A Fidesz az ÁSZ-szal vizsgáltatná az OM-et

2003.06.15. 17:31
ÁSZ-vizsgálatot kér egy jogi szakvéleményre hivatkozva az oktatási tárcánál a Fidesz. Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes szerint az amerikai Ciscoval kötött megállapodás aláírását az oktatási tárca által felkért ügyvédi iroda nem javasolta aláírásra, mert a dokumentum több ponton ellentétes a magyar törvényekkel, a szerződést ennek ellenére aláírták. Az OM szerint minden törvényes volt, így állnak az ÁSZ-vizsgálat elé.
Az Állami Számvevőszékhez fordul a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja, hogy rendeljen el vizsgálatot az Oktatási Minisztériumnál, jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján Répássy Róbert. "A frakció egy, az OM által januárban kért, a Cisco Systemmel kötött szerződéssel kapcsolatos jogi szakvélemény alapján kéri a minisztérium gazdálkodásának átvizsgálását" - közölte a képviselő.

Egyoldalú előnyök

A jogi szakvélemény szerint az informatikai világcéggel kötött szerződések több ponton jogellenesek, és "egyoldalú előnyöket biztosítanak a Magyar Bálint miniszter amerikai utazását fizető cég számára". Répássy közölte: "A törvénysértő és a magyar állam számára hátrányos szerződés megkötését a szakértők nem javasolták Magyar Bálintnak."

A vitás kérdések Kalifornáiában rendezhetők

A fideszes képviselő szerint a szakvélemény megállapította, hogy a szerződés - a magyar törvényekkel ellentétesen - kizárja a Cicso mindennemű felelősségét az általa nyújtott szolgáltatással kapcsolatban, az informatikai cég nem vállal szavatosságot, jótállást a saját termékéért, és az esetleges szándékos károkozásért való felelősséget is kizárja. "A szerződésben a minisztérium jogellenesen lemond a Cicso javára szerzői jogairól, és a jogviták elbírálására - annak ellenére, hogy a szolgáltatást Magyarországon kell teljesíteni, és az egyik fél magyar állami szerv - Kalifornia állam joghatóságát jelöli ki" - tette hozzá Répássy Róbert.

A szerződés egy része semmis

A szerződéseket a minisztérium honlapján nyilvánosságra hozta, azokat a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakciójának jogi szakértői is megvizsgálták és megalapozottnak találták az oktatási tárca által felkért szakértő véleményét. "Szakértőink arra a következtetésre jutottak, hogy mivel a szerződések jogellenesek, ezért - legalább is részben - semmisek" - tette hozzá Répássy.

Mennyi az annyi?

Répássy Róbert vitatja, hogy annyira kedvező lenne a szerződés, mint azt Magyar Bálint állítja: "Az OM 180 millió forint értékű ajándékról beszél, a szerződésből az derül ki, körülbelül nyolcmillió forintnak megfelelő licencdíj hat hónapos elengedését kapta ingyen a magyar fél, egyébként évente több mint huszonötmillió forintot kellene kifizetnie a szerződés alapján a tananyag magyar változatának elkészítéséért."

Az OM újra cáfol

Az Oktatási Minisztérium és a Cisco Systems között született szerződésről szóló, Répássy Róbert fideszes képviselő által említett jogi szakvélemény soha, semmilyen hivatalos formában nem került a minisztériumba - mondta a tárca kabinetfőnöke vasárnap az MTI-nek. "Az Oktatási Minisztériumba olyan hivatalos álláspont sem a szerződés megkötése előtt, sem utána nem érkezett be, mint amit a Fidesz vasárnapi sajtótájékoztatóján emlegettek" - közölte Hriczu Anita.

"Az említett szerződésnek minden pontja, minden oldala és ennek valamennyi melléklete hetek óta kint van a minisztérium honlapján, tehát Répássy Róbert képviselő úrnak nem kellett volna három hetet várnia azzal, hogy most az ÁSZ-hoz forduljon, amit a tárca üdvözöl" - tette hozzá a kabinetfőnök. "Nagyon helyes, nézze meg az ÁSZ is ezt a szerződést, a minisztérium részéről ugyanis nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy ez a szerződés jogilag minden szempontból megfelel a magyar törvényeknek" - hangsúlyozta Hriczu Anita.