Natália
-3 °C
7 °C

Család, munka, tanulás rend

2001.02.12. 23:37
A parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján napirend előtti felszólalásban Orbán Viktor miniszterelnök Vigadóbeli beszédének rövidített változatát ismertette a képviselőknek. Orbán szerint a következő évtizedben minden a családok köré épül majd, a családok pillérei pedig a munka, a tanulás és a rend. Az ellenzék a miniszterelnöki beszédre reagálva kifogásolta, hogy Orbán Viktor most sem beszélt a problémákról, nem válaszolt sem Demszky Gábor szabaddemokrata sem Kovács László szocialista pártelnök kérdéseire.
Orbán Viktor a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapján napirend előtti felszólalásában ugyan rövidített formában, de újra előadta országértékelő beszédét, melyet már 11 nappal ezelőtt elmondott a Vigadóban. Az új évezred első ülését a miniszterelnök azzal a biztató gondolattal kezdte, hogy felesleges ember még nem született erre a földre, mindenkire szükség van. Meglátása szerint az elmúlt két és fél évben már meglehetősen körvonalazódott, hogy a következő évtizedben minden a családok köré fog épülni, s ezen világ pilléreinek alapja a munka, a tanulás, és a rend. A társadalom pilléreit a miniszterelnök véleménye szerint az összetartozás érzése tartja.

Orbán Viktor
A Vigadóbeli beszédében
Az országértékelő beszédből kitűnt, a kormány meglátása szerint a családtámogatási rendszer már teljesen kibontakozott. A családok nettó jövedelme átlagosan 14-15 százalékkal nőtt, a három vagy több gyermekes családoké pedig 40 százalékkal. A miniszterelnök véleménye szerint a családi adókedvezmények - melyeket a családok 80-85 százaléka tud igénybe venni - tovább segíthetik ezt a folyamatot. Az új lakástámogatási rendszernek köszönhetően meglódult az ingatlanpiac, s újra épülnek Magyarországon szociális bérlakások.

Orbán a státusztörvény ellenzéki támogatását kérte

A fő pillérrel, a munkával kapcsolatosan elhangzott, a kormány célja, hogy tisztességes munkáért tisztességes bért kapjanak az emberek. Ezt a célt szolgálja többek között a minimálbér negyvenezer forintra emelése, mellyel elmozdították azt az igazságtalanságot, hogy a munkanélküli segély és a minimál bér összege megegyezett. Orbán Viktor véleménye szerint Amennyiben a gazdasági növekedés 5 százalék körül mozog a jövőben is, akkor elképzelhető, hogy két-három év múlva nem lesz elég munkás kéz az országban, ezért a miniszterelnök arra a kérte az ellenzéket, hogy támogassa a státusztörvényt.

A nehézségekkel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, a kormány szerint eljött a pillanat, amikor a mezőgazdaság legsúlyosabb kérdésére választ adhat a kormányzat, azaz eldöntheti végre a termőföld tulajdonjogának a kérdése. A kormány gazdapárti javaslatában azt terjeszti elő, hogy azok kaphassanak földet, akik fő állásban mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoznak.

Az egészségügy kérdéseit az új miniszter Mikola István képes lesz megoldani - vélte a kormányfő -, valamint az a népegészségügyi offenzíva, amelyet Orbán Viktor nem fejtett ki részletesebben.

A kormányfő zárszavában kifejtette, egy a kormány megbízásából készült nemzetközi sajtófelmérés szerint a külföldiek úgy gondolják, a magyarok legfőbb tulajdonsága az összefogás, ezért Orbán arra kérte a parlamentet, hogy 'próbáljuk bebizonyítani, hogy nekik van igazuk'. Az összefogásra, mint mondta, azért is nagy szükség van, mert az Európai Uniós jogharmonizáció miatt még legalább száz törvény megalkotása, illetve módosítása áll az elkövetkező 13 hónapban a képviselők előtt, köztük olyan fontosak, mint a státusztörvény, mely a Kárpát-medencei összefogás szép példája lehet.

Szent-Iványi szerint Orbánt lejáratja pártja elnöke

A napirend előtti felszólalásra a frakcióvezetők nyolc percet kaptak. Elsőként Szent-Iványi István, a szabaddemokraták frakcióvezetője szólalt fel, és azt kérdezte Orbántól, hogy konzultált-e beszédének megírásakor Kövér Lászlóval, arra utalva, hogy míg a kormányfő támogatást és együttműködést kért az ellenzéktől, addig a Fidesz elnöke a párt hétvégi országos választmányának ülése után az ellenzéki értelmiségieket szellemi hajléktalanoknak nevezte.

Szent-Iványi István
Szent-Iványi meglátása szerint a kormányfő szavainak hitelét lejáratta saját pártjának elnöke és valójában nincs szándék az együttműködésre. A szabaddemokrata pártelnök szerint a kormányfő beszédében elfelejtett kitérni a magyar társadalom legsúlyosabb problémáira, amelyeket a Vigadó előtti beszéd előtt már pártelnökük, Demszky Gábor is megkérdezett. Ezek a korrupció, az egészségügy, az agrárium és a társadalmi egyenlőtlenségek kérdésére, valamint a kormány beváltatlan választási igérete, az adócsökkentés.

Szent-Iványi szerint ez csakis azért történhetett így, mert a kormánynak nincs válasza ezekre a kérdésekre. A szabaddemokraták frakcióvezetője szerint a csütörtökön lemondott Torgyán József káoszt hagyott maga után, tönkretette a mezőgazdaságot, és az, hogy Gyimóthy Géza lehet az új miniszter azt üzeni a társadalomnak, hogy nem fog változni semmi.

