Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Ügynöklistán nem szereplő 'kisemberek' esete a III/III-mal

2005.03.09. 13:22
Kapcsolódó cikkek (1)
Az Index sorozatot indított, amelynek célja, hogy bárki elmondja saját vagy családtagja történetét, hogyan próbálta beszervezni a III-as főosztály, miként szervezték be, vagy éppen ellenkezőleg, hogyan sikerült megmenekülnie az állambiztonsági szolgálat elől. Alább olyan "kisemberek" személyes történeteit olvashatja, akik első körben erre a címre elküldték történetüket az Indexnek.

Coming out

Az Index sorozatot indított el, amelynek célja, hogy mindazoknak, akik valaha is kapcsolatba kerültek a rendszerváltás előtti Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökséggel, leírhassák történetüket, hogyan szervezték be őket, vagy éppen ellenkezőleg, miképpen mondtak nemet a gyakorta zsarolással színesített beszervezési kísérletre. Amennyiben Ön vagy családtagja ellenállt, esetleg meggyőződésből, zsarolás miatt, vagy félelemből igent mondott a szervezetnek, kérjük ide írja meg történetét. Második cikkünkben "kisemberek" történetét olvashatja. (Az első részben az állítólagos Antall-féle listán szereplők valamint egy nyíregyházi újságíró történetét olvashatták.

Varsányi Zsuzsa is szerepelt a Németh Miklósnak tulajdonított állítólagos ügynöklistán. Mint írja, azzal a feltétellel adtak volna neki útlevelet, hogy testvéréhez utazzon, ha beszámol kinti tapsztalatairól. Nemet mondott, mégis dossziét vezettek róla. Varsányi Zsuzsa történetét itt olvashatja el.

A katonaságnál sem voltak védelem alatt a besorozottak, erre dr. Lemesánszky Zoltán története a bizonyíték, akit írnokként arra kért felettese, hogy írjon hangulatjelentéseket. Noha nemet mondott, kitöltettek vele egy nyomtatványt, amelyről "a mai napig nem tudja, hogy esetleg nem beszervezési karton volt-e." dr. Lemesánszky Zoltán levelét itt olvashatja.

Természetesen nem csak Magyarországon dolgoztak az állampárt titkosszolgálatai. Az alábbi történet a Securitate egyik félig sikeres beszervezéséről szól, de nyilvánvalóan az egész kommunista-tömb titkosszolgálataira jellemző. És néhány beszervezett módszerét is jellemzi.

Pap György azután lett célszemély, hogy nagymamájának bántalmazása miatt "felforgató" levelet írt a belügyminiszternek. Előbb rendőr lett, majd a főiskolán kellett diáktársairól és tanárairól jelentenie. Utóbbiakról szívesen beszélt a rendszeresen találkozót kezdeménnyező tartótisztjével. Hátborzongató vallomását itt olvashatja.

Gyulay Endre Szeged-csanádi megyés püspök, "az állítólagos III/III-as lista egyik megnevezettje" a Magyar Nemzetben cinikus bocsánatkérő levelet jelentetett meg, amelyben különös módon nem azoktól kért elnézést, akiknek esetleg kárt okozott, hanem csak az elmúlt rendszer kiszolgálóitól.

Szegvári Katalin, a két hete az interneten nyilvánosságra került ügynöklista megjelenése után indulatos levélben reagált, mert neve összefüggésbe került a III-as főcsoportfőnökséggel. Most beszervezőjének egykori főnöke írt levelet a Vasárnapi Híreknek, amelyet alább közlünk. A levél végkövetkeztetéseire reagálva Szegvári Katalin ismét levelet írt szerkesztőségünknek.

Létezett olyan is, akinek karrierjét egyengette volna az állambiztonsági szolgálat, ha igent mond az ipari kémkedésre, de mivel ellenállt, ötleteiért nemhogy milliókat nem kapott, de be kellett érnie a mérnöki fizetéssel, és külföldi meghívásai is kútba estek. Molnár Zsolt édesapja történetét írta meg az Indexnek.

Morvay Péter, a Hetek című lap rovatvezetője önvallomását a Bibliából merített idézettel indokolja: ("A ki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; a ki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer. - Példabeszédek 28,13).