Az ügyészség ejtette Dávid Ibolya feljelentését

2008.09.18. 12:45
A Fővárosi Főügyészség csütörtökön elutasította Dávid Ibolya feljelentését, melyet eredetileg a Nemzeti Nyomozó Irodához juttatott el egy birtokába jutott hangfelvétel kapcsán. A Csányi Sándor OTP vezér és Tóth János, az UD Vagyonvédelmi Zrt. egyik tulajdonosa közti telefonbeszélgetés alapján legfeljebb magántitok jogosulatlan megismerése miatt lehetne eljárást indítani. Azonban ez a fajta bűncselekmény sem történt meg valójában, ezért utasítják el a feljelentést. Dávid szerint nem is tett feljelentést.

A megfigyelési ügy múlt pénteken robbant ki, amikor Dávid Ibolya egy hangfelvételre hivatkozva azt állította, hogy egy vagyonvédelmi cég terhelő információkat akart róla szerezni.

A beszélgetés leiratából arra lehet következtetni, hogy Almássy Kornél és egy volt kormánytag is benne van az ügyben. Később kiderült, hogy a beszélgetés a napokban adatgyűjtési ügybe keveredett UD Zrt. egyik résztulajdonosa és az elnök úrként szólított Csányi Sándor között zajlott. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés-kiegészítést rendelt el, és az iratokat a Fővárosi Főügyészségre továbbították.

A Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleményében jelezte, hogy megvizsgálták a feljelentést. Az abban foglaltak a magántitok jogosulatlan megismerése nevű bűntett gyanújára adhatnának alapot, mivel azonban ez csak terv maradt, valamint a feljelentésből nem lehet más bűncselekményre következtetni, ezért a Fővárosi Főügyészség azt csütörtökön elutasította. Az elutasítás ellen Dávid ibolya 8 napon belül fellebbezhet.

"Nem tettem feljelentést senki ellen" - reagált az ügyészség nyilatkozatára Dávid Ibolya. Mint mondta, az a szó, hogy feljelentés, nem található meg abban a levélben, amit a legfőbb ügyésznek írt. Hozzátette: bejelentést tett arról a tényről, hogy birtokába került egy hangfelvétel; a bejelentés alapján az ügyészség azt mérlegelheti, hogy indít-e eljárást az ügyben, vagy sem.

A magántitok jogosulatlan megszerzéséhez egyébként az kell, hogy más lakását, egyéb helyiségét, vagy ezekhez tartozó bekerített helyeket titokban átkutassanak, az ott történteket technikai eszközzel megfigyeljék és rögzítsék. Ide tartozik még, ha felbontják, megszerzik, vagy technikai eszközzel rögzítik mások zárt küldeményeinek tartalmát, vagy más hírközlő berendezésen továbbított közleményeit kifürkészik és rögzítik.

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, az ügyben feljelentést tett a hangfelvételen szereplő Tóth János is, mert szerinte lehallgatták. Az UD Vagyonvédelmi Zrt. kapcsán pedig egy nyolc hónappal ezelőtt indult vizsgálat kapcsán nyomozás is tart. Akkor ugyanis kémprogramot találtak a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépes rendszerén. A titkosszolgálatokért felelő miniszter, Szilvásy György korábban az ügy kapcsán annyit közölt, hogy kormányzati adatokat próbált megszerezni egy biztonsági vállalkozás, úgy, hogy egy internetes kapcsolattartásra és információgyűjtésre alkalmas hálózatot hozott létre. Az ügyben egyebek mellett államtitoksértés gyanúja miatt nyomoznak. A Nemzeti Nyomozó Iroda a cég telephelyén és több magánszemélynél is tartott házkutatást. Számítógépeket, adathordozókat foglaltak le, azok tartalmát még értékelik.