Kínaiak a magyarnak vélt, Afganisztánba exportált ócska lőszerek

2008.03.28. 11:06
Alig használható, 40 évesnél is idősebb töltények millióit szállította Afganisztánba egy amerikai cég. A New York Times csütörtökön még azt írta, az ócska lőszerek Magyarországról származnak, mára azonban kiderült, Kínában gyártották őket.

Kínában állították elő azokat az Afganisztánnak szánt, egy amerikai cég által szállított lőszereket, amelyek a tanúsítvány szerint magyar gyártmányúak voltak, írta a The New York Times című tekintélyes amerikai lap pénteken, folytatva előző nap megkezdett leleplező cikksorozatát.

Mint a lap csütörtökön megírta, az AEY Inc., Miami Beach székhellyel működő amerikai cég csaknem 300 millió dollár értékű állami megrendelést kapott arra, hogy ellássa lőszerrel az afgán fegyveres erőket, de alig használható, 40 évesnél is idősebb töltények millióit szállította a közép-ázsiai országnak. Ezek beszerzéséhez közvetítőként felhasznált olyan vállalatokat is, amelyeket az amerikai kormány az illegális fegyverkereskedelmet végző cégek listáján tart nyilván.

Az amerikai hadsereg vizsgálatot indított, és felfüggesztette az AEY Inc., a fő afganisztáni lőszerszállító cégnek adott szövetségi megrendeléseket. Arra hivatkozott, hogy a cég elnöke, Efraim Diveroli félrevezette a hadsereget, amikor aláírta azokat a tanúsítványokat, melyek szerint egy Afganisztánnak szánt szállítmányt - összesen 28 raklap lőszert - az MFS 2000 nevű magyar cég gyártotta, holott a muníció valójában Kínában készült, írta a lap.

A hadsereg beszerzéseinél történt csalásokat vizsgáló ügyosztály - egy tippet követően - idén januárban felkeresett egy afganisztáni raktárat, ahol a fenti lőszerszállítmányt tárolták, és a helyszíni vizsgálat során kiderítette, hogy a lőszereket Kínában gyártották. Diverolinak, aki elzárkózott az ügy kommentálásától, egy hónapja van arra, hogy cáfolja a vizsgálat megállapításait.

A Magyar Honvédség lőszert egyáltalán nem értékesít, az érvényben lévő jogszabályok szerint a feleslegessé vált, lejárt szavatosságú lőszereket megsemmisítteti, áll a Honvédelmi Minisztérium pénteki közleményében. A Honvédelmi Minisztérium soha, semmilyen jogviszonyban nem állt azzal a Miami Beach-i székhellyel működő AEY Inc. céggel.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ügy kapcsán csütörtökön tájékoztatást kért a Nemzetbiztonsági Kabinet vezetőjétől. Ha szükséges, a miniszterelnök a Nemzetbiztonsági Kabinettől kapott tájékoztatást követően azonnal vizsgálatot rendel el - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. A szóvivő hangsúlyozta: Magyarország mindig mindenben betartja a hatályos itthoni és nemzetközi jogszabályokat.