Töröltette a személyijéből is a doktori titulust a salgótarjáni alpolgármester

2007.06.25. 18:38
Töröltette doktori címét a személyi igazolványából Salgótarján fideszes alpolgármestere, akinek diplomaügyében rendőrségi nyomozás folyik.

Már nem doktor Fenyvesi Gábor salgótarjáni alpolgármester, aki ellen május 15-én rendelt el nyomozást a rendőrség, mert megalapozott a gyanú, hogy doktori címe használata kapcsán közokirat-hamisítást követett el.

Az alpolgármester által elvégzett miskolci magánegyetem ugyanis nem adhat ki államilag elfogadott diplomát, így a politikusnak államilag elismert felsőfokú végzettség híján doktori címe sem lehet. Fenyvesi Gábor elmondta, töröltette igazolványából a doktori címet, és már nem használja nevében a titulust.

Az újonnan készülő önkormányzati anyagokon már a doktori cím nélkül szerepel a neve, mint ahogy az önkormányzat honlapjáról és a névtáblájáról is levetette a címet. "Az elmúlt időszak eseményei afelé mutattak, hogy az egyetem nem állíthatott ki ilyen dokumentumot, bár hivatalosan erről sem a rendőrség, sem az ügyészség nem nyilatkozik. Ebben a helyzetben ezt a döntést tartom korrektnek" - mondta.

Az alpolgármester ügyében az ügyészség június 25-ig adott határidőt a nyomozás lezárására, ám a rendőrség kérésére a határidőt két hónappal meghosszabbították. Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, nem tudták határidőn belül elvégezni "a szükséges nyomozati cselekményeket".