Árpád
-1 °C
9 °C

Újra a Nexus szervezi az állami ünnepet

2005.02.25. 17:28
Csaknem 290 millió forintért szervezik az idei március 15-ei állami ünnepséget. Ez csaknem százmillió forinttal több, mint amennyi tavaly, és több mint kétszer annyi, mint amennyibe 2003-ban került a központi ünnepség. Idén a Nexus reklámügynökség szervezheti a programokat.

A Nexus Reklámügynökség Kft. kapott jogot a Miniszterelnöki Hivatal egyszerűsített tárgyalásos eljárásán a március 15-i nemzeti ünnep központi, állami rendezvényeinek megszervezésére és lebonyolítására - jelentette be az MTI tudósítása szerint László Boglár kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.

Gyurcsány a múzeumkertben beszél

Közölte: összességében ez a cég adta az öt pályázó közül a legjobb ajánlatot. Az aláírt keretszerződés értéke 289,5 millió forint körüli - tette hozzá. A nemzeti ünnep programjáról szólva László Boglár elmondta, hogy a miniszterelnök a Nemzeti Múzeum lépcsősorán mond majd beszédet. A mostani közbeszerzés nyertese egyébként tagja volt a 2003. augusztus 20-ai állami ünnepség szervezésére alakult konzorciumnak.

A Nexus Reklámügynökség Kft., a Nike-Fiocchi Sportlőszergyártó Kft. és a Mindshare Médiaügynökség Kft.-vel közösen akkor bruttó négyszázmillió forintért szervezték a programot. Az idei máűrcius 15-ei ünnepség egyébként eddig a legdrágább ebben a kormányzati ciklusban, viszont még mindig olcsóbb, mint az Országimázs Központ (OK) által szervezett utolsó március 15-e.

Az előző ciklusban drágább volt

Az OK a 2002. március 15-ei állami ünnepséget 300 millióért szervezte, a Happy End Kft. közreműködésével. A Medgyessy-kabinet első március 15-ei ünnepségét valamivel több mint 143 millióért a Sensation Produkció Kft. szervezte. Tavaly viszont az N. G. Partners Kft. rendezett ünnepséget 198 782 077 forintért.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!