71,500 Ft lesz a minimálbér

2008.12.12. 21:35
A szakmunkás-minimálbér két lépcsőben 87,500 Ft-ra nő. A háromoldalú tárgyalások vezetői kölcsönös kompromisszumról beszélnek.

A jövő évre szóló 3-5 százalékos országos bérajánlásról és 71.500 forintos havi minimálbérről írtak alá megállapodást az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) péntek késő estébe nyúlt plenáris ülésén. Az aláírásra több órán át tartó zárt ülést követően, néhány perccel este 21 óra után került sor.

A minimálbér jelenlegi összege 69.000 forint. A megállapodás értelmében a 86.500 forintos szakmunkás bérminimum két lépcsőben emelkedhet: januártól 87.000 forintra, július 1-től 87.500 forintra. Az Országos Érdekegyeztető Tanács javasolja, hogy a közszférában is belátható időn belül szülessen megállapodás a 2009. évi keresetekről.

Az OÉT felhívja a figyelmet arra, hogy a helyi bértárgyalásokon a gazdasági helyzetre tekintettel a munkahelyek megőrzését tekintsék elsődlegesnek. Az Országos Érdekegyeztető Tanács javasolja, hogy a közszférában is belátható időn belül szülessen megállapodás a 2009. évi keresetekről.

Bölcs kompromisszum született - jelezte az aláírást követően a kormányzati oldal nevében Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Vállalható kompromisszumot kötöttünk - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, aki szerint a megegyezésnek különös jelentősége van a helyi megállapodások érdekében.

Jelentős kockázatot vállalt a munkaadói oldal ezzel a megállapodással, remélhetőleg az idő igazolni fogja a kockázatvállalás szükségességét - hangsúlyozta Dávid Ferenc. A Munkaadók és Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára hozzátette: a megállapodás nemcsak a munka világában szolgálhat példaként.

A megállapodást az MGYOSZ és a VOSZ záradékkal látta el: eszerint a két szervezet a megállapodással nem ért egyet, de létrejöttét nem akadályozta meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony

Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony

A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.

tegnap, 21:31

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01