Gáspár
14 °C
30 °C

Egész Alaszkát be lehetett volna fűteni

Olajügyek I. - Mi is az az olajozás?

2007.09.24. 09:22
A kilencvenes évek egyik legsötétebb, és eddig leginkább feltáratlan korszaka Magyarországon az olajbűnözés időszaka volt. Piti pancsolással kezdődött, fehérgalléros hamisításokkal folytatódott, és alvilági leszámolásokhoz vezetett az olajbiznisz. Az állam több mint ezermilliárdot bukott, a valós tettesek megbüntetése azonban elmaradt. És ehhez az állam szándékos vagy véletlen bénázása is kellett. Többrészes cikksorozatunkban bemutatjuk, hogy mi is volt az olajozás valójában, kik voltak a kulcsszereplők, mit titkolnak a mai napig. Első rész.

A 90-es években – csak a VPOP adatai alapján – ezermilliárd forint adóbevételtől esett el az állam az olajos csalások miatt. Szőkítettek, nem fizettek vámot, adót, járulékot, és olyan legendák is keringenek, hogy néhány évig még az embargós Jugoszláviába is csempésztek gázolajat, amiért a szerbek tiszta szesszel fizettek. Az óriási bevételeket hozó csalásokhoz kiskapukkal teli törvények és korrupt hivatalnokok is kellettek. Gondolhatja-e komolyan bárki, hogy egy ekkora bűncselekmény-sorozatot kispályás Bács-Kiskun megyei vállalkozók vagy az alvilág írni-olvasni alig tudó figurái ötlöttek ki?

Az olajozásnak nevezett trükközések bűncselekmények, elkövetőik nem fizettek adókat és járulékokat az államnak. A cigarettához és az alkoholhoz hasonlóan az üzemanyag is jövedéki termék, ára rengeteg adót tartalmaz, a benzinért, gázolajért fizetett pénz nagy része az államkasszába megy. Ezért csempészik, hamisítják és forgalmazzák illegálisan: az adók megkerülésével hatalmas profithoz lehet jutni, és mindig lesz rájuk kereslet is.

A 90-es évek elejének nagy trükkje az olajszőkítés volt. A háztartási tüzelőolaj, a hto kémiailag azonos az üzemanyagnak használt gázolajjal, viszont nem traktor, hanem kályha ment vele. Az állam szociális megfontolásokból a hto-t sokkal kevésbé adóztatta, mint a dízelt. Még a rendszerváltás előtt, 1988-ban született az a jogszabály, amely felhasználási módjuk szerint szétválasztotta a gázolajtípusokat. A fűtésre szolgáló, olcsó hto után nem kellett fogyasztási adót fizetni, míg a gázolajnak minden literje után 23 forint volt csak ez az adónem. Ezenkívül a hto-n tíz százalék általános forgalmi adó (áfa) volt, míg ugyanannak a kőolajszármazéknak gázolaj néven 25 százalék volt az áfája. Ez a különbség a kétfajta gázolaj árának adótartalma között addig nem nagyon adott alkalmat a visszaélésekre, amíg csak az állam kereskedett az energiahordozóval. A rendszerváltással azonban megnyílt a piac, bárki bekapcsolódhatott az olajüzletbe.

Sárgából piros, pirosból sárga, feketén

A két gázolajfajtát fizikailag is megkülönböztetendő, a hto-ba piros színezőanyagot kellett keverni. Ehhez Németországból importálták az olajos szakzsargonban szörpnek nevezett festéket. Ez az anyag arra is szolgált állítólag, hogy bekocsonyásítsa az autókba töltött gázolajat, ami így eltömíti a dízelmotorok adagolórendszerét. Hamar kiderült, hogy ez csak hitegetés volt, a szörp csak színezésre volt jó, az autók vidáman elmentek a piros gázolajjal is. Sok taxis állítja, hogy akkortájt ő is piros gázolajjal járt, néhányan üzleteltek az olcsón beszerezhető hto-utalványokkal, a tehergépjármű-vezetők fuvarosként is beszállhattak a bizniszbe.

