Vilma
-7 °C
4 °C

Vasárnap óraátállítás

2005.03.25. 10:05
Energiatakarékossági okokból hajnali 2 órakor 3 órára igazítják az órák mutatóit. A francia hatóság szerint a trükkel 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia-megtakarítás érhető el.
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali 2 órakor 3 órára igazítják az órák mutatóit. A nyári időszámítás október utolsó vasárnapján zárul, ekkor nyerjük vissza a márciusban "elveszett" egy órát.

A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia-megtakarítás érhető el.

Az évek során több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, többek között az egykori EGK tagállamai 1986-ban. 2000-ben az akkor már EU-országok úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását.

Egy néhány évvel ezelőtt végzett magyarországi felmérés szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos energiájának megfelelő, csaknem 200 gigawatt villamos áramot lehet országos szinten megtakarítani.

Az órák igazításával nem változik a MÁV menetrendje, de az átállás éjszakáján a nemzetközi vonatok közül a Dacia expressz (Bukarest-Bécs) és a Beograd expressz (Budapest-Belgrád) mindkét irányú járatát Magyarországon éri az óraigazítás. Ezért a két vonat egyórás késéssel közlekedik - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága.

Az óraátállítás miatt a kettő és három óra között induló személyvonatokat legkorábban hajnali háromkor, késve indítják.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.