Árpád
-1 °C
9 °C

Az okmányirodák takarítanak a kamarák után

2000.11.30. 18:56
A megszűnt vállalkozásokat nem jelentették be az APEH-nek, és központi nyilvántartás sem készült a vállalkozók igazolványainak kiadásakor a kamaráknál. November elejétől az ügyintézést az okmányirodák vették át, de elkerülhetetlen, hogy az egyéni válalkozók újra regisztrálják magukat. Ezt 2002. július 1-jéig díjmentesen tehetik meg. Közben a megnövekedett forgalom miatt az önkormányzatok ügyfélszolgálatai új épületekbe kényszerülnek költözni, és rettegve várják január 1-jét, amikor a jogosítványok kiadása is rájuk hárul.
A főváros kivételével a kamarák nem vezetettek megfelelő nyilvántartást a kiadott vállalkozói igazolványokról, az okmányirodáknak átadott adatbázisuk teljesen használhatatlan volt - mondta el Eiselt György helyettes államtitkár a Belügyminisztérium sajtótájékoztatóján. A kamarák ezek kiadását 1998. július 1-jétől végezte, akkori - zsákokban átadott - iratok kerültek most vissza az önkormányzatokhoz, és így kezdték el újra november 1-jétől az igazolványok kiállítását.

Újra kell regisztrálni az egyéni vállalkozókat

A helyettes államtitkár elmondása szerint az átállást az is nehezítette, hogy a kamarák október közepétől beszüntették szolgáltatásukat, és működésük alatt a megszűnt vállalkozásokat sem jelentették be az adóhatóságnak.

A központi adatbázis csak úgy hozható létre, ha minden egyéni vállalkozó újra regisztrálja magát. Ezt 2002. július 1-jéig díjmentesen tehetik meg , utána csak illeték fizetése mellett, mintha új vállalkozásba kezdenének.

Azokat, akik az okmányirodákban új adószámmal váltják ki igazolványukat, azonnal ki tudják szolgálni, ha régi számukat akarják használni, december 15-ig várniuk kell.

Az okmányirodák kinőtték magukat

A vállalkozói igazolványok kiadásával kinőtték a jelenleg, ideiglenesen berendezett Frangepán utcai irodájukat, ezért január 2-ától a Visegrádi utcában várják az ügyfeleket - mondta el lapunknak Német Gyöngyi, a XIII. kerület aljegyzője. A Belügyminisztérium központi okmánykiadó irodájával lesznek egy épületben, és a megállapodásuk szerint a bérleti díj tíz százalékát kell állnia az önkormányzatnak.

Mindent megtesznek azért, hogy az ügyfeleket minél gyorsabban szolgálják ki - folytatta az aljegyző, a tizennégy éveseket, illetve az idősebbeket olyan napokon is fogadják, amikor nincs ügyfélfogadás.

Félnek a jogosítvány kiadásától

Óbuda három hete várja az ügyfeleket Budapest egyik legkulturáltabb - nyolcvanmillióból megépített - okmányirodájában. A Belügyminisztérium tizenötmillió forintos támogatásával megadta mindazt, amit lehetett - hangsúlyozta Tarlós István, III. kerületi polgármester. Ellenben aggodalommal tölti el annak a gondolata, hogy január 1-jétől a gépjármű-ügyintézést is át kell venniük.

Egyes hírek szerint a büntető pontrendszert szintén az önkormányzatoknak kellene végeznie - fejtette ki nemtetszését a polgármester, ez viszont teljesen kezelhetetlen lenne, és végképp nem illene az önkormányzat profiljába.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!