Az olvasók miniszterelnöke - Dávid Ibolya Chuck Norrissal birkózik

2006.09.28. 21:53
Ha közvetlen kormányfőválasztás lenne, és csak Önök szavaznának, akkor még a legendás Veszely Gyula professzornak a Műegyetemről, és Stephen Colbert amerikai humoristának lenne esélye a reform-miniszterelnöki posztra. Katona Kálmán olajozott testtel pucsít. A mezőnyben halottak és dominák, olvasson tovább!

Elképesztő mennyiségű javaslat érkezett az olvasóktól, miután a "Ki legyen az új miniszterelnök?" című szavazós játékban megszondáztuk, kit támogatna az online közösség Gyurcsány "Trükkös" Ferenc utódjaként. A mi 30+ jelöltünk mellé kértük, írják meg, ki az, akire szívesen bíznák a nagy ellátórendszerek átalakítását és a legendás keserű pirula lenyeletését.

Egy pikáns páros emelkedett ki magasan a mezőnyből, akik kart karba öltve, szinte azonos tempóban szökellve nyerték meg a levelezők népszerűségi versenyét: Chuck Norris és Dávid Ibolya. A Muszklis és az Európai Értelemben Vett Középjobb Vidranő. (Polgári-kereszténydemokrata szalonokban szokatlan módon azért említtettük előbb az ismert texasi kopót, mert ő azért a Kalapok Anyjánál is több jelölést kapott.)

Túl a nyelven


Chuck Norris

A magyar népet érő vádakra miszerint idegenellenesek lennénk, mi lehetne meghatóbb példa, mint Chuck Norris (és több más külföldi versenyző) álomszereplése. Imrénél jobban mi sem tudnánk megfogalmazni, mi ennek az oka: "Valószínű csak egy hazánktól még romlatlan külföldi állampolgárságú személy tudná kisöpörni a hazai politikai elit fellegvárát úgy, hogy azt kifüstöli és elszámoltatja teljes mértékben. Innentől kezdve mint akár a fociban a feltörekvő országoknak (előzőekben sikeres szakmai háttérrel rendelkező) idegenlégiós szövetségi kapitányuk van, tehát bárki aki már tett jót a saját országában, a saját országával és ezt hajlandó lenne velünk is megtenni a mostani legális díjazás fejében." De nem lenne gond, hogy nincs közös nyelvünk az idegenszívű jelöltekkel? Kgfk megválaszolta a ki nem mondott kérdésünket: "Az sem lenne gond, ha a nép nem érti, amit a miniszterelnök mond vagy tesz, hisz eddig se volt ez másként."

Norrist, szégyenletes véget ért M0-ás híd-szavazás eminensét meghökkentően sokan javasolták. A tipikus indokokat jól összefoglalja a következő levél: "Pro: Ő sose hazudik, aki hazudik azt már 50.000 km -ről kiszúrja és jól helybenhagyja (elbír egyszerre 200 fővel is így nem kellene rendőrség), nagyon komoly dumája van (ő a nők férfiideálja), nőne a turizmus személyéből fakadóan. Kontra: Olyan nincs." Sokan említették, hogy bizalmi tőkéjét egy demokratikus hídnév-szavazáson szerezte: "Chuck Norris, elvégre mit várunk el egy hídtól, hogy összekösse a két partot.", és szinte mindenki fontosnak tartotta kiemelni, hogy "programját tűzön-vízen keresztül megvalósítja". A szükséges, szekértáborokon átívelő támogatottság megszerzését könnyítheti Gyula szerint, hogy "Magyarországon (és Szlovákiában is) nemrégiben rengeteg szavazatot szerzett, amíg egy médiabohóc álnokul le nem taszította a lista elejéről. Emiatt Kövértől Toroczkaiig számos szimpatizánsa lehet jobbról is". Az is kiderült, hogy Önök szinte evidenciának veszik az ismert karatés rokonságát Csák Mátéval. Látják, mégis Geszti Péter méhéből bújtunk ki, bármennyire gusztustalanul hangozzék is az igazság.

Katona Kálmán olajozott testtel pucsít


Ezüstkorú imidzs

Dávid Ibolya mostanában a jó karban lévő, szexi ezüstkorú imidzsének építése helyett a hülye politizálásra koncentrál, így történhetett meg, hogy igen sok ajánlást kapott, de sehol egy indokolás! Innen üzenjük, hogy bizarr kalapok és fürdőruhás bulvárfotók nélkül nem teremthető meg a mérsékelt jobb széles választói bázisa. Ehhez még Herényi Károly is kevés, hiába a háttérben tangában fekvőtámaszozó, olajozott testű Katona Kálmán!

Stephen Colbert amerikai humorista talán nem is tudja, mennyi fanatikust nyert azzal, hogy megismertette a világot az északi M0-ás híd online névpályázatával (meg Magyarországgal úgy en bloc), és el is indult a versenyben, amit meg is nyert, hogy a kommunisták aztán kékcédulás döntéssel kigolyózzák. Önök mindenestre nem felejtik a nemes gesztust és pajzsukon hurcolták Colbertet a harmadik helyre.

