Jusztina
11 °C
22 °C

A parlamentbe készül a harmadik erő

2008.07.01. 06:40
Lehet más a politika? Megválasztása előtt Sólyom László kampányolt ezzel, most pedig a jelenlegi politikában csalódott értelmiségiek akarnak e gondolat mentén pártot alapítani. A környezetvédelmet nyomják, de a zöld kifejezést kerülik. Azt mondják, vagy most, vagy soha.

Zsúfolásig telt egyetemi előadókban zajlott az ELTE Bibó-szakkollégiumának és a Corvinus Egyetem társadalomelméleti kollégiumának támogatásával szervezett Lehet más a politika? című, hétrészes vitasorozat. A meghívottak a rendszerváltás eredeti céljainak kisiklásáról, a demokratikus berendezkedésbe vetett állampolgári bizalom megingásáról, a globális kapitalizmus által kitermelt egyenlőtlenségek elszabadulásáról, a fejlődés fenntarthatatlanságáról, a bal-jobb felosztás értelmetlenségéről, valamint – leghangsúlyosabban – egy új politikai erő megjelenésének lehetőségeiről beszélgettek.

Az előadók között olyan, „a parlamenti pártokból kiábrándult” közéleti személyiségek is szerepeltek, mint Bozóki András, Elek István, Illés Zoltán, Lengyel László, Szalai Erzsébet, Szilágyi Ákos, Sükösd Miklós, Tamás Gáspár Miklós és Tölgyessy Péter.

A kezdeményezés hátterében a környezetvédő, szociális és jogvédő civilszervezetek képviselőiből verbuválódott, Ökopolitikai Műhely nevű társaság áll. A fél éve működő, nagyjából 150 tagú műhely a nyugat-európai zöld pártokhoz és mozgalmakhoz hasonló elveket képvisel: a környezetvédelem és fenntarthatóság céljai mellett fontosnak tartják a demokrácia minőségének javítását, a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését, a kultúrák és hagyományok sokszínűségének megőrzését, az emberi és demokratikus jogok védelmét.

A vitasorozat sikerén felbátorodva az Ökopolitikai Műhelyben egy nyugat-európai típusú ökopolitikai alternatíva létrehozását fontolgatják.

Pártot alapítanának?

Bár a zöld párt kifejezést kínosan kerülik, pártalapítási szándék is körvonalazódik, tudtuk meg a műhely több tagjától. Az időzítésről és a mikéntről még nincsenek pontos terveik, de mindannyian úgy vélik, hogy „a magyar politikai tér végtelenül leegyszerűsítő felosztását szétfeszítik azok a nyomasztó problémák – a demokrácia kiüresedése, a társadalmi szolidaritás hiánya és a bolygót fenyegető ökológiai válság –, amelyekre a létező jobb- és baloldali pártok képtelenek érvényes válaszokat megfogalmazni”. Ezért „égető szükség van egy új, bátor és hiteles politikai erőre, amely koherens válaszokat kínál a globális világ és a hazai társadalom sorsdöntő problémáira”.

Nem bal, nem jobb, hanem?

A zöld párt kifejezés azonban nem cseng jól a magyar közéletben, korábban több komolytalan vagy lejárató politikai próbálkozás is futott és vallott kudarcot ezen a néven.

„Kerülöm azt a kifejezést, hogy zöld, mert azt gondolom, hogy pejoratív a magyar nyelvben, és sikerült is lejáratni. Emlékszem a magyar Zöld Párt fasisztoid megnyilvánulásaira, és azt gondolom, hogy nemcsak őrültek csinálták ezt a dolgot, hanem fizetett őrültek is” – fogalmazott Illés Zoltán, pártalapításra buzdítva a hallgatóságot. „Ha nem jön létre 2010-ig ilyen erő, akkor nincs esély arra, hogy az ökológiai gondolatot, a környezet-, természet- és állatvédelmet hatékonyabban lehessen megjeleníteni kormányzati szinten” – mondta a fideszes környezetpolitikus a Corvinus Egyetemen.

Az Ökopolitikai Műhely célkitűzéseiről a társaság három prominensét, Schiffer Andrást (Védegylet), Csillag Gábort (Zöld Fiatalok) és Elek Istvánt (Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány) faggattuk.