Vám Hírmondó 2000/02

1989-től 1992-ig tehát aranyéletük volt a gázolajjal ügyeskedőknek. A nagyobb tételekben dolgozó bűnözők 90 után kapcsolódtak be komolyan a bizniszbe.

A kezdetben naiv, később az üzletben felhalmozott pénzzel korrumpált vámosok egy része szemrebbenés nélkül ráírta a vámpapírokra, hogy a tartálykocsikban lévő gázolaj hto, így jóval kisebb járulékokkal lehetett behozni az országba. A lefizetett vámosok ahhoz sem ragaszkodtak, hogy a piros festéket belekeverjék a gázolajba, így a hto-ként behozott-elvámolt olajat azonnal piacra lehetett dobni dízelként.

Az Antall-kormány jelentősen felemelte az üzemanyag árát, a hto azonban támogatott termék maradt. Az egyre növekvő árkülönbség sokaknak hozta meg a kedvét a csaláshoz. Hirtelen nagyon sokan kezdtek hto-t importálni. Pallag László, volt kisgazda képviselő, az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság egykori elnöke szerint annyit, hogy abból egész Alaszkát be lehetett volna fűteni. A papíron hto-nak nevezett gázolajat buszokba, traktorokba, teherautókba töltötték, vett belőle a Honvédség, a Körös Volán és a BKV is.

Olaj a jugoszláv tűzre

Bő két év kellett, hogy hivatalosan is észrevegyék, valami nincs rendben az elképesztően megnőtt hto-kereskedelemmel. Arnold Mihály, a VPOP akkori parancsnoka ezért 1992-ben egy saját hatáskörben meghozott rendeletben szigorított az ellenőrzéseken. Innentől alaposan számon kérték, hogy ami hto-ként jön az országba, azt tényleg pirosra festik-e.

De nem jelentett problémát a pirosra festett gázolaj sem: a Mol vegyészei közül néhányan elárulták a bűnözőknek a festék kicsapatásának receptjét. Ezt az eljárást nevezték szőkítésnek. A „technológia” egyébként végtelenül egyszerű, a festéknek használt vegyület, a ferrocén ugyanis erős savak hatására elbomlik. A szőkítők távoli tanyákon eldugott tartályokban tömény kénsavat kutyultak a piros olajhoz, húsz-harminc perc búvárszivattyús kevergetés elég is volt, aztán a kicsapott festéket mészhidráttal ülepítették, és kész, a gázolaj kisárgult. Mellesleg el lehet képzelni, milyen egészséges hatással lehet a motorokra az ilyen, durva savval meg mésszel szennyezett üzemanyag.

Volt, aki importálta a gázolajat, de sokan a Moltól vettek hto-t, kiszőkítették, és feketén továbbadták. A Molnál ugyan hto-vásárláskor kereskedési és végfelhasználói engedélyt is kértek, de ezeket könnyű volt hamísítani, és hamisítottak is sokat.

A legendák szerint az olajos csalások különleges módszere volt a magánvezetékek építése a polgárháborúzó Jugoszláviába. A föld alatti gázolajexportot Pallag László is megemlítette 2000-ben. Egy parlamenti felszólalásban elhangzottak pontos helységnevek is: Elek, Csikéria, Hercegszántó, Drávaszabolcs, illetve az is, hogy a kivitt gázolajért a magyar vállalkozóknak a szerbek tiszta szesszel fizettek. A rendőrség friss tájékoztatása szerint azonban ők ilyen vezetékekről nem tudtak. A VPOP Csikériánál felfedezett egy illegálisan épített, a határon túlnyúló vezetéket, erről azonban csak az bizonyosodott be, hogy alkohol érkezett rajta Magyarországra.

