyomó nyomda, amely csütörtökig adott haladékot a fizetési elmaradások kifizetésére.

A lap sorsa többször volt bizonytalan

Az 1873-ban alapított, egykori szakszervezeti lap 1993 végén került a Fenyő János médiavállakozó által alapított Vico Kft. tulajdonába. Bár a tulajdonosváltás törvényességét sokan vitatják, az újság a Vico zászlóshajójaként Fenyő János kezében maradt. A lap sorsa először az 1998. február 11-én, a II. kerületi Margit utcában agyonlőtt médiacézár halála után került veszélybe, miután a Népszavára nem tartott igényt a Vico-birodalmat megvásárló holland VNU-csoport.

A lapot 1999 vége óta adja ki az NSZ '99 Rt., amelynek elnöke és egyik tulajdonosa a Népszavát főszerkesztőként irányító H. Bíró László lett. A kiadónál az elmúlt években több tőkeemelést is végrehajtottak, ám a befektetők kiléte nem egyértelmű, a lap rentábilis működtetése sem volt mindig garantált. A Magyar Nemzet információi szerint a havi tízmillió forintot meghaladó veszteséget termelő Népszavának hitelt nyújtó cég - opciós jogával élve - áprilisban átvette a kiadó NSZ 1999 Rt. 88 százalékát a lap főszerkesztőjétől.