Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Házat süllyesztett az országos árvízvédelmi központ

2005.04.05. 13:25
Ha az életveszélyessé vált lakásból nem is tudja kivenni a pénzét, azért írja meg a történetet könyvben, abból majd meggazdagodhat, javasolta az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság egyik hivatalnoka a központ új épülete mellett lakhatatlanná vált ház egyik lakójának. A főigazgatóság irodaházának bővítése miatt a szomszédokat már tavaly kilakoltatták, de az állami hivatal a jogerős, építtetőt elmarasztaló határozatok ellenére nem hajlandó foglalkozni a kártalanítással.

A környezetvédelmi minisztériumban azt mondták, most árvízveszély van, ezért nem érnek rá foglalkozni az üggyel, mondta az Indexnek az egyik kilakoltatott, aki az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatósággal (OKTVF) folytatott több mint egy éves hadakozás után több jogerős határozat, pecsétes megállapodás alapján a szaktárcánál is megpróbálta elérni, hogy előre mozduljon az ügy.

Kilakoltattás lett a felújításból


Klikk a képre!

Az OKTVF budai székházát 2001 őszén kezdték el bővíteni, 2004-re viszont a szomszéd telken álló, éppen felújított hatlakásos ház a melléépítés következtében annyira megsüllyedt és megrepedezett, hogy négy lakónak ki kellett költöznie. Az életveszélyessé vált házrész tulajdonosai számára tavaly nyár óta a beruházó a főigazgatósággal együtt fizeti a havonta több mint félmillió forintos bérleti díjat. Az I. kerületi önkormányzat két bírságot is kiszabott a ház süllyedésével kapcsolatos intézkedések elmulasztása miatt, az OKTVF vezetése azonban csaknem egy éve nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a károsultakkal.

A szakvéleményt sem kapták meg

A lakók, akik az államérdekre hivatkozó hivatal bővítését kezdetben minden kényelmetlenségük ellenére támogatták, azt kötötték ki a főigazgatósággal létrejött megállapodásban, hogy a beruházás előtt teljes statikai feltárást kell elvégezni az 1928-as villaépület károsodásának megelőzése érdekében és azt, hogy az esetlegesen mégis bekövetkező károkat az építtetőnek azonnal az államkincstáron keresztül meg kell térítenie, jelentette ki az Indexnek Kricsfalvi Anita, az egyik kilakoltatott. A csaknem egy éve albérletező tulajdonos szerint az OKTVF több helyen megszegte a házzal kötött szerződést, mivel nem készíttette el a házra vonatkozó komplett statikai feltáró munkát, és a mélygarázs-építés során alkalmazott talajvíz-szivattyúzás miatt a ház statikailag tönkrement, a jelenlegi becslések szerint 150-200 millió forintba kerülne a helyreállítása.

Székháznézőben
A milliárdos költségvetéssel felújított és kibővített Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság védelmi központját az elmúlt hetekben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felkereste, hogy tájékozódjon az ár- és belvízvédelmi helyzetről, a magyarországi folyók vízállásáról. A miniszterelnököt az OKTVF székházában lévő védelmi központban Kovács György Zoltán főigazgató tájékoztatta az aktuális helyzetről. Az eseményen részt vett Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter is.
Kricsfalvi Anita elmondta, hogy az OKTVF által készített többszáz oldalas szakvélemény is a beruházók, így a főigazgatóság felelősségét állapítja meg, de a lakók az elvileg közös szakértő véleményét csak több hónap elteltével ismerhették meg, mert az OKTVF megtiltotta annak kiadását.

Értelmezhetetlen szakmai tartalom

A tavaly befejezett székházbővítés idején keletkezett károkat a fővárosi közigazgatási hivatal az önkormányzat határozatát jóváhagyva jogerősen az építtető, az OKTVF számlájára írta, és kötelezte a hivatalt az azonnali "veszélytelenítésre" és az azonnali lakhatóvátételre. A főigazgatóság az önkormányzat tájékoztatása szerint a határozatot bírósági úton megtámadta. Az OKTVF főigazgatója, Kovács György Zoltán ezzel kapcsolatban a kiköltöztetett lakóknak továbbított levelében azt írta, hogy a határozat "rendelkező részében a kötelezés szakmai tartalma" értelmezhetetlen. Az üggyel kapcsolatban az Index több napon át próbálta megszólaltatni a főigazgatót, vagy az árvízvédelmi központ közgazdasági főigazgatóját, ám az OKTVF vezetői nem kívántak reagáltak megkeresésünkre.

Vállalták a kockázatot
Az Index birtokába került 2002-es szakértői vélemény általános tapasztalatokra alapozva - az 1920-as években készült építési terveket alapul véve, régi statikai vizsgálatok eredményeit értékelve - megállapítja, hogy "a melléépítés nagy kockázattal jár, a meglévő épület progresszív tönkremeneteli állapotban van_", az épületnek "teherbírási tartaléka nincs", "rezgések, hőmérsékleti változásokból adódó hatásoknak sem tud már ellenállni". A szakértő azt is feltételezi, hogy a mélygarázs építése miatt a víz meg fog állni a Társasház alatt. Az építkezés megkezdése előtt született megállapítások ellenére az OKTVF nem tartotta kockázatosnak a melléépítést.