Győzedelmes csőtápvonal


Stephen Colbert

Melengette a szívünket, hogy régi hősünk, a rettegetten szigorú Veszely Gyula professzor a Műegyetemről, tudják, aki "egy olyan ember, aki tudja, mi az a csőtápvonal, és azt is, hogy a metróalagút valójában az", most is igen jól szerepelt. Őt az olvasók (volt hallgatók) seregei jelölték az online köztársaságielnök-választáson, ahol meglepetésmásodik lett. És hogy miért lenne jó kormányfőnek is? "Ha Gyula bá' hosszú évtizedek óta képes lenyomni a hallgatóság torkán a Hálózatok és rendszerek (infosoknál Jelek és...) tárgy anyagát, akkor a reformok meg sem kottyanhatnak neki."

Érdekes, hogy Útelágöaózááás Péter exminiszterelnökre egész sokan gondoltak. Az ő alkotmányjogi javaslatainak komolyságát idézte fel Zoltán levele: "Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Medgyessy Péter kimaradt a listáról. Pedig úgy lenne fair, ha Gyurcsány miniszterelnök úr visszaadná neki azt a másfél évet, amit ellopott tőle. Ezért azt javaslom, hogy Medgyessy úr szavazás nélkül kapja meg a marsallbotot, és 1.5 év múlva azt adja át az Önök által indított szavazás győztesének. Az számára sem lenne olyan megalázó, mint az első esetben volt, azt a 1.5 évet pedig csak kibírjuk valahogy. "

Bemutatkozik a civil szféra


Veszely Gyula

Az elképzelhető jelöltek mezőnye annyira lehangoló, hogy Önök bőségesen ajánlottak ismeretlen tehetségeket is. Például: "Az Indexen az arány 32:2 a férfiak javára. Lehangoló. A listát végignézve, azt mondom: mindegy, csak nő legyen. Nem is, mondjuk legyen Bató Sándorné a szülői munkaközösségből, olyan becsületesen szedte hét évig a fiaméknál az osztálypénzt."

Talán az úgynevezett magyar néplélekből eredeztethető, hogy ritka sokan ajánlották saját magukat, nekünk ő tetszett a legjobban: "T.Szily Úr! Szerintem I. Dezső, budapesti lakost kellene miniszterelnöknek jelölni! Soha nem volt tagja egyetlen pártnak, szakszervezetnek!!! 61 éves sok hátrány érte az említettek miatt! Kohászatban élte le az életét, jó miniszterelnök lenne! üdv. I. Dezső".

Halottak és dominák


Útelágöaózááás Péter

A jelöléseket vizsgálva Önök az erőszakos exhumálástól sem riadnának meg, ha ezzel visszahozhatnák Kádár Jánost. Észrevehető tábora van fekete Pákónak "Bár a jelenlegi miszterelnökünk is szórakoztató, Fekete Pákó jobban komolyan vehető." A következő javaslatról juszt sem hisszük el, hogy nő írta: "Tisztelt Index! Javaslom Kálmán Olgát felvenni a lehetséges jövendőbeli miniszterelnökök listájára! Hogy miért? Mert amióta ilyen óvodásan viselkedik az ország, különösképpen a politikusok, egyre nagyobb szükség van egy szexi óvónőre, aki az ostorral rendesen odacsap jobbra és balra is. Üdvözlettel, H. Hanna"

Futottak még Kósa Lajos, Csernus doktor, Dévényi Tibor, Kóka, Kiszel Tünde, Lothar Matthaus, aki "Kis szerencsével az összes magyar politikusnak segítene külföldre igazolni", Urbán László, Illés Béla, Bod Péter Ákos és Kovács Árpád.

További jó politizálást!

'Azt hiszitek, hogy mi van, aztán mégse' - a legjobb olvasói levelek

Van, amelyik a tömörségével hódít: "Kedves Index! Két szó, egy legenda: KOLLÁTH GYÖRGY! KD". Van, aki nem tüzelné a hülyéket: Tisztelt Nevesincs! Ez a lap felháborító és gusztustalan. Nem vicces. A Magyar Köztársaságnak van törvényesen megválasztott miniszter elnöke : Gyurcsány Ferencnek hívják. Bazd meg , olvass (,www.valasztas.hu) ha már írni nem tudsz .Én is tudok trágárkodni alpári módon. Nem kellene a hülyéket tűzelni ilyen írással , a választások elött 3 nappal. Az én nevem : Vilmos György és vállalom a véleményemet."

Van, aki szétrombolja a sztereotípiát, miszerint a kisebbségi magyarok mind Orbán-imádók. Ő a keretes összeállítás címének megfogalmazója: "Kedves Fijjug! A határon túlról, szlovákiai magyar szemmel nézve, sajnos sokkal kiábrándítóbb és groteszkebb Magyarország, mint gondolnátok, kedves küldetéstudattal megvert, izgága testvéreink. Amolyan Übü-királyság vagytok!!! Ideje lenne észhez térni, hiszen egyre nyilvánvalóbb: Azt hiszitek, hogy mi van, aztán mégse! Errefelé egyébként a normális magyar identitású emberek többsége le sem "kúrja" Gyurcsányt. Viktor fejedelemtől meg egyenesen hányhatnékja van. A sajtótoktól szintúgy, hiszen a bolhányi hazugságból, amely a világon minden politikai kurzus prominensének, közkatonájának meg pláne, ott lakozik a testhajlataiban, ti csináltatok elefántcsordát, az ország jelképes porcelánboltjába navigálva azt. Üdv mostohatestvéretek."

