Nógrádi: Áldozat voltam

2002.08.29. 08:08
Tisztázta magát a Mécs-bizottság kormánypárti tagjai előtt Nógrádi László, az Orbán-kormány második közlekedési minisztere. Nógrádi kijelentette: áldozat volt, hiszen vallásos sajtó terjesztése miatt került a rendőrség látókörébe, és megrovása után szerepelhetett neve a katonai elhárítás adatbázisában. Nógrádit megkísérelték beszervezni, fedőneve is volt, azonban a bizottság arra vonatkozóan nem talált bizonyítékokat, hogy a volt miniszter és a titkosszolgálatok kapcsolata kétoldalú lett volna.
Nógrádi azt követően fordult a testület vezetőjéhez, hogy a Magyar Hírlap szombaton közzétett egy 11 fős listát az érintett egykori kormánytagokról, melyen szerepelt ő is. Nógrádi már vasárnap cáfolta, hogy bármikor is együttműködött volna az állambiztonsági hatóságokkal.

Inkább a gumicsizmát választotta

Az Orbán-kormány volt közlekedési minisztere a Magyar Hírlap csütörtöki számában úgy nyilatkozik, hogy 1968-ban a szocializmus elleni felforgató tevékenységért és vallásos irodalom terjesztése miatt indult eljárás ellene. "Többször beidéztek kihallgatásra az állambiztonsági szervek, erről feltehetően dosszié készült. Ezután két évig sorkatona voltam Pápán, majd visszatértem a Kőbányai Gyógyszerárugyárba, ahol fizikai munkásként dolgoztam. Itt kerestek meg újra az állambiztonsági szervek - akik a személyzeti osztályra hívattak -, hogy szeretnének velem együtt dolgozni, és akkor segítenek bejutni az egyetemre" - idézi fel a történteket Nógrádi.

"Azt mondták: okosabb ember maga annál, hogy itt rohadjon meg gumicsizmában a gyárban. Mondtam, hogy ilyen áron nem akarok egyetemre menni. Adtak névjegyet, hogy jelentkezzek, ha meggondolom magam. Azt a szemük előtt eltéptem, hogy nem lesz rá szükség. Megfenyegettek ezután, hogy ezt még megkeserülöm, és távoztak." Nógrádi László szerint emiatt nem tudott a pedagóguspályára menni, és nem vették fel egyetemre. A volt miniszter arra a kérdésre, hogyan kerülhetett éppen a katonai elhárítás nyilvántartásába, azt mondta: 1968-ban a csehszlovákiai bevonulás előtt a Bakonyban kirándult a barátaival, ahol már katonai csapatok voltak. Akkor azt akarták rábizonyítani, hogy kémkedik. "Lehet, hogy így kerültem a katonai elhárítás látókörébe" - tette hozzá.

Fedőneve is volt, de nem működött együtt

Nógrádi a tv2 Tények című műsorának úgy nyilatkozott: találkozott a vizsgálóbizottság első emberével, Mécs Imrével, illetve a testület egyik szocialista tagjával, akik megerősítették, hogy noha a neve szerepelt a katonai elhárítás adattárában, jelentéseket soha nem adott, juttatást soha nem kapott a szervtől. Mécs Imre, a testület szabad demokrata elnöke a Népszabadságnak megerősítette: szerdán diszkrét körülmények között, a nyilvánosság kizárásával hallgatták meg a volt minisztert, aki maga jelentkezett a testületnél.

A vizsgálóbizottság elnöke közölte: Nógrádi László tisztázta magát. Az Orbán-kormány volt miniszterének nem volt tudomása arról, hogy harminc évvel ezelőtt, sorkatonai szolgálati ideje alatt az állambiztonsági hatóságok kartont nyitottak róla. A katonai titkosszolgálatok megpróbálták őt beszervezni, fedőneve is volt, és a neve mellett az állt, hogy hazafias alapon szervezték be 1970-ben. Ugyanakkor arról semmilyen bizonyíték nem került elő, hogy Nógrádi alá írt volna beszervezési nyilatkozatot, vagy jelentést tett volna. 1971-ben törölték is a hálózatból.

Diszkrét meghallgatások

Miután Nógrádi tisztázta magát, tízre csökkent az érintettnek tartott kormánytagok száma, ugyanakkor az ex-közlekedési miniszter esete elkülönítve, mint esettanulmány, mindenképpen bekerül a jelentésbe.

A Népszabadság információi szerint a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság szabad demokrata elnöke további diszkrét meghallgatásokat is tervez, hogy ellenőrizzék, pontosítsák a rendelkezésükre álló adatokat. Mécs Imre úgy véli, ha az ellenzék továbbra sem vesz részt a testület munkájában, akkor a kormánypárti képviselők által elkészítendő jelentéstervezetet a parlament elé terjeszti elfogadására.