Judit
-2 °C
8 °C

A Népszabadság főszerkesztője egyetért 'büntetésével'

2003.10.29. 08:05
Eötvös Pál a MÚOSZ Etikai Bizottságnak címzett, a Népszabadság online kiadásában olvasható levelében tudomásul veszi a szigorú megrovást, ugyanakkor sérelmezi, hogy a bizottság tárgyalás nélkül hozta meg határozatát. Eötvös úgy véli, ma a jobboldali pártok prominenseire nem ugyanaz az erkölcsi mérce érvényes, mint rá.
Mint ismeretes, hétfőn a MÚOSZ etikai tanácsa súlyos etikai vétség miatt "szigorú megrovás etikai büntetésben" részesítette Eötvös Pált, a Népszabadság főszerkesztőjét a nagy politikai vihart kavaró posztumusz Teller-levél közléséért. A testülethez a Fidesz frakció szóvivője, Halász János fordult beadvánnyal, amely szerint a lap a "világhírű tudós nevével visszaélve próbálta meg lejáratni a legnagyobb ellenzéki pártot". A MÚOSZ bizottsága Eötvös meghívása nélkül és nyílt tárgyalás mellőzésével hozta meg nem jogerős határozatát.

"Alkalmas szervezet-e a Fidesz?"

Eötvös a Népszabadság online kiadásán Lelebbezés címmel írt válaszában kijelenti, a büntetést az általa elkövetett hibával arányban állónak tartja és az ellen fellebbezést nem nyújt be.

A főszerkesztő ugyanakkor kérdéssel fordul a MÚOSZ Etikai Bizottságához: "Miként a jogban ismeretes az alkalmatlan eszköz és az alkalmatlan tárgy fogalma, kérdezem: alkalmas szervezet-e etikai felelősségre vonásom kezdeményezése tárgyában a Fidesz-MPSZ?" Véleménye szerint a Fidesz tavaly áprilisban a Kossuth téren megtartott nagygyűlésén "éppen Teller Edére hivatkozva olvastak fel levelet, amely levél épp úgy nem volt hiteles, mint a Népszabadságban megjelent posztumusz levél, akkor sem ha a felolvasott levelet Teller professzor utólag részben igazolta." Szerinte ez azt jelenti, hogy "a Népszabadságra és személyemre nézve más, szigorúbb morális mércék érvényesek, mint az eljárásban aktivizálódó szervezetre."

Eötvös kifogásolja azt is, hogy az eljárást kezdeményező Halász János szerint az újság a levél közzététellel súlyosan megsértette egy világhírű magyar tudós emlékét, ugyanakkor azt senki nem tartotta sértőnek, hogy a Fidesz "egyik reprezentánsa, Illés Zoltán képviselő úr - mint ismeretes - Teller professzort (Kondor Katalin szerint Ede bácsit) tömeggyilkosnak nevezte." Eötvös ugyanakkor elismeri azt is, hogy a fideszes képviselő elnézést kért kijelentéseiért.