Mária
-7 °C
3 °C

'Puccsisták egy másik pártban vannak'

2006.04.12. 19:04
Orbán Viktor szerint a változást akaró társadalmi többség politikai többséggé alakítható, de ő ezt most miniszterelnök-jelöltként nem tudja szolgálni, sőt akadályává vált a megállapodásnak. Nem tartja elképzelhetetlennek hogy a második fordulóban fordíthatnak a polgári erők, és nem emlékszik, hogy a Fidesz valaha is bántotta volna az MDF-et. Megállapodás esetén a Fidesz és az MDF programjának egyeztetése az új miniszterelnök-jelölt feladata lesz, Mikola nem miniszterelnökhelyettes-jelölt többé, saját maga pedig pártelnökként dolgozna tovább. Az Index interjúja.

"Még felakasztom a kolbászt a kamrában, önök fáradjanak arra" - tessékelte be az Index stábját Orbán Viktor budai házának nappalijába szerdán 14 órakor. (Ekkor még nem volt ismert, kit javasolt miniszterelnök-jelöltnek a Fidesz az MDF-nek írott levelében.)

Csányi Sándor vagy Bod Péter Ákos lesz a válságmenedzser, akiben reményt lát, hogy összehozhatja a Fideszt az MDF-fel?

Amíg az MDF-fel nem állapodunk meg, addig udvariatlan dolog lenne elkottyantani, hogy kit javasoltunk a miniszterelnök-jelöltségre. Mindenesetre azt várjuk a jelölttől, hogy hangolja össze két párt programját, nyerje meg a választást, majd pedig alakítsa meg azt a kormányt, amit mi nemzeti kormánynak nevezünk.

Ezzel a bizonyos emberrel, akinek ezek szerint még mindig nem ismerhetjük meg a nevét, volt előzetes egyeztetés a feladatokról, arról, hogy milyen kihívásokkal kell majd szembenéznie?

Elég régóta ismerem őt ahhoz, hogy nem kellett különösebb egyezetés az ügyről.


Fotók: Barakonyi Szabolcs

De értesíteni azért értesítették?

Annyit mondtam neki, hogy az ő személyére tettünk egy javaslatot. Hogy az a szándékunk, hogy közös jelöltnek terjesztjük elő.

Egy bankárról van szó?

Nem hinném.

Közgazdász?

Az igaz.

Három neve van?

Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom.

Hogyan számolta ki a Fidesz vezetése, hogy többen szavaztak a változásra?

Számoljuk ki! Kik szavaztak a kormány maradására? Azok, akik az MSZP-re, vagy az SZDSZ-re szavaztak. Mindenki más a változást akarja.

Tehát, akkor a Munkáspárt, roma szövetség és mindenki belekerült a Fidesz támogatói közé?

Nem. Mindenki a változást akarja, az viszont egy másik történet, hogy nem mindenki szeretné ugyanazt a változást. De, hogy nem a kormány maradását akarta, az biztos, mert különben azzal az igénnyel lépett volna fel, hogy a jelenlegi koalíció a helyén maradjon. Az a két párt is megkapta a maga, egyébként nem kevés, közel 50 százalékos támogatását, de az a kisebbség, hajszállal ugyan, de a kisebbség. A változtatási szándék valóban nem egységes, de én nem is a pártdimenzióról beszéltem, hanem egy társadalmi dimenzióról. Azt mondtam, hogy tegyenek fel az emberek egy kérdést magukban, jobban élnek-e mint négy éve. Ha az a válasz, hogy igen, azt kapták, amit ígértek nekik, akkor szavazzanak az MSZP-re vagy az SZDSZ-re, ha az, hogy nem, akkor szavazzanak máshova. Most éppen azon dolgozunk, hogy a változást akaró társadalmi többségből, politikai többséget csináljunk.

Személyesen hogyan éli meg, hogy ha sikerül is fordítani, a jelen állás szerint nem lehet újra miniszterelnök?

Nem a "mostani állás", hanem ez a végleges. 1998 óta csak nehéz döntéseket hozok. Illetve nem a döntés a nehéz, hanem a jó kérdés. Ha jól van feltéve a kérdés, akkor természetes módon adódik a válasz. Az MDF kormányváltást akar, de azt mondta, köszöni szépen, belőlem nem kér. Miután úgy fogtam fel a dolgot, hogy én csak egy eszköz vagyok, a cél nem magamban, hanem rajtam kívül található, egy jó ügynek kell most jó eszközévé válni. A jó ügy itt most a kormányváltás melletti összefogás megteremtése, és a hazugságra épülő kormánytöbbség megszerzésének megakadályozása. Ha ezt miniszterelnök-jelöltként nem tudom szolgálni, sőt akadályává válok a megállapodásnak, akkor erre a helyzetre sürgősen megoldást kell találni.

A miniszterelnök-jelölt személyét a Fidesz kongresszusa hagyta jóvá. A döntésével most hogy tart lépést a párt?

