Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Horn szerint Magyarország nem adós az átvilágítással

2005.03.01. 16:57
Az átvilágítási törvényjavaslatról tárgyalt kedden a parlament. A pártok szónokai egyaránt fontosnak tartották az ügynökkérdés végleges megoldását, a múlt megítélése és az ügy rendezése ügyében azonban eltértek az álláspontok.
Horn Gyula volt miniszterelnök kedden a parlamentben azt mondta, hogy Magyarország egyáltalán nem adós az átvilágítással. "Ez pártok felett álló dolog volt, annak megfelelően döntött mindig a parlament, ahogy az éppen működő kormány ezt előterjesztette" - mondta az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról szóló törvényjavaslat és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítási javaslat együttes általános vitájában Horn Gyula.

Javaslatot tett arra, hogy tekintsen a parlament hiteltelennek minden olyan listát, amelynek szerzője és eredete tisztázatlan, valamint arra is, hogy tekintsék az egyházak belügyének a felszínre került információkat. Kitért arra, hogy a személyiségi jogok védelme jegyében meg kell erősíteni a parlament előtt fekvő javaslatot, valamint hogy a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harc érdekében védeni kell a biztonsági szolgálatok működését.

Mécs máshogy látja

Mécs Imre SZDSZ-es képviselő úgy vélekedett: az első, majd a második szabadon választott kormány is adós maradt a kérdés teljes rendezésével. Arról beszélt: a Németh Miklós nevéhez kötött "ügynöklista" alapján egy radikális megtisztulás változtatott volna a parlamenti arányokon, ezért Antall József kormánya mindent megtett, hogy a törvényjavaslat ne kerüljön tető alá, és csak a kurzus utolsó napján szavazták meg az állambiztonsági törvényt. Hozzátette, a következő ciklusban sem sikerült a teljes átvilágítást keresztül vinni, csak a III-as ügyosztály és egy szűkített mezőnek az átvilágítása történt meg.

A Fidesz az elnyomókat akarja látni

A fideszes Ivanics István szerint a kormányzó pártok erkölcsi feladata, hogy a törvény alapjait sokkal szélesebbre tárja, és a valamikori elnyomó apparátust egészében és részleteiben bemutassa. Ha a felnövekvő generáció nem ismeri meg az igazságot, akkor nem lehet a bizalmat megalapozni és többpárti demokráciát építeni - mondta, hozzátéve, hogy enélkül Magyarország nem tud majd felemelt fejjel létezni a szabad európai nemzetek között. Hangot adott azon véleményének, hogy a törvény talán akkor fogja elérni célját, ha lesznek bocsánatkérő nyilatkozatok, erre ugyanis - mondta - az elmúlt 15 évben még nem volt példa.

MDF: Bírói kontrollt

Csáky András (MDF) az alkotmánymódosítás mellett érvelt, amely nélkül, mint mondta, nem születhet megoldás. Hozzátette: az ellenőrzést legfelsőbb bírósági bírónak kellene ellátni, nem civil kontrollnak. Álláspontja szerint "hihetetlen kemény" büntetésben kellene részesülnie annak, aki a birtokában lévő adatokat nyilvánosságra hozza, legyen az magánszemély vagy sajtóorgánum.

Támogatott fideszes javaslat
Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága keddi ülésén általános vitára alkalmasnak találta három fideszes képviselő sürgősségi javaslattal benyújtott indítványát a pártállam időszakában készült közokiratok elérhetőségéről.

A Kövér László, Demeter Ervin és Répássy Róbert által benyújtott indítvány értelmében a jogszabály célja annak biztosítása lenne, hogy az 1956 után keletkezett közokiratok az illetékes levéltárban legyenek mindenki számára elérhetőek.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.