Bánk biztos koalíciós hátteret ígér

Bánk Attila
Bánk Attila, az FKGP frakcióvezetője szerint a kormányfő legjobb közjogi hagyományoknak megfelelő beszédéhez méltatlan volt Szent-Iványi vádaskodása és személyeskedése. Meglátása szerint a párt élén történt szükségszerű változások azonban nem befolyásolják a nyugodt kormányzást, melynek alapja a biztos koalíciós háttér. Véleménye szerint a párt közel százéves történelme, valamint, hogy a kormányprogram megegyezik a kisgazdapárt programjával mindezt garantálni tudják.

Szájer szerint Orbán beszéde valósághű értékelés volt

Szájer József, a Fidesz-frakció vezetője úgy látja, a miniszterelnök beszéde valósághű értékelés volt, s örvendetes, hogy a lakosság is észrevette a kisemberek életében történt szembeötlő változásokat. Véleménye szerint az ellenzék például úgy segíthetné a korrupció elleni harcot, hogy támogatja a vagyonátvilágítási törvényt, és élen jár a parlamenti képviselők vagyoni helyzetének átvilágítását végző bizottsági munkában is.

Csurka: veszélyben a magyar oktatás

Csurka István, a MIÉP frakcióvezetője alapvetően egyetértett Orbán Viktor beszédének lényegi elemeivel, ugyanakkor hangsúlyozta, kár, hogy arról nem esett szó, hogy az ország külső adóssága öt milliárddal nőtt, és ugyanez a tendencia érvényesült az államháztartásban is. A frakcióvezető szerint a lakásépítési program nem a magyar vállalkozókat támogatja, mivel az építkezési alapanyagokat gyártó cégek, így például a cementipar jelentős része külföldi tulajdonban van. Az európai uniós harmonizációra utalva a pártelnök kijelentette, a nyugathoz való csatlakozás, a harmonizáció például a híresen jó magyar oktatásra negatívan fog hatni.

Kovács szerint Orbán újra propaganda beszédet mondott

Kovács László, az MSZP frakcióvezetője éles hangon kritizálta az országértékelő-parlamenti ülésszak megnyitó beszédet. Véleménye szerint a kormányfő most sem tárta fel az ország valós helyzetét, és nem beszélt azokhoz az emberekhez, akik fizetéstől fizetésig élnek. A pártelnök szerint Orbán szokásához híven most sem adott válaszokat azokra a komoly problémákra, amelyeket az agrárium és az egészségügy válsága vet fel. Mint kifejtette, ők ugyan örülnek a sikereknek, a sikerpropagandának azonban nem, mert az rendkívül félrevezető lehet. Kovács szerint többet kellene költeni bérlakásra, mint országimázsra, így nem kellene például közpénzből országszerte óriásplakátokon hirdetni, hogy Zalaegerszegen elkészült 96 új lakás. Véleménye szerint a szociális támogatási rendszer számos igazságtalan különbségtételt tartalmaz, különbséget tesz gyermek és gyermek között. A kormány és az ellenzék együttműködését szerint jól példázza, hogy ők ugyan elfogadták a Fidesz tárgyalási ajánlatát, de pont úgy csalódtak, mint '98 őszén. Kovács szerint csak PR-fogás volt az egész, valódi szándék nélkül.

Balsai számon kérte az ellenzéket

Balsai István
Balsai István, az MDF-frakció vezetőjének beszédében számon kérte az ellenzéken, hogy miért baj az nekik, ha egész Európában egyedülálló módon nálunk csökken az infláció, hogy a hitelintézetek a legerősebb országok közé sorolják hazánkat, és hogy a folyamat a Széchenyi-tervnek köszönhetőn folytatódni fog. Véleménye szerint nehéz, de szép tíz év áll az ország mögött, s csak most tud megvalósulni az a folyamat, amelyet az Antal-kormány elkezdett, de az ellenzék hatalomra jutásával 1994-ben megszakadt. Balsai kifejtette, az MDF kiszámítható koalíciós partner, mert a kormány terveit sajátjának tekinti, ezért a parlament előtt álló 13 hónapban minden segítséget megadnak annak végrehajtásához.

Orbán szerint Kovács még nem látott élő parasztgazdát

Orbán Viktor a reagálásokra közölte, ha az SZDSZ annyira aggódik a közélet tisztaságáért, akkor talán kezdje magán az átvilágítást, és képviselői álljanak a bizottság színe elé. Egyébiránt a korrupciót a kormányfő is súlyos problémának tartja, ám mint mondta, a kormány mindent megtesz a kérdés megoldásáért. A miniszterelnök szerint, akik a mezőgazdaság és az egészségügy válságáról beszélnek, kétséges, hogy tudják-e, hogy miről beszélnek. Mert, aki ,,már látott élő parasztgazdát, ugye Kovács elnök úr, na nem mondom, hogy dolgozott, de legalább látott már ilyet" az tudja, hogy a mezőgazdaság egyes ágazatai igenis nagyon jól működnek, mások azonban problémákkal küszködnek. Orbán kifejtette, az igazságtalan szociális támogatási rendszer az MSZP-re volt jellemző, amikor eltörölte az alanyi jogon járó családi pótlékot. A miniszterelnök szerint egyébiránt az ellenzék által oly sokat hangoztatott ,,egészpályás letámadás" a futballból vett kifejezés, mely ebben a labdajátékban védekezési formát jelent...

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!