A választások után vissza fogunk térni erre a kérdésre, és akkor azt az embert fogom javasolni a testületnek, hogy miniszterelnök-jelöltnek azt válassza meg, aki megnyerte a második fordulót.

Vannak olyan hangok a Fideszben is, hogy ha a kampány központjában nem Orbán Viktor állt volna, akkor nyerhetett volna az első fordulóban is a párt. Az Orbán-ellenes egységfront nem a baloldal határán végződik.

Ez vagy igaz, vagy nem. Az egyik stratégiát már kipróbáltuk, most kipróbáljuk a másikat is. A második forduló után nem kell spekulálni, hanem kapunk erre a kérdésre egy választ.

Terjednek olyan hírek is, hogy néhányan már puccsot kísérletek meg Ön ellen? Hallott ilyenekről?

Puccsisták egy másik pártban vannak. Nálunk nem szokás puccsot szervezni. Nem azért, mert nem vezethetnének eredményre, hanem azért, mert ez nem fér össze a belső erkölcsi tartásával a szervezetnek. Nálunk, ha valakinek valami baja van, akkor arról nyíltan beszélhet, semmilyen puccsra nincs szükség, eddig sem volt egyszer sem, és nem lesz a jövőben sem.

A mai döntést az Ön visszalépéséről milyen körben beszélte meg a pártvezetés?

Egyenként beszéltem az elnökség minden tagjával, négyszemközt. Mindenkitől azt kértem, hogy támogassa a javaslatomat, és mindenki támogatta. Beszéltem az elnökség tagjaival, a frakcióvezetővel valamint Mikola Istvánnal is.

Mikola miniszterelnökhelyettes- jelöltsége is ugrott?

Miután az én miniszterelnök-jelöltségem nincs már, így ő sem jelölt. Reméljük nagypéntekre lesz egy új közös miniszterelnök-jelölt.

A demokrata fórum azt szeretné, ha visszavonná a Fidesz a tb-járulék csökkentési ígéretét, a 100 ezer forintos minimálbért, ha letenne a visszaállamosításról, tőkeellenes retorikáján változtasson, jöjjön létre a tiszta kezek hivatala, határolódjon el a szélsőjobbtól és kérjen bocsánatot a színvallásra buzdított plébánostól. Mit tart ezek közül teljesíthetőnek?

A plébános úrtól mindenképp elnézést kérünk, ha valami probléma merült fel. Én egyébként az ügyet sem ismerem.

Horváth Zsolt próbált egy kecskeméti papot színvallásra buzdítani.

És a plébános úr el is küldte őt oda, ahová kell?

Igen, visszautasította a kérését.

Akkor az ügy rendben is van. Az összes többi ügy a programunkra vonatkozik. Remélem lesz egy közös miniszterelnök-jelöltünk, akinek az lesz a dolga, hogy összeegyeztesse a két párt programját. Értékekben is és törekvésekben is összeegyeztethető. De már nem az én dolgom, ez az új közös kormányfőjelölt feladata lesz.

Vállalna miniszteri posztot egy Fidesz-MDF kormányban?

Van egy miniszterelnök-jelölt, akiből reményeink szerint miniszterelnök lesz. Ő majd el fogja dönteni, kit akar felkérni. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy egy miniszteri poszt és a szövetség elnöki tisztsége összeegyeztethetetlen. Mert az az érzet alakulhatna ki, hogy nem a miniszterelnök dönt, hanem a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező szövetség vezetője lesz. Ilyen helyzetbe a miniszterelnököt és magamat sem hozhatom. Ha választhatok, én a szövetség elnöki posztján fogok tovább dolgozni, építeni akarom tovább a szövetséget, amely a pártok versenyét harmadjára nyeri meg és lesz a legnagyobb parlamenti erő.

Osztottunk szoroztunk és körülbelül lehetetlennek tűnik számításaink szerint a kormányváltás.

Van 110 nyitott mandátum, ha elhoz a Fidesz és az MDF ebből hetvenet, akkor polgári kormánya lesz az országnak. Szerencsés esetben hatvannyolc mandátum is elég lehet, hiszen az országos listás mandátumok elosztását nem lehet pontosan előre kiszámolni.

Tud-e valami garanciát adni az MDF-nek arra, hogy nem történik ugyanaz velük, mint a kisgazdákkal?

Hogy jártak ők?

Hát eltűntek.

És miért tűntek el? Elindultak 2002-ben a választáson és nem kaptak bizalmat. A választók döntik el, hogy egy párt eltűnik, vagy sem. A választók nevében nem tudok garanciát vállalni arra, hogy az MDF mindig parlamenti erő lesz, de az MDF se garantálhatja számunkra, hogy mindig meghatározó pártja leszünk a magyar országgyűlésnek.

Azért a Fidesznek volt szerepe a kisgazdák leszalámizásában.

