Vilma
-7 °C
4 °C

Orbán: beváltottuk a hozzánk fűzött reményeket

2000.07.06. 21:55
Nem kívánok változtatni a koalíció összetételén, és megbízok azokban az emberekben, akiket korábban feladatokkal láttam el - mondta Orbán Viktor kormánya kétéves fennállása alkalmából adott televíziós interjújában. A miniszterelnök nem számol azzal, hogy 2002-ben újból ellenzéki pozícióban találja magát. A miniszterelnök két ízben is azzal hárított, hogy "nem ismerem a részleteket" (Nemzeti-vita), illetve - az autópályaépítés kapcsán - "Őt nem érdeklik a részletek". Orbán kijelentette: folytatják az egészségügyi reformot. Az internetről ismét nem esett szó.
Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy támogatja a gyed 51 ezer forintról 80 ezer forintra való felemelését. A szociális intézkedések kapcsán megemlítette, hogy az oktatásra és a munkalehetőségek teremtésére kell figyelni. Szerinte 3-4 százalékra is csökkenhet a Széchenyi-program beindulása után a munkanélküliség.

Akik már vészesen lemaradtak, nem tudnak felzárkózni, azoknak a közmunka lehetőségét teremti meg a kormány - kicsit a szocialista rendszert idézve - jegyezte meg. Ugyancsak a szegényebb rétegek helyzetét javítja majd az az intézkedés, amelyet a kormányfő szerint a Parlament ősszel fogad el, vagyis az, hogy a minimálbér összegét 40 ezer forintra emelik.

A miniszterelnök kiemelte, hogy 1994 és 1998 között a nyugdíjak 5-8 százalékot veszítettek reálértékükből. A jelenlegi kormány két év alatt a legalacsonyabb nyugdíjasok esetében ezt a csökkenést már visszapótolta, négy év alatt pedig minden érintett hasonló intézkedéseket érzékelhet.

Ugyancsak szólt a politikus az egészségügyi ellátórendszer, valamint a társadalombiztosítás átalakításáról. 2001-ben a kórházi ellátórendszert reformálják meg (a háziorvosi praxis idei változtatásait a későbbiekben minden bizonnyal még korrigálják majd), 2002-től pedig az egész rendszer átfogó reformjára kerülhet sor.

Ma kisebb a korrupció

A kormányfő kijelentette, szerinte jelenleg kisebb a korrupció Magyarországon
A kormányfő kijelentette, szerinte jelenleg kisebb a korrupció Magyarországon, mint korábban. Hozzátette azonban: "van még tennivalónk." Saját tapasztalata egyébként az, hogy kevesebbet panaszkodtak neki mind a hazai, mind a külföldi vállalkozók, polgárok a korrupció miatt.

Az ehhez kapcsolódó, az autópályaépítésre vonatkozó, a közbeszerzést hiányoló riporteri kérdésre elmondta: "Magyarországon még sohasem építettek közbeszerzési eljárással autópályát." Őt egyébként nem érdeklik a részletek, az a lényeg, hogy a sztrádák olcsón, gyorsan épüljenek, és magyarok építsék lehetőleg az utakat. (Persze ez utóbbi szempont nem mehet az olcsóság rovására - derült ki szavaiból.)

Nemzeti-vita: nem is értem, nem is tudnám követni...

A Nemzeti Színházról elmondta: "Nem ismerem a részleteket. Talán nem is kell ismernem." A kormányfő bevallotta: a kormányzás során a legfőbb tapasztalata, hogy szabad kezet kell adnia munkatársainak az ügyek intézésében. Bizalma egyébként teljes Schwajda Györgyben, az Új Nemzeti kormánybiztosában.

A Nemzetire kiírt pályázat nyertese, a kormánybiztos és a szakamai szervezetek közötti vitáról annyit mondott: "nem is értem, nem is tudnám követni"

Voltunk mi is ellenzékben

Orbán Viktor nem számol azzal, hogy 2002-ben újból ellenzéki pozícióban találja magát - derült ki az interjúból. A miniszterelnök szeretné befejezni a megkezdett munkát, és erre lát is esélyt. "A világ végezetéig" nem maradhat persze hatalmon egy koalíció - tette hozzá, "előbb-utóbb ez be fog következni".

