Szeptemberben tárgyal az olajról legközelebb a parlament

2000.08.24. 10:56
Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem volt szavazás a parlament szerdai rendkívüli ülésén az MSZP olajügyekkel kapcsolatos határozati javaslatáról. A képviselők az általános vita lezárásával este kilenckor befejezték a munkát. A durva, személyeskedéstől sem mentes vitában a parlament alelnöke többször is rendre kényszerült utasítani a képviselőket. Horn Gyula exminiszterelnök meglepő hangvételű beszédéből kiderült, hogy Torgyán pubinak nevezi a vidékfejlesztési minisztert. Polt Péter legfőbbügyész bejelentette, hogy bűncselekmény hiányában befejeződött az eljárás Szabó Iván, Lezsák Sándor és Pintér Sándor ügyében, viszont nyomozás indult mindazok ellen, akikkel szemben felmerülhet a hamis vád gyanúja.
Az általános vita lezárásával szerda este befejeződött a parlament rendkívüli ülése, amelyet az MSZP kezdeményezésére hívtak össze. A szocialisták az olaj-ügyek tisztását szerették volna elérni a tanácskozással, melyre négypontos határozati javaslatot terjesztettek be. Ennek alapján a parlament felkérné a legfőbb ügyészt, hogy önálló munkacsoportot hozzon létre az olajügyek tisztázására. Felkérné az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, hogy az olajügyek bírósági tárgyalására biztosítson soronkívüliséget.

Polt Péter
"Bűncselekmény hiányában kedden befejeződött a vizsgálat"
A miniszterelnököt egy olyan vizsgálat lefolytatására kérné, amely tisztázza: milyen jogsértések, illetve mulasztások történtek az olajügyek felderítése kapcsán. A javaslat alapján az Országgyűlés felkérné az igazságügy-minisztert és a pénzügyminisztert, hogy az illetékes állami szervek bevonásával vizsgálják meg: a jelenleg hatályos jogszabályok adnak-e lehetőséget az úgynevezett olajügyekhez hasonló visszaélésekre.

Lezsák, Szabó, Pintér ártatlan

Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlésnek bejelentette: bűncselekmény hiányában kedden befejeződött a vizsgálat Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Szabó Iván egykori pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter ügyében. A legfőbb ügyész jelezte, a vizsgálat során tanúkkal próbálták meg igazolni Nógrádi Zsolt állításait, ám ez egy esetben sem sikerült. Pintér Sándor például azért nem találkozhatott egy vállalkozóval (Flaisz Ferenccel) érsekhalmi kastélyában, mert akkoriban még nem volt tulajdonában a birtok. Nem érintett az olajügyekben az MSZP meg nem nevezett, ám egyértelműen beazonosítható pénztárnoka sem, mert képtelenség lett volna a "tanú" által említett módon 750 millió forintot egy gépkocsiban elhelyezni.

Nyomozás indul hamis vád miatt

A legfőbbügyész azt is bejelentette, hogy a Budapesti Ügyészségi Nyomozóhivatal hamis vád gyanúja miatt nyomozást indítanak. Polt Péter újságíróknak nyilatkozva arra a kérdésre, hogy Nógrádi Zsoltra és az olajbizottság elnökére, Pallag Lászlóra vonatkozik-e a hamis vád esetében a nyomozás elrendelése, azt válaszolta: konkrét személyekről nem kíván beszélni. A törvény előírja, hogy hamis váddal tettesként csak az illethető, aki a hatóság előtt vádolt meg bűncselekménnyel személyeket - mondta a legfőbb ügyész. Polt Péter elmondta azt is, hogy jegyzőkönyvek vannak, ezért folytatták le a nyomozást a cselekmények tekintetében. Akik hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével vádolták meg a szóban forgó személyeket, azok ellen kötelezően meg kell indítani a büntetőeljárást - hangsúlyozta Polt Péter.

Káromkodás, vagy félreértés

A parlament személyeskedéstől sem mentes vitájának hevében Szabó Annamária beszéde alatt Gyimóthy Géza, országgyűlési alelnök káromkodást vélt hallani Herczog Edit szájából, amiért rendreutasította a szocialista képviselőt. A szocialista politikus felszólalásában jelezte: képviselőtársa beszéde közben felkiáltott, hogy "anyám", ezt érthette félre az alelnök. Gyimóthy Géza egyébként közvetlenül a bekiabaálás után azt állította, hogy ugyanez a káromkodás egyszer már elhangzott a T. Házban, amikor szintén egy MSZP-s politikus ragadtatta el magát. (Mint emlékezetes Szabó Zoltán korábban azért káromkodott a parlamentben, mert felszólalását nem tudta befejezni, miután lejárt az ideje. Állítása szerint magára volt mérges, így saját felmenőit emlegette viszonylag negatív felhanggal, ám a még ki nem kapcsolt mikrofon miatt az egész ország hallhatta trágár szavait.)

