Mária
-7 °C
3 °C

Orbán: Nem pártot szervezünk, hanem társadalmat

2003.04.30. 14:41
Orbán Viktor szerint, ha Magyarországnak gazdasági haszna származhat az iraki békefenntartásból, akkor a Fidesz kész támogatni, hogy magyar katonákat Irakba küldjön az ország. Szerinte az iraki népet segítő akciókban a kormány saját hatáskörében is dönthet a magyar felajánlásról. Orbán bejelentette: Martonyi János vezetésével létrejött a Szabad Európa Központ, amely az EU-val kapcsolatos szakmai javaslatokat készít majd a megújuló párt számára.
A jó hírek közé tartozónak nevezte Orbán Viktor volt miniszterelnök, hogy a kormányfő közölte, kedvezőtlen parlamenti döntés esetén a kormány nem fegyveres erővel venne részt az iraki békefenntartásban. Orbán szerint ehhez a döntéshez megvan a kormány kompetenciája és nem kell hozzá parlamenti felhatalmazás. Szerinte azt kell eldönteni, hogy ez az akció az iraki nép megsegítését célozza, vagy az USA-hoz való viszonyunkról szól.

Megállapodás a békemisszióról?

Utalt ugyanakkor arra, hogy a kormány azt hangoztatta, az iraki békefenntartás elsősorban nem külpolitikai, hanem alapvetően gazdasági kérdés, mert arról szól, hogy részt vehetünk-e az újjáépítésben, részt vehetünk-e a beruházásokban. "Ez egy teljesen új dimenzió" - vélekedett Orbán Viktor, hozzátéve: a szerdai négypárti tárgyaláson megjelenő képviselőjük azt firtatja: mi a konkrét gazdasági haszon, és a beruházások értéke, hogyan viszonyul a békemisszió 4,5 milliárdos költségeihez. Valószínűsítette, hogy megállapodás születik ebben a kérdésben.

Egy új korszak kezdete

A Fidesz Martonyi János volt külügyminiszter vezetésével Szabad Európa Központot alapít, amely Orbán Viktor exkormányfő közlése szerint a megújuló párt számára dolgoz majd ki szakmai alternatívákat az Európai Unió ügyében. Az Európa Központ céljának azt tekintik, hogy a Fidesz ne csak hazai, hanem nemzetközi szintéren is tényezővé váljon."Az április 12-i uniós népszavazás új kihívásokat fogalmazott meg, és új korszak kezdetét is jelenti" - fogalmazott Orbán Viktor. Mint mondta: olyan programot kell kidolgozni, amellyel Magyarország minden polgára lehetőséget kap, és az uniós csatlakozás nyertese lesz. Orbán az Index kérdésére azt mondta: a központ egy szellemi műhely lesz, melyben Martonyin kívül szerepet vállalnak a párt parlamenti képviselői, illetve korábbi miniszterek, valamint Schmitt Pál, a párt leendő alelnöke. Orbán Viktor a néppárttá alakulás kapcsán kijelentette: "mi nem pártot szervezünk, még csak nem is szövetséget, hanem társadalmat:"

Orbán hálás szívvel köszöni a véleményeket

A Nemzeti Kör minapi bírálatával kapcsolatban Orbán azt mondta, hivatalosan ugyan nem kapta meg a dokumentumot, de annak tartalmát ismerte. Közölte, hogy gyakran születnek ilyen irományok, amit ő hálás szívvel köszön, mert hozzájárul a Fidesz megújulásához. Martonyi János úgy vélte, hogy nem tartalmazott semmi újdonságot az általa vezetett Nemzeti Kör tanulmánya. Szerinte az ehhez hasonló bírálatok 8-10 hónapja olvashatóak a magyar sajtóban neves értelmiségiek tollából és a Fidesz újjászervezése épp e bírálatok hatására vette kezdetét. Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy Martonyi János állandó meghívott tagja lesz a Fidesz-kongresszus után megalakuló operatív elnökségének.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.