Ugyanakkor megjegyezte: "Voltunk mi is ellenzékben, nem a legpuhább kenyér". Szerinte a jelenlegi kormány tiszteletben tartotta az alkotmányosságot és az alapvető emberi jogokat - az ellenzékkel való viszonyban is. Példaként felhozta, hogy míg 1990 után a kormányokat 15-16 esetben marasztalta el alkotmánysértés miatt az Alkotmánybíróság, addig az ő kabinetjét csak kétszer (a büntetőeljárás és a közjegyzők szabályozásában meghozott döntések miatt).

A MIÉP-ről

Orbán Viktor többszöri rákérdezés után sem mondta ki, hogy nem lenne hajlandó egy esetleges - sajátos - 2002-es választási eredmény nyomán a MIÉP-re támaszkodva kormányt alakítani. Hozzátette azonban: nem kívánja bővíteni a jelenlegi koalíciót, s nem lát esélyt arra, hogy a kérdésben említett politikai konstelláció előálljon, és szerinte ezzel nem is kéne foglalkozni. Az elemzők szerinte majd ezzel kapcsolatban sok mindent leírnak majd, de ezt "a papír el fogja bírni".

A médiatörvény kapcsán annyit mondott, hogy nem lát esélyt a megegyezésre az ellenzékkel. Orbán Viktor szerint a nyugati bírálatok nem jogosak, hiszen azokban az országokban, amelyek diplomatái kifogásolják az itthoni médiaviszonoykat, a törvények még nagyobb lehetőséget adnak a kormányoknak arra, hogy beleszóljanak a közszolgálati médiák tevékenységébe.

A gázárak

Lendvai Ildikó: Orbán mások zsebéből oldja meg a problémákat

Orbán Viktor csütörtök esti tévéinterjúja után Lendvai Ildikó, a szocialista párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője az Indexnek elmondta: a televízió nézői egy kellemes és felszínes kávéházi csevegést láthattak, amelyben a kérdések jobbak voltak, mint a válaszok. A riporter ugyanis rákérdezett az ország legfontosabb, legsürgetőbb problémáira, a társadalom kettészakadására, a szegénységre és a MIÉP-pel való együttműködésre.

Módot adtak volna ezek a témák arra, hogy miniszterelnökhöz méltó mélységű válaszokat kapjunk - ám nem ez történt meg - tette hozzá Lendvai Ildikó, aki azt várta volna, hogy a kormányfő szembenéz az ország valóságos helyzetével, ám ehelyett szerinte Orbán Viktor a gondok egy részét eltagadta, egy részét pedig mások zsebéből próbálta megoldani.

Lendvai nem csupán a problémákkal való szembenézést hiányolta az interjúból. Szerinte szükség lett volna a tervek, a kormányzat jövőbeni elképzeléseinek bemutatására is. Leginkább hiányérzetet azonban az keltett az MSZP-vezetőben, hogy Orbán Viktor egyetlen szót sem ejtett az Európai Unióhoz való csatlakozásunkról.

Bövebben: Lendvai Ildikó az Orbán-interjúról

A gázárra vonatkozó kérdésre Orbán Viktor elmondta: egy kis faluban nőtt fel, s tudja, miként kuporgatták össze az emberek a pénzt a gáz bevezetésére. Ma Magyarországon nincs piaci ára a gáznak, és várhatóan a közeljövőben nem is lesz az. (Jóllehet ezt a korábbi kormány 2001. július elsejére ígérte - vetette közbe a riporter.)

Orbán hangsúlyozta: egyes családok összes kiadásának 30-40 százalékát teszik ki már most is a téli fűtési szezonban a gázszámlák kifizetése. Egy 30-40 százalékos drágulás tehát rendkívül nehéz helyzetbe hozná őket, amit a kormány nem engedhet meg, ezért hagytak jóvá csak 12 százalékos júliusi emelést, ami éves szinten hat százaléknak felel meg.

Ám ezt nemcsak a Mol esetében alkalmazzák - folytatta a politikus -, hanem a közlekedési vállalatokra és a gyógyszergyártókra is hasonló intézkedések vonatkoztak korábban.

A kormány látja a gázüzlet nehézségeit, ezért ajánlotta fel a Molnak az üzletág átvételét. Orbán úgy vélte: a Mol egy jó vállalat, amelynek menedzsmentje kiválóan dolgozott, és a társaság továbbra is térségünk egyik meghatározó cégcsoportja maradhat. Szerinte más országokban még drasztikusabban beavatkozik egyébként a kabinet, ha egyetlen vállalat létezik egy adott piacon.