Vilma
-7 °C
4 °C

Nők a nőkért és egymás ellen

2006.02.08. 12:32
A Budapesti Nőházra 2004-ben 10 millió forintot költött el az állam, de az intézmény feladatát nem tudta betölteni. A civil szervezetek szolgáltató házának havi 1,1 millió forintért béreltek helyiséget, és sajátos módon 3,4 millió forintot fizettek ki két összekopizott tanulmányért. A házat egykor működtető egyesület a mai napig nem szűnt meg, a volt elnök már nem tartja magát elnöknek, az egyesület számlájáról pedig furcsa átutalásokat indítottak. Azt, hogy a Nőház mennyiben nem segített a nőkön, két alkalmazott példája mutatja, akik egy éve pereskednek elmaradt járandóságuk kifizetéséért.

A Nőház 2003 végén jött létre tizenkét civil szervezet összefogásával és Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter bábáskodásával. Célja az volt, hogy segítse és összefogja a nők esélyegyenlőségéért dolgozó szervezetek munkáját, valamint jogi, munkaügyi, vállalkozási tanácsadást és támogatást nyújtson a nőknek. „A háznak mintának kellett volna lennie. Megmutatni azt, hogy a nők egy értük létrehozott házban példaértékűen tudnak együtt dolgozni és egymáson segíteni. A Nőház azonban mindennek az ellenkezője volt: alkalmatlan vezetőkkel, rossz és átgondolatlan döntésekkel, zavaros pénzügyekkel, kapkodással és káosszal” – mondja egy a házban gyakran megforduló civil aktivista.

A Nőház két alkalmazottjának sorsa valóban mindenre rácáfolt, amiért ez a kezdeményezés létrejött: két óvónő máig pereskedik, hogy járandóságát kifizessék. Zsuzsa (nevezzük így) munkanélküli pedagógus volt, és még 2004 elején hallott arról a rádióban, hogy megalakult a Budapesti Nőház. Azzal az ötlettel kereste meg az intézmény vezetőjét, Dalos Rimmát, a Magyarországi Női Alapítvány kuratóriumi tagját, hogy a házban ki lehetne alakítani egy gyermekmegőrzőt. Ehhez Zsuzsának volt egy eladásra váró gyermekmegőrző-bútorzata is, a Nőháznak pedig egy üres terme. Zsuzsa ötlete tetszett, fel is vették.

Villa a fasoron

Az intézmény eredetileg a civilek összefogásából jött létre, de állami pénzből. Kezdettől világos volt, hogy a működésre nehéz összekaparni a pénzt. Lévai Katalin Esélyegyenlőségi Kormányhivatala (EKH) mindenesetre vállalta, hogy hat hónapra helyiséget bérel a háznak. A távlati terv az volt, hogy a többi költséget a civilek pályázatokból szerzik meg.

A szűkös keretek ellenére 2003 decemberétől egy gyönyörűen felújított, előkelő Városligeti fasori villa alagsorában béreltek 250 négyzetmétert - havi 1,1 millió forintért. Lévai Katalin úgy emlékszik: az exkluzív helyet Dalos Rimma találta. A hely a miniszternek is megtetszett: alkalmas volt tárgyalásra, rendezvények szervezésére, könyvtár működtetésére, s Lévai Katalin szeme előtt a jól működő brüsszeli nőház példája lebegett.

A bérleti díjat az alapító szervezetek egy része kezdettől irreálisan magasnak tartotta, még akkor is, ha nem nekik kellett kifizetni. Többen furcsállották azt is, hogy amíg nem alakult meg a Budapesti Nőház Közhasznú Egyesület, a bérleti díjat a kormányhivatal a Magyarországi Női Alapítványon keresztül folyósította, amelyről köztudott volt, hogy közel áll az SZDSZ-hez. Ráadásul a Nőház 2004 májusában – továbbra is bizonytalan anyagi helyzetben – öt évre szóló bérleti szerződést kötött a villa helyiségeit kiadó Resonator Kft.-vel.

„Mi civilek ahhoz szoktunk, hogy mindent a saját erőnkből hozunk létre. A Nőházban azonban az utolsó tolltartót is az Ikeából szerezték be. Bár volt egy tagszervezet, amely az internetező nőket képviselte, a honlapot inkább egy kft-vel csináltatták meg és fizettek is neki” – mondta az Indexnek Csapó Ida, a MINŐK vezetője.

Pályázatírók

Zsuzsa 2004 júniusától ott volt a Nőházban, júliusban pedig két évre szóló határozott idejű munkaszerződést kötöttek vele. Felvettek egy óvodavezetőt is, az ugyancsak munkanélküli – őt nevezzük így - Andreát.