Az államot tehát súlyos százmilliárdoktól fosztották meg, hiszen a Magyar Ásványolaj-szövetség adatai alapján a költségvetés bevételének minden ötödik forintja az olajtermékek adójából származott. Az állásfoglalási és érdekvédelmi céllal létrejött szövetség olyan nagy cégeket fog össze ma is, mint a Shell, az Agip, a Castrol. Ugyanez a szakmai szervezet 1993-ban azt javasolta, hogy minden olajtermék után kelljen jövedéki adót fizetni, és csak az a cég foglalkozhasson olajüzlettel, amelyik komoly összegű pénzbiztosítékot tesz le. Ez azért lett volna hasznos, mert a pancsoláson rajtakapott cégeken nem tudták behajtani sem a büntetést, sem az elmaradt adókat. Egyik javaslatot sem fogadta el a kormány.

Vám Hírmondó 2000/02

Vámfizetés: sohanapján, kiskedden

1992-ben ugyan szigorították a pirosítást, de kinyitott az állam egy újabb kiskaput. A Pénzügyminisztérium (PM) és a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma (NGKM) közös rendeletet hozott az úgynevezett halasztott vámfizetésről. Eszerint a jövedéki termékek importja utáni vámot nem kellett azonnal megfizetni, lehetett halasztást kérni. Ez a gyakorlat az EU-ban is létezett. Ott megfelelő garancia mellett a sokéves tapasztalattal rendelkező cégek megtehették, hogy csak akkor fizették ki a vámot, amikor az árut már belföldön eladták. A magyar változat engedékenyebb volt, az Antall-kormány idején bárki kérhetett halasztást a VPOP-tól.

A halasztott vámfizetéssel könnyű volt visszaélni. A csalók alapítottak egy céget, ami olajat importált. A vámnál halasztást kértek, az árut viszont azonnal továbbadták. Mire a VPOP megpróbálta volna behajtani a vámot, addigra a céget felszámolták, újabbakat alapítottak, és az egész kezdődhetett elölről. Előfordult, hogy halottak, óvodások vagy hajléktalanok nevében alapítottak újabb és újabb importőrcégeket, és mind gond nélkül megkapta az engedélyt halasztott vámfizetésre. Importáltak, továbbadtak, eltűntek.

1993-ban a PM és az NGKM közös rendelete új pontot épített be a jövedéki termékek vámeljárási szabályaiba: székhely és telephely megadását írták elő az importőrcégeknek, de ezt a nagy forgalmazók nyomására 1994 márciusában visszavonták. A visszavonás tényéről még a VPOP is csak a közlönyből értesült.

A szabad rablást látva a Shell 1994-ben kivonult a magyarországi üzemanyag-nagykereskedelemből. Az Agip Hungária a Pénzügyminisztériumtól kért segítséget (lásd a későbbi, harmadik részben).

A Horn-kormány idején, 1994-ben látszólag kétszer is szigorítottak, de az állam ekkor sem garanciát vagy becsületes múltat követelt, hanem egy megbízhatósági igazolást, amit amúgy a magyar jog nem is ismer. Ez volt az olajozás legsötétebb korszaka, ekkor kopasztották meg legjobban a Magyar Államkincstárat a bűnözők.

A megbízhatósági igazolást szakmai szervezet adhatta ki, de ehhez sem a nagy cégeket tömörítő Magyar Ásványolaj-szövetség, sem a Magyar Kőolajkészletező-szövetség nem akart asszisztálni. Wilde György, a MÁSZ szóvivője úgy fogalmazott, hogy ők ilyen „jogi bukfencbe” nem akartak beleszaladni.

Beleszaladt helyettük a Magyar Olajipari és -kereskedelmi Kamara (MOKK). A gond csak az, hogy ez a szervezet sohasem volt bejegyezve, így a jog szerint érvénytelennek kellett volna tekinteni az összes olyan halasztott vámfizetési engedélyt, ami a MOKK közreműködésével készült. Megpróbáltuk megtudni, hogy kik voltak a hivatalosan sohasem létezett, ám kormányrendeletben szereplő MOKK tagjai, de nem kaptunk hivatalos választ.

A halasztott vámfizetéssel élők nagyban játszottak. A 2000-ben vizsgálódó parlamenti olajbizottsághoz Lentner Csaba, a MIÉP országgyűlési képviselője révén érkezett egy 13 cégnévből álló lista. A cégek mind 1995-ben éltek vissza a vámhalasztással, és összesen 154 517 köbméter gázolajat hoztak be. Akkori áron 10,1 milliárd forinttal rövidítették meg az államkasszát. A 13 céges lista ráadásul korántsem teljes.