Van, aki aforizmákban fogalmaz: " A játék szabályokat, legyen az társasjáték, vagy politika. Mindig a vesztesek akarják megváltoztatni.". És van,aki a tényközlés szerelmese: "baló még mindig ezredesként van nyilvántartva a volt ávó utódjánál", nem beszélve arról az olvasóról, aki átlát a szitán és leleplezi, hogyan szúrunk ki a jobbosokkal: " Azért döbbenet hogy a jobboldaliak kevesebben vannak és a felrakott képek minősége is rosszabb, igaz, nem vár más az ember az indextől :))".

Akad, aki nem az újságírót látja bennünk: "Tisztelt véleménykutató! Tisztelettel jelölgettem be a nevek mellett a pontozótáblát. MINDENKI mellett jelöltem valamit, mert megérdemli, hogy foglalkozzanak vele. Az utolsónak leírt ember (Gyurcsány) nem érdemli meg még a nullás szintet sem!!! Ezért őt nem jelöltem be. Tisztelettel: P. Zs.". A ravaszabb olvasó megfejti, mit is akarunk mi: "Ez egy együgyü felvetés, mert ezzel a játékkal hülyének nézik a választókat, ráadásul semmi jelentösége nincs, hacsak nem az emberek közti heccelés a céljuk".

A komolyabb olvasó közjogi javaslatokkal is előáll, ugyanakkor numerus clausust rendelne el a csúzdásokra, bárkik is legyenek ők: "Elöször vàltozzon meg az Alkotmàny amely megengedi hogy bàrki feliratkozhasson a vàlasztàssi listàra, majd meg legyen vàlasztva mint képviselö és csak utàna a Pàrtja tàborràbol legyen megnevezve a legjobban szereplö képviselö mint Miniszterelnök, akit a nép àltal megvàlasztott Köztàsasàgi Elnök felkér hogy X napon belül àllitson össze egy kormànyt. Ne lehessen se Köztàrsasàgi Elnök se Miniszterelnök aki nem méretette meg magàt a nép àltal. A vàlasztàsok nem egy konyhàban dölnek el. Ne legyen 176 megvàlasztott képviselö és 210 érkezik a csuzdàn és a csuzdàsok ha elvesztik mandàtumokat csak vàlasztàsokon keresztül kerülhetnek be a PARLAMENTBE. Igy lenne az hogy kötelezö lenne mindenkinek dolgozni, mert amit a nép add azt vissza is veheti !!! Igy nem lehetne ilyen parodiàkat hallani mint a most kiszivàrogtatott de senki sem szàmon kért "TITKOS ÜLES" EZ A HOFFI MÜSOR !!! Tisztelettel GP.

Sajnálunk minden olvasót, akit a kormányzati, sőt egyesek szerint morális válság teljesen összezavart, ez is persze a komenisták miatt van: "HÁJ! A "logim írói nevem" egy, már az elmúlt napok ködébe vesző cikkhez: -"quovadisz" - volt. Akarattal írtam egybe és sz-el a végén, ha jól emlékszem. Ha nem, akkor tévedtem, vagy hazudtam, hisz ez emberi szokás erefelé. Örülök, hogy valaki rálelt erre a lehetőségre is. Amatőr lévén, most a FN lapon írtam, keresd meg és mivel nem lehet 1 az 1 -ben esetleg leadni, de szerintem ez is jó.("Miről szólnak a hétvégi választások?"-v.mi ilyesmi a cikk, amihez hozzáírtam) HAJRÁ, HA AZ VEZÉREL AMI ENGEM: AZAZ NE ÉN MENJEK EL EBBŐL A K_VA ORSZÁGBÓL, HANEM AKI MONDTA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

És végül köszönet mindenkinek, aki az agyvelőnk állapotáért aggódik: "Nem igazán tudnék megszólítást, mert nem tudom megszólítani azt, aki ilyen szinten néz hülyének. Neveltetésem tiltja. Az én agyamban még van egy periféria, amit homlok lebenynek hívnak. Ez az agyterület felelős a szocializáció folyamán kialakuló gátlásokért. Úgy látom, ma a médiában az önök oldalán erről a területről nem nagyon beszélgethetünk. A kérdés felvetése éppen olyan értelmes, mint a kérdést feltevő! Mint az értelmesebbek már értesültek róla, van az országnak választott parlamentje, a parlament által kinevezett miniszterelnöke, kormánya. Miről is érdeklődnek tulajdonképpen? Ez itt most a sajtó lenne, vagy "elmegyógy és intézet"? Sz.Gy." Sőt: "Jópofa dolog ez az egész, de szerintem ennek a kitalálásához (vagy import dolog ez is?) és csinálásához bizonyos - nem is kis - mértékig pszichopatának kell lenni."