Ez nem felel meg a valóságnak. Minden politikai erő a saját tarisznyájában hordja a marsallbotját. Az egy tipikus önfelmentő, "magam maradtam" magyar romantikus helyzetmagyarázat, amikor valaki arról beszél, hogy mások miért nem tudtak valamit elérni. Ugyan kérem! Egy szabad versenyes politikai rendszerben ez elképzelhetetlen. Az igaz, hogy semmit se adnak ingyen és mindenért meg kell dolgozni.

Utólag nem hiba-e, hogy az utóbbi hónapokban folyamatosan szapulták az MDF-et?

Nem tudok róla, hogy akárcsak egy ilyen is lett volna.

Horváth Balázs például elpazarolt szavazatnak minősítette az MDF-re leadott voksot.

De hát ő egy volt MDF-es politikus. Ez olyan, mint a magyarok dolga: mi szidhatjuk a magyarokat, mondhatunk a magyarokról mindent, mert azok mi vagyunk. Ez így van szerintem az MDF-fel is, hogy volt MDF-esek mit mondanak, az nem a mi dolgunk, fideszesek viszont nem mondtak még csak hasonlót sem.

Vakondozás?

Az egy konkrét ügy volt, a köztársasági elnök választása. Egyébként én arra emlékszem, hogy a választási kampány során egyetlenegy bennünket ért támadást sem viszonoztunk. Azt volt kiadva, hogy tűrni kell. Én nem tudok olyan fideszesről, aki megsértett, megbántott volna valakit. A volt MDF-eseknek joguk van bármit mondaniuk egykori pártjukról.

Úgy tűnik az MDF bejutására nem volt B-terve a Fidesznek.

Ha az MDF nem jut be a parlamentbe, akkor most nem tudna győzni a polgári oldal.

Mindenesetre jól látszik, hogy az MDF bekerülése nem volt bekalkulálva.

Két dolgot tudtunk biztosan. Azt, hogy az MSZP és a Fidesz bekerül a parlamentbe. Hogy a többivel mi történik, azt nem. Négy éve is a kötélen táncolt legalább két párt az SZDSZ és a MIÉP, az MDF csak azért nem, mert közös listán indult velünk. Az a történelmi tapasztalata van a magyar választásnak, hogy két nagy erő létezik Magyarországon, ami biztosan bejut. A többit nem lehet előre tudni. Az MDF most bejutott. De a döntést nem a pártok, hanem a választók hozzák.

Mi van, akkor ha az MDF nemet mond?

Erre nem készülök. Az MDF-nek az volt a felvetése, hogy engem nem kíván újra hatalomba segíteni, én ezt tudomásul vettem.

De az MDF levelében erről már szó sincs.

Az MDF a programot kifogásolja, ismétlem, ha lesz közös kormányfő-jelölt, az ő dolga lesz a programok összecsiszolása.

A Dísz téri beszédet költői gondolatmenettel fejezte be: "Higgyétek el, mindez nekem is próbatétel. Én is örülnék neki, ha könnyebb lenne. De nem az. És mi nem vagyunk, nem lehetünk a meghátrálás emberei. Én sem leszek az. Én maradok. Fent vagy lent, de mindig maradok, mert ez nem jutalom, hanem hűség kérdése". Mire gondolt? Előre vetítette a szerdai bejelentést?

Némi előrelátás sosem árt, de szerintem mélyebb értelmű mondat, mint semhogy egyetlen aktuálpolitikai eseményre le lehessen fordítani. Meggyőződésem, hogy a magyarok történelmi tapasztalatai alapján úgy érzik, hogy a vezetőik el szokták őket árulni: vagy úgy, hogy eladják őket pénzért, vagy úgy, hogy amikor nehéz a helyzet, fogják magukat és odébb állnak. Vannak, középkorias formái ennek, és vannak újabb formák, amit például úgy hívnak, hogy Brüsszel, vagy üzleti élet. Én ezzel a kijelentéssel azt tettem világossá, hogy történjen bármi, én is harcolni fogok, harcoljanak ők is, én sosem fogom őket sem elárulni, sem elhagyni.

Ezzel párttársai számára is világossá akarta tenni, hogy nem mond le, még a vereség esetén sem?

Nem mondtam, hogy nem mondok le, nem aktuálpolitikáról beszéltem, nem célozgatás volt, hanem szerintem világos beszéd a jövőre nézve. Az ember mindig oda áll, ahol szükség van rá, számomra a hűség nem pozíció kérdésre. Majd ahova a jósors, a szükség, a feladat állítja az embert, ott próbálok megfelelni a kihívásoknak.

És ezt nem lehet lefordítani pártelnökségre, vagy más pozíciókra?

A pozíció jelenleg adott: az a dolgom, hogy pártelnökként vezessem a szövetséget, és nem csak a szövetség tagjait, hanem az összes szavazónkat újra megmozdítsam. Vezetem a kampányt és vezetem a szövetséget.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!