Vilma
-7 °C
4 °C

A Fidesz a szocialista kormányokat teszi felelőssé az olajügyekért

2000.09.18. 20:02
A Fidesz módosítaná a szocialisták olajügyekkel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatát - derült ki az olajbizottság hétfői ülésén. A testület fideszes tagjai által jegyzett dokumentum szerint az Országgyűlés felkérné a Legfőbb Ügyészséget az esetleges bűncselekmények felderítésére, de azt is kimondanák: politikai felelősség terheli a Németh és a Horn-kormányt egyaránt, amiért nem tettek meg mindent a visszaélések elkerüléséért. Mivel a fideszes anyagot az eredeti előterjesztésről szóló részletes vita lezárásának napján adták be, a plenáris ülésen nem tárgyalják azt, csupán az alkotmányügyi bizottság véleményezi, s erről várhatóan a jövő szerdai ülésen születik döntés.
A Fidesz módosítaná az MSZP olajügyekkel kapcsolatos határozati javaslatát - derült ki a parlamenti olajbizottság hétfői ülésén. A testület fideszes tagjai ugyanis a dokumentum részletes vitájának lezárása napján módosító indítványt adtak be. Ennek alapján a parlament felkérné a legfőbb ügyészt, hogy az olajügyek, személyekre és szervezetekre tekintet nélküli kivizsgálására hozzon létre munkacsoportot, amely csak ezzel a feladattal foglalkozna. A kormányt arra kérnék fel, hogy biztosítson forrásokat a munkacsoport tevékenységéhez. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácstól azt várnák el, hogy az olajügyek büntetőtárgyalására továbbra is biztosítsanak soronkívüliséget. A miniszterelnököt arra kérnék: rendeljen el vizsgálatot annak feltárására, milyen mulasztások és jogsértések történtek az olajügyekben eljáró rendvédelmi szervek és nemzetbiztonsági szolgálatok részéről.

Tóth Károly
"Ha elfogadják a fideszes indítványt, értelmetlenné válik az olajbizottság munkája"
A javaslat szerint a parlament megállapítaná, hogy a jogi felelősség megállapítása az igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik, ám az országgyűlésnek kötelessége a politikai felelősség kimutatása és a lehetséges felelősök néven nevezése. A javaslat egyértelműen a Németh és Horn-kormány számlájára írja az olajügyekkel kapcsolatos visszaéléséket. Ha a javaslat zöld utat kapna a parlament az igazságügyi és a pénzügyi tárca vezetőit is arra kérné: vizsgálják meg a jelenleg hatályos jogszabályok adnak-e - bármely területen - az olajügyekhez hasonló visszaélésre lehetőségét. A dokumentum melléklete gyakorlatilag az a jelentés, amit az olajbizottságnak kellene összeállítania, csúsztatások nélkül - értékelte a fideszes indítványt Tóth Károly szocialista képviselő. Szerinte értelmetlenné válik a testület munkája, amennyiben elfogadják az indítványt, márpedig erre jó esélyt lát a honatya.

A fideszes indítványról a parlament plenáris ülésén nem vitatkoznak majd, miután a dokumentumot azután adták be a kormánypárti politikusok, hogy lezárult a szocialista határozati javaslat részletes vitája, márpedig ezt módosítandó adták be az anyagot. Az indítványt szerdai ülésén véleményezi az alkotmányügyi bizottság, ezt követően egy héttel szavaz róla a parlament. Szocialista politikusok az Indexnek úgy vélekedtek: ha a kisgazdák nem is szavazzák meg a javaslatot, a MIÉP biztosan igennel voksol majd, hiszen minden lehetőséget kihasznál a Csurka vezette párt arra, hogy ,,belerúgjon" a szocialistákba.

Juhász Ferenc, a testület szocialista alelnöke szerint a Fidesz saját érintettségét kívánja leplezni a javaslattal. A politikus arra utalt: Tóth Béla Mahíros vállalkozó neve merült fel egy egymilliárdos adócsalás kapcsán. Érthetetlennek tartja, hogy az olajbizottság tagjaiként is ténykedő politikusok a testület múlt heti ülésén egy szót sem szóltak arról, hogy beadták javaslatukat, amely csak az olajügyek, elbagatellizálásához vezet.

Pallag László bizottsági elnök többször kijelentette a testület előtt, hogy bár nem ismeri az előterjesztést, maximálisan egyetért vele. A testület egyébként meghallgatta Nagypál Istvánt, az APEH ellenőrzési igazgatóságának egykori helyettes vezetőjét. Nagypál százmilliárdra becsüli az olajügyekkel kapcsolatban keletkezett károkat, s megismételte azt a sokak által már hangoztatott nézetet, hogy mindent elkövettek a visszaélések elkerüléséért. Bártfai Béla, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, a pénzügyminisztérium korábbi közigazgatatási államtitkára szintén nem mondott semmi újat a testület előtt. A bizottság várhatóan egy hét múlva ül össze újra.

Kóródi Mária, SzDSz-es képviselő a fideszes javaslatra reagálva elmondta, hogy a jelenlegi kormánypárt indítványában meglehetősen egyoldalúan vizsgálja az ügyet. Az előterjesztésben ugyanis a Fidesz említést sem tesz az 1990-1994-közötti időszakról, amikor nem a szocialisták voltak kormányon.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.