Mária
-7 °C
3 °C

Pénzhiány miatt szűnik meg az első magyar nőház

2004.12.01. 10:01
Feloszlatta magát a Budapesti Nőház működtetésére létrehozott egyesület. A legfőbb ok, hogy az intézmény működtetése túlságosan sokba került. Az egyik jogvédő szervezet képviselője szerint a bérlemény fenntartási költsége havonta eléri a másfél millió forintot, írja a Népszabadság.

A Budapesti Nőház civil szervezetek kezdeményezésére, Lévai Katalin volt esélyegyenlőségi miniszter bábáskodása mellett jött létre. A tavaly december közepén tartott megnyitóünnepségen Lévai hangsúlyozta, hogy ehhez hasonló intézmény Közép-Európában is kevés van, Magyarországon pedig ez az első, emlékeztet szerdai számában a Népszabadság. A nőház rövidtávú célja volt, honlapja szerint, olyan nőket segítő komplex szolgáltatásokat működtetni és beíndítani, melyek a már létező állami és önkormányzati szolgáltatások keretében működő tevékenységeket kiegészíthetik, illetve az állami szektor szakembereivel együttműködve azokat továbbfejleszthetik, illetve a célcsoport számára lehetőséget kínálni a civil szervezetek által nyújtott szolgáltatások közvetlen, egy helyen elérhető igénybevételére.

A Városligeti fasor egyik villaépületének alagsorában helyet kapó nőház kiadásai Juhász Géza, a Habeas Corpus Munkacsoport vezetője szerint ma már elérik a havi másfél millió forintot. Korábban az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal vállalta, hogy támogatja a nőházat, de Lévai Katalin időközben európai parlamenti képviselő lett, hivatala beolvadt a Göncz Kinga vezetésével alakult új minisztériumba.

A számlákat - Juhász Géza ismeretei szerint - az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnak köszönhetően szeptember végéig kifizette a nőház, de mostanra elfogyott a politikai akarat és a pénz: több támogatás nem várható a kormányzattól. A jogvédő szervezet úgy véli, ilyen körülmények között nincs más megoldás, mint az egyébként is indokolatlanul drága intézmény megszüntetése. Hasonló a véleménye Wirth Juditnak, a NANE egyesület képviselőjének is. Ezért döntött önmaga feloszlatása mellett a nőházat működtető egyesület, írja a Népszabadság.