Horn Gyula
Az egész politikai elit lejáratásához vezet az olajbotrány
Horn nem érti Orbánt

Horn Gyula exminiszterelnök, a parlamentben szokatlan felszólalását azzal kezdte, hogy az egész politikai elit lejáratásához vezet az olajbotrány. Példa nélkülinek nevezte azt, hogy Orbán Viktor kormányfő a házelnöknek írott levelében az olajügyekkel kapcsolatos vizsgálat lefolytatását javasolta a parlamentnek, amelyben az előző kormány vezetőinek felelősségét firtatnák. Horn értetlenségének adott hangot a levél tartalma miatt, miután az ő miniszterelnöksége idején szüntették meg a dízelolaj és háztartási tüzelőolaj közötti árkülönbözetet.

Az exkormányfő Pubinak szólítja Torgyánt

Horn Gyula Pallag László "áldásos" tevékenységének tudja be, hogy ott tart az olajügy, ahol.
- Miért nem gyűjtik be azokat a dokumentumokat (például a VPOP olajjelentését), melyekből nagyon sok adat kiderül, ahelyett, hogy azt a Nógrádi nevű jóembert hallgatják meg folyton - kérdezte Pallag felé fordulva Horn.
Szerinte a koronatanú azért nem nevezett meg fideszes, kisgazda és MIÉP-es politikusokat, mert nem ismeri csak Orbánt, "Torgyán Pubit" és Csurka Istvánt. Gyimóthy Géza, a parlament alelnöke Horn Gyulát rendreutasította, amiért a vidékfejlesztési minisztert "Torgyán Pubi"-nak nevezte.
- "Ez nem sértés, inkább kedveskedés akart lenni." - védekezett Horn, hozzátéve, hogy szemtől-szembe is "Pubi"-nak nevezi Torgyán Józsefet. Gyimóthy azonban nem tágított, így Horn Gyula azt mondta: "Bocsánat, Gézám!".

Döntés csak szeptemberben

Az előzetes tervekkel ellentétben szerdán mégsem született döntés az MSZP határozati javaslatáról. A hosszú órákon át tartó vitát ugyanis csak akkor lehetett volna szavazással lezárni, ha nem érkezik módosító indítvány a javaslatghoz. Márpedig hárman is benyújtottak ilyet. A parlament legközelebb szeptember 4-én ülésezik, amikor a részletes vitával folytathatják az MSZP-s határozati javaslat megvitatását.

Orbán levele Ádernek
Orbán Viktor miniszterelnök Áder János házelnöknek írt levelében azt javasolja, vizsgálják meg a rendvédelmi szervek és a nemzetbiztonsági szolgálat előző kormány alatti, esetleges érintettségét olajügyekben. Az MTI birtokába került levélben a kormányfő javasolja továbbá, hogy az előző kormány miniszterelnökét, belügyminiszterét, pénzügyminiszterét és nemzetbiztonsági ügyekért felelős miniszterét érintő vizsgálatot az Országgyűlés folytassa le. Orbán Viktor levelében emlékeztet arra, hogy a kormány több alkalommal is jelentést hallgatott meg az előző kormányzat idején elkövetett olajügyekről.
- A jelentések arról tájékoztatták a kormányzatot, hogy minden valóságalapot nélkülöz az a nyilvánosság előtt tényként megfogalmazott feltételezés, miszerint a jelenlegi nemzetbiztonsági szolgálatok érintettek lennének az úgynevezett olajügyekben - áll a levélben.
A miniszterelnök úgy látja, hogy a rendvédelmi szervek és a nemzetbiztonsági szolgálat előző kormány alatti esetleges érintettségét hasznos lenne vizsgálni. - Amennyiben a parlament úgy dönt, hogy ezt a vizsgálatot a mostani kormány végezze el, készen állunk erre. Mégis megfontolásra javaslom, hogy az előző kormány kormányfőjét, belügyminiszterét, pénzügyminiszterét és nemzetbiztonsági ügyekért felelő miniszterét érintő vizsgálatokat inkább az Országgyűlés folytassa le - tartalmazza a levél.