A Duna Körtől a megélhetési zöldekig

A magyar zöldmozgalom első markáns politikai megnyilvánulása a bős–nagymarosi vízierőmű elleni, a Duna Kör nevével fémjelzett tiltakozás volt a rendszerváltás idején. „Ezért sokkal többről szólt, mint a vízügyről vagy a természetvédelemről” – mondja Csillag Gábor, ez a mozgalom azonban később szétszéledt. A Bős–Nagymaros-mozgalom krémje a civil világba ment át, és magát a pártpolitika kontrolljaként értelmezte, nem kívánt közvetlenül politizálni, nem akart pártot. Voltak, akik a létező pártok zöldítésével próbálkoztak, teljesen eredménytelenül.

Aláírásgyűjtés a bős–nagymarosi vízerőmű ellen

„A hivatalos magyar zöld pártok története innentől tragikomikus” – mondja Csillag. Nem rendelkeztek koherens programmal, nem rendelkeztek médiaképes vezetőkkel, és főleg nem rendelkeztek a civilek támogatásával. Néhányan – Droppa Györgyöt (Zöld Demokraták, Centrum) említi név szerint – karriert és megélhetési lehetőséget találtak abban, hogy különböző, a hazai politikában teljesen jelentéktelen formációk élén a szervezkedés látszatát keltették. Olyan formációk voltak a nyugati zöldek partnerei, amelyek a hazai porondon az égvilágon semmit sem tudtak felmutatni.

Elek István szerint a rendszerváltás után a zöld mozgalom pártpolitikai tervékenységre vállalkozó hiteles személyiségeinek többsége „úgy festett, megtalálja a helyét a rendszerváltó pártokban”, és a zöld mondandó iránti választói érdeklődést is lekötötték a pályán lévő pártok. Schiffer úgy véli, hogy az 1990-es években a kapitalizmus megteremtése még progresszív tartalommal bírt, „a posztkommunista állapotban nem lehet csodálkozni azon, hogy egy kapitalizmuskritikai éllel fellépő politikai erő nem tud szóhoz jutni”.

Elégedetlenség a szekértáborokkal

Ez a helyzet azonban az Ökopolitikai Műhely értékelése szerint mára megváltozott. A mai magyar politikai életben a két nagy szekértábor, a bal és a jobb között kialakult és hosszú ideje terméketlen küzdelemmel egyre többen elégedetlenek. „A korábbiaknál sokkal szembeötlőbbek azok a lokális, regionális, nemzeti, európai és globális problémák, amelyekre a hagyományos eszmekörök keretein belül maradva, úgy látszik, nem adhatók kielégítő válaszok” – mondja Elek.

Sólyom Lászlót a Védegylet jelölte köztársasági elnöknek

Csillag szerint a létező pártok kivétel nélkül kompromittálódtak és elfáradtak, rendszerváltáskori szellemiségük eltűnt, és az egymással folytatott – a leggyakrabban teljesen öncélú és hamis – küzdelmen kívül semmi releváns tevékenységük nincsen. Nagyon magas számokkal mérhető a választói elégedetlenség és kiábrándulás. „Az újkapitalizmus keservei már elég mélyen átéltek a magyar társadalomban, ezért széles körben megjelent a globalizáció kritikája is” – mondja Schiffer.

Ez adott esetben akár azt is jelentheti, hogy a jelenlegi technokrata, illetve populista kínálattal szemben fel lehet állítani egy harmadik erőt, egy ökopolitikai, globalizációkritikus és radikális demokrata alternatívát. Ez lehetne a harmadik, szellemi értelemben se baloldalinak, se jobboldalinak nem nevezhető oldal politikája.

Megnyerően politizálnának

Az Ökopolitikai Műhelyben megálmodott harmadik erő programjában a nyugat-európai zöld pártok elveit és célkitűzéseit követné. Realista, „megnyerő” politikával ötvöznék a radikális rendszerbírálatot, megteremtenék a közügyekben való felelős állampolgári részvétel lehetőségeinek feltételeit, fellépnének a korrupció és a társadalmi megosztottság ellen.

Olyan pártra volna szükség, fogalmaz Elek, amely „a fenntarthatatlan növekedés vezérelte, önpusztító, környezetszennyező, közösségellenes, antidemokratikus, igazságtalan globális rendszer bírálatát mind helyi, mind regionális, nemzetállami, európai és globális szinten következetesen és találékonyan képviseli.”

