Natália
-3 °C
8 °C

Orbán köszönetet mondott Kovács Lászlónak

2004.09.19. 20:34
A Fidesz elnöke a gyors segítségnek köszönhetően útlevél nélkül is átléphette a magyar-román határt.
Orbán Viktort több mint ezer ember várta Zilahon, hogy meghallgassák ünnepi beszédét. Miután otthon felejtette útlevelét, Kovács László és a Külügyminisztérium munkatársai segítettek, hogy Orbán Viktor átjusson a határon, és megtarthassa hivatalos programját.

Orbán Viktor azért utazott Zilahligetre, hogy ünnepi beszédet mondjon a református templom szentelésén. Félig tréfásan Orbán Viktor is utalt arra, hogy otthon felejtette útlevelét. "Arra gondoltam, hogy a mai napon a magyar nemzet újraegyesítéséről fogok beszélni. Miközben róttam a sorokat a papírra, úgy előreszaladtam gondolatban és lélekben, hogy útlevél nélkül vágtam neki az útnak" - mondta a politikus.

"Ezért történhetett meg az (...), hogy nem is tudtam átjönni a határon úgy, ahogy az elő van írva, hanem csak a gondviselés segítségével és két külügyminisztérium közreműködésével" - jelentette ki.

Az MTI bukaresti irodájának értesülései szerint gyorsan sikerült kiküszöbölni a bürokratikus akadályokat. A Külügyminisztérium protokollosztálya telefon értesítette a kolozsvári magyar főkonzult: Orbán Viktor közeledik a létavértesi határátkelőhelyhez, de nincs nála útlevél.

A diplomata azonnal hívta a bihari határőrparancsnokot. A létavértes-székelyhídi határátkelő mindkét oldalán elmondták, hogy megértik a dolgot, de csak bukaresti központi engedéllyel adhatnak zöld utat a belépőnek.

A bukaresti magyar nagykövet is felvette a kapcsolatot az illetékesekkel. A romániai magyar missziók, a budapesti román nagykövetséggel együttműködve gyorsan cselekedtek, ennek köszönhetően az illetékes bukaresti központi hatóságok engedélyével a magyar politikus végül útlevél nélkül is beléphetett Romániába.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.