Az OEP-főigazgatóját is megfigyelték

2003.03.08. 11:43
A Magyar Hírlap információi szerint Matejka Zsuzsáról, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójáról is gyűjtött adatokat az az üzleti hírszerzéssel foglalkozó cég, amely az egyik gyógyszerpiaci szereplővel megbízásos jogviszonyban áll. Az OEP főigazgatója elmondta, hogy még a gyógyszerügyi főosztály vezetőjeként két alkalommal próbálták vastag pénzköteggel megvesztegetni.
Az egyik gyógyszerpiaci szereplő által megbízott hírszerző cég kiderítette, hogy az OEP főigazgatója korábban egy munkahelyen dolgozott egy konkurens gyógyszercég vezetőjével, és "köztudottan a mai napig jó kapcsolatban vannak". Jelentésében részben ennek tulajdonította, hogy a gyógyszertámogatás szempontjából versenytársának számító cég a "legjobb eséllyel" indul a támogatás elnyeréséért.

A Magyar Hírlap a hírszerző feljegyzését idézi, amelyben a hírszerzők állították: ha a megbízó gyógyszerpiaci szereplő nem kap kellő tb-támogatást az ártárgyaláson, "ez többmilliárdos forgalomkieséssel járhat". A szöveg úgy folytatódik: "valamelyest javíthat a kialakult helyzeten, ha az Egészségügyi Minisztériumban kapcsolatot építenek ki erre kompetens körben, illetve meggondolás tárgyát képezi a veresegyházi missziónak történő adományozás is".

Egy másik időpontban készült feljegyzés szerint "Matejka Zsuzsa napi kapcsolatban áll dr. R. A.-val (a rivális gyógyszerpiaci cég vezetőjével). Somody Imre (a Veresegyházi Misszió Egészségügyi Központ alapítója) évekig munkatársa volt dr. R. A.-nak, és a kapcsolatot ma is tartják". A továbbiakban az olvasható, hogy "Somody és Matejka mindkét csapat tagja, ezáltal a misszióprogram támogatásával bírnak".

Matejka Zsuzsa a jelentésekben szereplő adatokról a Magyar Hírlapnak kijelentette, hogy azok helytállóak, de a belőlük levont következtetéseket visszautasítja. Az adatok gyűjtéséhez nem kellett illegális eszközöket használni, azok a sajtóból is összeszedhetők voltak. A Pharmavit Rt.-nél korábban stratégiai igazgatóként dolgozott, ahol Somody Imre volt a vezérigazgató, R. A. az orvosigazgató.

A veresegyházi irányított betegellátási modellkísérletben először Somody Imre munkatársaként, majd a Misszió Egészségügyi Központ ügyvezető igazgatójaként dolgozott. A missziónak nyújtott adomány idején Matejka Zsuzsa már nem volt a központ igazgatója. R. A. cége jótékonysági tendert írt ki, melyre pályázott a veresegyházi központ, az adományt az amerikai nagykövet adta át nyilvánosan, emlékeztet a Magyar Hírlap. Matejka Zsuzsa elmondta, úgy érzi, hogy az adatgyűjtő cég a megrendelő szája íze szerint tálalta a tényeket. "Emberileg nehéz megélni, hogy egy pozíció elfoglalása után a baráti kapcsolatokat nem ajánlatos fenntartani, és végtelenül magányossá válhat valaki" - fakadt ki az OEP-főigazgató a lap újságírójának, s felháborítónak nevezte, hogy bizonyos cégek mindent "bevetnek" a támogatásuk érdekében.

A főigazgató ennek példájaként említette, hogy az OEP gyógyszerügyi főosztályának vezetőjeként két alkalommal is próbálták megvesztegetni. Vastag borítékban pénzt akartak adni, de ő jegyzőkönyvet készített, és a Nemzetközi Gyógyszergyártók Szövetségének is jelentette az esetet.