Csillag szerint ma Magyarországon a demokratikus részvétel ellehetetlenült, a pártok törvénytelenül és oligarchikusan működnek, ezért a közéletben érvényre kell juttatni az állampolgári részvétel és önrendelkezés elvét, gátat kell szabni a politikát megszálló oligarchiáknak. Fel kell számolni a nyomor és a társadalmi kirekesztettség legszélsőségesebb formáit, és garantálni kell az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjrendszer hatékony és szolidáris működését. Fel kell lépni a természetes környezet és az emberi élet feltételeinek drasztikus romlásával szemben.

Az Ökopolitikai Műhely nem tart attól, hogy a tevékenységükkel való tömeges elégedetlenség hatására és az egyre nyilvánvalóbb globális és lokális problémákra válaszul a parlamenti pártok „lenyúlják” ezeket a célkitűzéseket.

Elek szerint a mai parlamenti pártok egyszerre fenntartói és foglyai az általuk működtetett rendszernek és szereposztásnak. Csillag úgy véli, hogy nincs sem zöld, sem egyéb koherens víziójuk, környezetvédelmi rekordjuk pedig szánalmas. „Ezt a kérdés egészen a közelmúltig egyik párt sem tartotta fontosnak, és nem is tett sem ez ügyben. A politikai elit önmagával foglalkozik. Belevezették magukat egy zsákutcába, a jobb-bal mondvacsinált és leginkább a saját hatalmi érdekeiket szolgáló örök harcába.” Eközben a társadalom és a környezet legégetőbb problémáira semmilyen innovatív választ sem kínálnak.

Logisztikai minimum

Az Ökopolitikai Műhelyben igen bizakodóak az általuk megálmodott új politikai erő társadalmi fogadtatását illetően. Ha a jelenleg 30 százalékra tehető bizonytalanok és elégedetlenek akár csak kisebb hányadát meg tudják nyerni, akkor biztos parlamenti párttá tudnak válni. Elek szerint érzékelhető a kereslet, erősödik az igény, ezért a korábbiakban tapasztaltaknál, vélelmezettnél jóval nagyobb szavazóbázisra számít.

A tb-mentők az egészségbiztosítási törvény ellen kampányoltak

Csillag szerint néhány dologra azért oda kell figyelni. Minden pártépítésnek van egy logisztikai minimuma, pénz, hálózatépítés, szervezeti kapacitás kell, e nélkül nincs miről beszélni. Egy ökopártnak fontos, hogy meg tudjon szabadulni a zöldeket beskatulyázó sztereotípiáktól, hogy láttatni tudja, nemcsak a természetvédelemmel foglalkoznak, és hogy a mindennapokat érintő kérdésekben sem pusztán víziókat, hanem „praktikus, kivitelezhető, megvalósítható és gyakorlatias megoldásokat tud kínálni”.

A pártalapítás financiális küszöbére milliárdos nagyságrendű becslések vannak, de Schiffer nem tart attól, hogy emiatt rossz kompromisszumokat kell majd kötniük. A jelenlegi politikai viszonyok miatt felháborodott átlagemberek áldozatvállalására számít, és azokra a vállalkozókra is, „akik nem üzleteltek soha az állammal, és pontosan az ő lehetőségeiknek állja útját az a korrupciós hínár, ami egybecementezi a politikát, és a körülötte tanyázó gazdasági megfejtőket. Számukra is égető probléma, hogy a politikát és a gazdaságot ettől a korrupt, oligarchikus rendszertől meg lehet-e szabadítani.”

Csillag szerint nagyon mozgalmas nyár elé néz az Ökopolitikai Műhely. Begyűjtve a vitakör impulzusait, a nyár folyamán azon fognak dolgozni, hogy felmérjék: milyen formában lehetne leghatékonyabban és legerőteljesebben megjeleníteni ezt a „harmadik erőt”, mik ennek a logisztikai, infrastrukturális, anyagi feltételei, és kik lennének partnerek egy ilyen vállalkozásban.

Schiffer Andrást már alaposan kifaggattuk az Ökopolitikai Műhely céljairól, interjúnk itt olvasható


A témát itt lehet kommentálni