Rekordot döntött Torgyán népszerűtlensége

2001.01.25. 16:18
A magyar politikában példátlan módon, 12 százalékponttal esett vissza Torgyán József botrányhős-földművelésügyi miniszter lakossági támogatottsága az utóbbi hetekben, a HVG megbízásából készült legutóbbi Medián- felmérés szerint. A szavazók pártszimpátiája nagyjából továbbra is a két legnagyobb politikai tömörülés, az MSZP és a Fidesz között oszlik meg. Az egyéni versenyben Torgyán mélyrepülésével szemben Dávid Ibolya igazságügyi miniszter újabb 15 ponttal húzott el a középmezőnytől.
A második legnagyobb kormánypárt, mely 1998-ban még 14 százalékos listás eredményt ért el a választásokon, a HVG szerint az utóbbi idők botrányos időszakáig meg tudta tartani hat-nyolc százalékos támogatottságát, 2000 őszén azonban, a pártelnök villabotrányát követően a keményvonalas Torgyán hívők jelenős része is elfordult a párttól. A Medián felmérése szerint a palota-ügy kirobbanásakor az emberek kétharmada, januárban viszont már a háromnegyede zavarta volna el a jelenlegi elnököt.

A kisgazda belháborúk, a pártra szavazók körében népszerűnek számító Liebmann Katalin és Lányi Zsolt kizárása, és a világjáró pártelnök kokacserjés, cseresznyeérlelős dél-amerikai tárgyalássorozata végképp betett az FKGP-nek: a felmérések szerint ma Magyarországon Torgyán József százas skálán elért tíz pontjával messze a legnépszerűtlenebb politikus, amivel minden eddigi népszerűtlenségi rekordot megdöntött. Pártja sem áll jobban: a parlamenti küszöböt sem érné el, ha most lennének választások Magyarországon.

Dávid Ibolya, a népszerű miniszter asszony

A Medián felmérésének másik érdekessége az, hogy az igazságügy-miniszter asszony népszerűsége változatlanul emelkedik: tavaly ősz óta 62-ről 77 százalékpontra tornászta fel magát Dávid Ibolya, aki az utóbbi hónapokban leginkább kiváló úszóteljesítményével és - a bulvársajtó áldásos tevékenységének hála - közkinccsé vált példás családi életével lopta be magát az emberek szívébe. A közvélemény-kutató szerint az igazságügyi miniszter sikere elsősorban abban rejlik, hogy személye pártállástól függetlenül kevéssé osztja meg a lakosságot.

Az MSZP vezet, második a Fidesz

A felmérésből kiderül, hogy 2001 elején az MSZP a biztos szavazók jó egyharmadára, a Fidesz a negyedére számíthat. Összességében csaknem kétszer annyian gondolják a következő választások esélyesének a szocialistákat, mint a fiatal demokratákat.

Szavazási szándékok változása (százalék)
okt. nov. dec. jan.
Szavazási "elszántság"
Biztosan szavazna 58 56 58 57
Talán szavazna 18 17 16 15
Talán nem szavazna 7 7 6 9
Biztosan nem szavazna 16 19 18 17
Nem tudja 1 1 2 1
A biztos szavazók pártválasztása
MSZP 33 40 34 35
Fidesz-MPP 21 20 24 26
SZDSZ 3 6 6 6
MDF 1 3 3 4
MIÉP 2 2 4 3
FKGP 6 3 3 2
Munkáspárt 1 1 1 2
KDNP 1 1 1 -
Nem tudja 17 16 17 16
Nem árulja el 15 8 7 6
A biztos szavazók nem kívánt pártja*
FKGP 45 61 53 71
MIÉP 50 53 54 50
Fidesz-MPP 33 37 39 31
Munkáspárt 25 33 35 29
MSZP 16 17 24 19
KDNP 18 21 27 16
SZDSZ 13 19 22 14
MDF 15 14 20 10
MDNP 13 17 20 11
*A válaszadók több pártot is megnevez-hettek, amelyekre semmiképp nem szavaznának.
A győzelemre legesélyesebbnek tartott párt
MSZP 38 44 43 44
Fidesz-MPP 20 19 19 23
SZDSZ 1 4 5 2
FKGP 4 2 1 1
MDF 1 1 1 1
MIÉP 1 - 1 1
Egyéb párt 1 - - 1
Nem tudja 34 30 30 27
Forrás: HVG