Orbán nem kér fáklyát

2002.10.21. 16:51
Orbán Viktor az Erzsébet téren beszél, a szabad demokraták a 301-es parcellánál várják a velük ünnepelni szándékozókat, a szocialisták hivatalos megemlékezést nem tartanak, a MIÉP ismét a Hősök terén tart nagygyűlést.
Október 23-án a hivatalos, állami megemlékezés a rákoskeresztúri 301-es parcellánál ezúttal elmarad. Az új köztemetőben személyes megemlékezés keretében helyezi el koszorúit Medgyessy Péter miniszterelnök és a kormány több tagja. Az állam a Liszt Ferenc téren, a Roosevelt téren és a Millenáris Parkban rendez megemlékezést, míg Mádl Ferenc köztársasági elnök ezen a napon adja át a Nagy Imre Érdemrendeket.

Dávid megjelenik, Mádl hallgat

Mádl korábban jelezte: az Országgyűlés ünnepi ülésén részt vesz ugyan, de beszédet nem mond, mert - mint nyilatkozta - előző nap az Európa Tanács strasbourgi ülésén szólal fel. Erről az ülésről a Fidesz távol marad, míg az MDF frakcióvezetése képviselői lelkiismeretére bízza a döntést. Információink szerint Dávid Ibolya megjelenik a parlamentben.

Szocialistáknak nincs pártesemény

A Magyar Szocialista Párt internetes honlapján október 23-ára nem jeleznek semmilyen párteseményt. A szabad demokraták parlamenti frakciója és négy minisztere a 301-es parcellánál hajt fejet a forradalom hősei előtt. Beszédet mond várhatóan Kuncze Gábor pártelnök és Mécs Imre országgyűlési képviselő. A szabad demokraták szeretnék, ha megemlékezésükre mindenki magával vinne egy szál fehér virágot.

Fáklyát, transzparenst ne!

A Szövetség a Nemzetért polgári kör felvonulása a Kodály köröndtől indul, majd az Andrássy úton végighaladva éri el az Erzsébet teret, ahol a szónok Orbán Viktor lesz. A szervezők arra kérik a megemlékezőket, hogy egy szál gyertyát, valamint nemzetiszínű és lyukas '56-os lobogót hozzanak magukkal. Fáklyát, transzparenst ne - hívják fel külön a figyelmet. A MIÉP a Hősök terén tart nagygyűlést.