A történet tehát szépen indult, két munkanélküli nő állást kap a nők támogatásáért és esélyegyenlőségért küzdő intézményben. Az óvónők ráadásul nem is kerültek sokba: Zsuzsa bérének felét, Andreáét pedig teljes egészében a munkaügyi központ állta egy évig. A házban elindult a betegjogi, családjogi, munkaügyi tanácsadás, rendezvényeket, konferenciákat és képzéseket szerveztek és egy könyvtárat is elkezdtek összeállítani.

A két óvónő azonban kezdettől furcsa dolgokat tapasztalt a házban. Amikor nem nagyon volt gyerek, a Nőház vezetői azt mondták nekik: csináljanak valamit, például takarítsanak. Annak ellenére, hogy a tetemes bérleti díjban amúgy a takarítás díja benne volt.

Az óvónők recepciósként dolgoztak, iratokat iktattak, könyveltek vagy éppen szórólapokat terveztek, bár a vezetők ellentmondó döntései miatt munkájuk sokszor a szemétkosárba került. Andrea megcsinálta a Nőház teljes adminisztrációját és napi könyvelését januárig visszamenőleg. Ingyen. Később derült ki, hogy az általa elvégzett munkáért a könyvelőt fizették ki.

A két óvónőnek így kis rátekintése is volt arra, hogyan finanszírozzák a Nőházat. Meg kellett írniuk például egy "biankó" pedagógiai pályázatot. Mikor megkérdezték, ki írta ki, azt mondták nekik, ezzel ne foglalkozzanak, a Fővárosi Önkormányzatnál majd elintézik, hogy írjanak ki egy megfelelő pályázatot, s akkor kapnak pénzt.

Az állami támogatás is sajátos módon érkezett. A Nőház vezetőjeként Dalos Rimma például készített egy tanulmányt, amelyet innen-onnan fénymásoltak ki, másik részét pedig az internetről kopizták. Két tanulmányért aztán 3,4 millió forintot fizetett az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal. „Én azt kértem, dolgozzanak ki egy részletes koncepciót. Azt nem tudom, hogy ezt valójában hogyan készítették el” – válaszolta ezzel kapcsolatban kérdésünkre Lévai Katalin.

Oszlás

Augusztus végére a két óvónő és az alapító szervezetek előtt is világossá vált a Nőház bukása. A civil szervezetek is át akarták látni a helyzetet, mert a vezetők több esetben kész tényként közölték döntéseiket, amelyekről a szervezetek megkérdezése nélkül határoztak. Andrea időközben kórházba került. A kormányhivataltól is egyre kevesebb pénz érkezett. A Budapesti Nőház Közhasznú Egyesület pedig 2004. november 30-án feloszlatta magát.

A két alkalmazott azt kérte az egyesület közgyűlésétől, hogy kapják meg a rájuk vonatkozó munkaügyi iratokat és fizessék ki elmaradt járandóságukat. Miután határozott idejű munkaszerződésük volt, s az nem közös megegyezéssel vagy rendkívüli felmondással szűnt meg, a két alkalmazott egyévi bérének kifizetésére volt jogosult.

A megszűnés idején még bizonyíthatóan 2,1 millió forint volt az egyesület számláján. A tizenkét civil szervezet által alkotott egyesület november 30-i közgyűlésén született is egy olyan határozat, hogy 2 millió forintot megosztva fizessenek ki a két óvónőnek. A tagszervezetek képviselői ezt követően azt hitték: határozatuk alapján Andrea és Zsuzsa meg is kapja az őt megillető összeget. De nem így történt.

Dalos Rimma még november 2—án azt közölte az egyesület közgyűlésével, hogy ő már október 19-i dátummal lemondott elnöki teendőiről. A bírósági iratok alapján az rekonstruálható, hogy másnap, azaz november 3-án Dalos Rimma elnök nevére utaltak 600 ezer forintot. Az elnök társadalmi munkában dolgozott, de többen úgy tudják, a Nőháznak volt egy tartozása Dalos Rimma felé. A könyvelő 450 ezer forintot kapott, egy a Nőházat átvilágító ügyvéd pedig 50 ezret. Andreának és Zsuzsának 108 ezer, illetve 126 ezer forintot utaltak át, körülbelül tizedét annak, ami járt volna nekik.

Amikor a tagszervezetek képviselői közül Dalos Rimmát többen kérdőre vonták, miért nem fizette ki az óvónők járandóságát, ő azzal válaszolt, már nem ő az elnöke az egyesületnek, bár a szervezet alapszabálya azt mondta ki, lemondása után hatvan napig, tehát december 19-ig még el kell látnia a teendőket, mivel nem választottak új vezetőt.

