Biztosok nélkül maradhat a Ház

2001.05.29. 12:53
Egyedül Margittán Éva általános ombudsman-helyettes jelölésében értenek egyet a kormánypártok és az ellenzék. Míg a Fidesz a többi három országgyűlési biztosi posztra új szakértőket ültetne, addig az ellenzéki pártok meghosszabbítanák a jelenlegi ombudsmanok megbízatását. Ha a pártoknak három héten belül nem sikerül megegyezniük, akár hónapokig üresen maradhat az országgyűlési biztosok széke.
Hatpárti egyeztetést hívott össze keddre az ombudsmanokról Mádl Ferenc köztársasági elnök. Az országgyűlési biztosok mandátuma június 30-án lejár, ráadásul a tavaly legfőbb ügyésszé választott Polt Péter egy éve betöltetlen helyére is általános ombudsman-helyettest kell találni.

Kétharmad szükséges

A parlamenti program szerint az utolsó plenáris ülésnapon, június 19-én, titkos szavazáson voksolhatnak a képviselők az ombudsmanok személyéről. Az országgyűlési biztosok elfogadásához minősített többség, vagyis az összes képviselő kétharmadának szavazata szükséges. Ha valamelyik jelölt ennél kevesebbet kap, akkor csak a következő ülésszakban, vagyis szeptemberben lehet ismét választani.

A Fidesz hatpárti egyeztetésen azt javasolta az ellenzéki politikusoknak, hogy Gönczöl Katalin az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és Majtényi László az adatvédelmi ombudsmannak a helyére ők delegáljanak jelöltet. Cserébe átengednék Polt Péter általános megüresedett ombudsman-helyettesi helyét és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman posztját az ellenzéknek.

Az ellenzék tiltakozik, a kormányoldal titkolózik

Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője az Indexnek elmondta: nem egyeznek bele az alkuba, úgy vélik mind a négy ombudsmani helyet pártpolitikától mentes jelölteknek kell betöltenie. A Fidesz Polt székét Margittán Évával töltetné be, ezzel az ellenzéki politikusok is egyetértenek, a többi jelölt azonban kérdéses.

Szájer József, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője az MTI-nek elmondta: az adatvédelmi ombudsmani posztra egy aktív bírót jelölnek, aki nem járult hozzá neve nyilvánosságra hozatalához, az MTI több forrásból megerősített információ szerint azonban a jelölt Lábady Tamás volt alkotmánybíró.

Lábady megválasztásához módosítani kellene az országgyűlési biztosokról szóló törvényt, ugyanis alkotmánybírói mandátumának lejárta óta nem telt el a törvényben előírt négy év. A vonatkozó jogszabály szerint országgyűlési biztos nem lehet olyan személy, aki a választásra irányuló javaslat megtételének időpontját megelőző négy évben az Alkotmánybíróság tagja volt. Lábady Tamás 1990. július 2-tól kilenc éven át volt alkotmánybíró.

Az MSZP mind a négy ombudsmant konszenzussal választaná meg - mondta el az Indexnek Nagy Sándor frakcióvezető, aki szerint értelmetlen külön kormánypárti és ellenzéki jelölteket választani. A szocialisták, az SZDSZ-hez hasonlóan a jelenlegi ombudsmanok megbízatását hosszabbítanák meg és csak a helyettesi posztot töltenék be új emberrel. Erre a posztra korábban Takács Albert alkotmányjogászt ajánlották.