További csalásokra adott lehetőséget, hogy a gázolajat összesen nyolc különböző adó terhelte, amiket nem egyszerre kellett kifizetni. Jellemző csalási módszer volt, hogy adták-vették a gázolajat, és közben egymásra hárították az adófizetést. Végül egyik sem rótta le az állam jussát. Az eladó azt állította, hogy befizette az adókat, majd fantomizálódott. A vevő sem fizetett adót, mert ő abban a tudatban vásárolt, hogy már adózott üzemanyagot vett. Közben a gázolaj fizikailag ugyanabban a tartályban maradt, mert a valódi tulajdonos nem változott.

A halasztott fizetés trükkje már fehérgalléros módszer volt a kénsavas pancsoláshoz képest. A korábbi szőkítésben utazó keresztapák és a cégfantomizálók között 1995-96 fordulójára súlyos konfliktusok támadtak. Ebben az időszakban egymást érték a robbantásos merényleteket, alvilági leszámolások. Ezeket összefüggésbe hozták ugyan az olajjal, de a bizonyítékokkal, az elkövetők felelősségre vonásával a mai napig adós az igazságszolgáltatás.

A Népszabadság 1997. június 23-i számában arról írtak, hogy ismeretlenek kézigránátot dobtak a néhány nappal korábban 45 kamionnyi olaj ellopásával vádolt L. Mihály kertjébe.

Lakatos Csaba hajtóra rálőttek az ügetőnél. A Népszabadság akkori tudósítása szerint az ok olajos pénzek körüli elszámolási vita lehetett.

1999. áprilisában szentendrei otthona előtt fel akarták robbantani Csüllög Zsigmond vállalkozót, aki ellen büntetőeljárás folyik az egyik legnagyobbnak beharangozott „olajügyben”, az Energol-perben.

Portik Tamásnak, az Energol egyik igazgatójának elfogásától is évekig várta a rendőrség, hogy kihallgatásán választ kapjanak az 1996-1999 közötti robbantások, kivégzésszerű leszámolások több kérdésére is. Csakhogy Portik sikeresen bujkált, a nemzetközi körözés sem vezetett eredményre, a hivatalosan terhére rótt bűncselekmények pedig olyan csekély súlyúak voltak, hogy időközben elévültek. (Portik Tamás neve idén tűnt fel újra az újságok hasábjain, amikor – azóta sem tisztázott, sőt egyre gyanúsabb körülmények között – megverték Kármán Irén újságírót, aki az olajügyekről készített dokumentumfilmet. Kiderült, hogy Portikot gyengéd szálak fűzték az újságírónőhöz.)

Amikor az APEH nyomozni kezdett egyes olajos cégek után, elképesztő dolgok történtek. Volt olyan berendelt vállalkozó, aki céges irataival együtt az idézés napján elégett az autójában. Előfordult, hogy a beidézett személy a vonat alá esett.

Sokba volt ez?

Kérdésünkre sem a Pénzügyminisztérium, sem az APEH, sem a Vám és Pénzügyőrség, sem az Állami Számvevőszék nem tudta megmondani, hogy mennyi bevételtől esett el az állam az olajbűnözés miatt. A VPOP 2000-ben kiadott Vám Hírmondó című belső lapjában látható táblázat számai szerint a kár meghaladta az ezermilliárd forintot. A VPOP azonban az Indexnek hivatalosan azt válaszolta: „Az olajimportáló cégek miatt kiesett állami adóbevételt többen, többféleképpen becsülték meg. A Vám- és Pénzügyőrség sem korábban, sem most nem kíván efféle licitálásban részt venni.”

Vám Hírmondó 2000/02

Kulcsfigurák, ma is kulcspozíciókban

A következő részben arról lesz szó, hogy akik hivataluknál fogva kapcsolatba kerültek az olajügyek szabályozásával, általában most is fontos pozíciót töltenek be más területeken. Nevekkel, pozíciókkal.