Ki az elnök?

A két óvónő kérésére a Fővárosi Bíróság 2004. decemberében felfüggesztette az egyesület törlését, mivel a Nőháznak még komoly tartozása volt feléjük és munkaügyi per is indult. A pereskedés egy évig húzódott, a rokkanttá nyilvánított Andrea egy idő után már nem kapott táppénzt és Zsuzsa is nehezen kereshetett másik állást, amíg a per le nem zárul.

Az Index megkereste Dalos Rimmát is az ügyben, aki a tízperces, fenyegetőzésekkel tarkított telefonbeszélgetés során azt ismételgette, hogy nem kíván nyilatkozni és a nevét sem írhatjuk le. Mint mondta: 2004. december 19. óta nem ő az elnöke a Nőháznak és azt javasolta, kérdezzük meg a tizenkét civil szervezettől, miért nem kapták meg járandóságukat az óvónők.

A bíróság 2005-ben többször beidézte Dalos Rimmát, aki azonban nem ment el a tárgyalásokra. Végül, amikor pénzbüntetést és rendőri elővezetést helyeztek kilátásba, megjelent a bírói tanács előtt és tanúvallomást tett. Ott is azt mondta el, hogy tudomása szerint már nem ő az elnöke a Nőháznak és közölte: szerinte a Nőház számláján másfél millió forint van, de a szervezet ügyeivel már nem foglalkozik, s az egyesület bankkártyáját is visszaadta a pénzintézetnek. Meglepő módon a Nőház számláján még 2005. június 1-ig volt pénzforgalom, számos kifizetés történt.

Tanulópénz

Minden rendben volt

Az Index megkereste az egykori Esélyegyenlőségi Kormányhivatal jogutódját, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi minisztériumot. Azt szerettük volna megtudni, folyt-e bármilyen vizsgálat amiatt, hogy a kormányhivatal több millió forinttal támogatott egy lényegileg a funkcióját be nem töltő intézményt.

Több napos várakozás után a minisztérium a következő rövid választ adta. ”Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal (EKH) 2004-ben a Budapesti Nőház Közhasznú Egyesületet 6,9 millió forinttal támogatta, amiből az épület bérleti díját fizették ki, és amiről pontosan elszámoltak. A pénz felhasználásának külön vizsgálata nem volt indokolt. Továbbá 2004. októberében az EKH felhasználási szerződést kötött a Budapesti Nőház Közhasznú Egyesülettel két tanulmány megvásárlására. A szerződés értelmében a tanulmányok ellenértékeként 3,4 millió forintot fizetett ki a Kormányhivatal. “

A bíróság végül idén januárban Zsuzsának és Andreának is megítélte egyéves munkabérét. Dalos Rimma azonban fellebbezett a határozat ellen.

A fellebbezésről Csapó Ida, az egyik tagszervezet vezetője az Indextől értesült. Mint mondta: felmerül a kérdés, milyen alapon tesz ilyen lépést az egyesület korábbi vezetője, úgy, hogy erről nem konzultál a közgyűlés tagjaival. Csapó Ida szerint a közgyűlés korábbi döntésének szellemében ezt a lépést nem szabadott volna megtennie Dalos Rimmának. Egy másik akkori tagszervezet, a Habeas Corpus volt vezetője, Juhász Géza azt nem érti: ha Dalos Rimma nem tartja magát elnöknek, miért és hogyan fellebbezett a határozat ellen.

Felhívtuk telefonon a jelenleg Európai Parlament képviselőjeként dolgozó Lévai Katalint is. Tőle azt kérdeztük, nem gondolja-e ügy, hogy a Nőházra hiába költött el a kormányhivatala több millió forintot. „Egyetlen fillérrel sem szabad rosszul gazdálkodni, de én úgy látom a Nőházra fordított összeg nem volt elveszett pénz, még ha a kezdeményezés nem is volt sikeres. Hogy a Nőházra fordított állami támogatással hogyan gazdálkodtak a civil szervezetek, az nem az egykori kormányhivatal felelőssége”. Az egykori miniszter szerint „annyit mindenképpen megért a kezdeményezés, hogy a civil szervezetek megtanultak együtt dolgozni”. Lévai Katalin reméli azt is, hogy lesz még alkalom egy új Nőház létrehozására a jövőben.

Csapó Ida a Nőház hasznát egészen másban látja. Mint fogalmazott: „Hihetetlenül sokat tanultam a Nőházban töltött hónapok alatt. A legfontosabb tapasztalat az volt, hogyan nem szabad egy ilyen intézményt létrehozni és működtetni”.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.